A múlt évben, sőt azelőtt is sikeresen úszott több métert a Kavicsos tó jégpáncélja alatt védőfelszerelés nélkül. Tavaly 22 méter megtételét vállalta, idén, január 31-én ezt is túlteljesítette.
A kockázatos jég alatti úszás rekord-kísérletet a Neptun Speciális Mentők biztosították. Bajzáth László ugyanis nagyon fontosnak tartja a tökéletes biztosítást, pláne, ha ilyen kockázatos úszáról van szó.
Az időjárási viszonyok miatt most nem a tó közepén vágtak léket az úszáshoz, hanem a másik terv lépett életbe: a part mentén dolgoztak a lékvágók. Lászlónak a jeges úszás során csaknem ezren szurkoltak a mezőkövesdi tó partján.
László a mínusz fokokban nekivetkőzött, és lassan belemerült a jéghideg vízbe vágott léken. Lemerült. Mindenki ijedten figyelte, mikor bukkan fel a partmenti, távolabb lévő lékben. 24 méteres távot sikerült megtennie.
László folyamatosan sportol, erre az úszására azonban kiemelten készült, több mint két hónapig. A hideg idő beálltával folyamatosan edzette szervezetét a hideg vízhez - mint azt a korábbi jég alatti úszása során az extrem.hu-nak elmondta.
Kiment a tóhoz, először a kezét merítette a hideg tó vízébe, majd a lábát, aztán belemerült derékig. Mint mondta: az első jeges vízbe merülésénél szinte elzsibbadt a teste a hidegtől, de később egyre jobban megszokta a rideg körülményeket.
Forrás: extrem.hu


Idén is extrém sportteljesítménnyel nyitotta az évet a mezőkövesdi Vasember, Bajzáth László (35). 
