Elindult hogy teljesíthesse élete első 200km feletti futását. De nem beszélhetünk egyszerű
futásról, már a távolság tekintetében sem. A táv kb.:210 km az utolsó
10km a Kékestetőre vezető turistaút. Tehát a 200km megtétele után még
egy megerőltető csúcstámadás is hátravan! Ami még plusz ösztönzése volt
a dolognak. Sikeres teljesítés esetén a rendezvény szponzorai a
hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház gyermekosztálya számára ajánlják fel
támogatásaikat. Tehát ezzel a „teherrel” vágott neki a távnak.
Hódmezővásárhelyről indult reggel 6 órakkor a nagy útra. 10:30 körül
amikor csatlakoztunk hozzá már túl volt az első maratonján.
Délután öt óra körül érkeztünk meg Szolnokra. Itt már 2 óra előnye volt a szintidőhöz képest.
Még mindig szépen mozgott és egyenletesen futott. Menet közben több
futó ismerőse is csatlakozott hozzá az előre megbeszélt helyen. Így
sikerült a holtpontokat viszonylag könnyen és hamar legyőzni. Az
éjszaka első részész már a Jászságban kezdte. Hajnal viszont már
Nagyfügednél köszöntötte. Az utolsó 20 kilinél kapott Laci egy kis
plusz energiát, hiszen a Családja is megérkezett. 10:40 körül
elindultunk a csúcstámadásra. Kb 10km. Előbb a zöld, majd a kék
jelzésen haladunk a magunk, azaz Laci tempójában. Az utolsó egy-két
kilométeren ismerősök jönnek Laci elé ezzel plusz energiát adva az
egész csapatnak. Az utolsó 500m futva teszi meg a célig. Kacsázunk a
turisták között Neki ez egyre nehezebb, de rendíthetetlenül halad a
„kő” felé próbálunk a nyomában haladni és vigyázunk rá. 14:09 Megérinti
a követ.
Felért a CSÚCSRA, mindenféle szempontból!
- Célbaérésével hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház gyermekosztálya
megkapja a támogatást: A támogatók várhatóan a jövő héten utalják
felajánlásaikat az Erzsébet-kórház gyermekosztályának, így addig csak a
tárgybeli felajánlásokról lehet leltárt készíteni - a futás során sok
könyv és játék gyűlt össze a kísérőautóban.(www.promenad.hu )
- November 1-én reggel 6:00-kor indult Magyarország legalacsonyabban
fekvő részéről és November.2-án 14:09 Megérinti Magyarország
legmagasabb pontját!!! 32:09 az ideje
- 4 órával a határidő előtt teljesítette a kitűzött távot
- 210 kili körül teljesített, eddig „csak” 180km volt a leghosszabb táv, amit megtett.
...
[ hunrun.com ]


Elmentem kocogni, majd jövök ezzel búcsúzott a feleségétől Kisházi László a Süd-Bau HBSE ultrafutója. És elindult…..

