Buchernek ez a 6. saipani győzelme - ezen a pályán specialistának számít -, de 5 éves XTERRA pályafutása során ezzel megszerezte a 20. világkupagőzelmét is. Külön győzelem számára, hogy a profi amerikai hegyikerékpáros Shonny Vanlandinghamnál is gyorsabb idővel zárta kerékpáros szakaszt. Ezután a leggyorsabb futóidő birtokában már nem is volt kérdés, hogy ővé az első hely. Szokatlanul nagyszámú női induló volt a versenyen, főleg Ázsiából, ahol az XTERRA versenyek népszerűsége egyre nagyobb.
A férfiaknál az úszás után Gardner még sokáig csak az üldözők között versenyzett, de állhatatosan tört egyre előrébb és végül a táv felénél az addig vezető kanadai Mike Vine-t is beérte, sőt hamarosan nagy előnyt szerzett vele szemben. Erre szüksége is volt, mert Vine kitűnő terepfutó és a futószámban elegendő izgalomra adott okot, hiszen több perces hátrányt ledolgozva végül 40 mp-re megközelítette a győztest.
Továbbra is a futást tartják ezen a versenyen a legszebbnek, hiszen olyan elképzelhetetlen dzsungel ösvényeken, patakokban, mocsarakban és barlangokban vezet a pálya, ahol a versenytől eltekintve egy mesevilágban érezheti magát az induló.
2010 XTERRA SAIPAN CHAMPIONSHIP Eredmények
| TOP 5 PRO férfi | ||||
| Pl | Name | Age | Country | Final Time |
| 1 | Sam Gardner | 33 | Windsor, England | 2:34:03 |
| 2 | Mike Vine | 35 | Victoria, B.C., Canada | 2:34:46 |
| 3 | Jason Chalker | 35 | Sydney, Australia | 2:48:19 |
| 4 | Takahiro Ogasawara | 34 | Tokyo, Japan | 2:57:46 |
| 5 | Michael Hiscott | 26 | United Kingdom | 3:06:20 |
| TOP 5 PRO Nő | ||||
| Pl | Name | Age | Country | Final Time |
| 1 | Renata Bucher | 32 | Lucerne, Switzerland | 2:58:19 |
| 2 | Shonny Vanlandingham | 40 | Durango, Colorado | 3:07:04 |
| 3 | Mieko Carey | 31 | Saipan, CNMI | 3:11:07 |
| 4 | Emma Smith | 28 | United Kingdom | 3:14:47 |
| 5 | Daz Parker | 42 | London, England | 3:39:23 |
Forrás: xterraplanet.com


A verseny mindkét győztese címvédő, a legendásan nehéz és különleges pályán megismételték tavalyi győzelmüket. Az angol Sam Gardner és a svájci Renata Bucher különösen hegyikerékpáron erősek és a saipani pályán ez a tudás nagyon nagy szerepet játszik, hiszen a pálya nem különösebben nehéz a szintemelkedést illetően, de a legtechnikásabb pályák egyike.

