Magyar triatlon siker Szlovákiában
- Állapot: Archív
A hétvégi szlovák tereptriatlon bajnokságon Mester Bálint a X2S TEAM
fiatal tehetsége a profi felnőtt mezőnyben megszerezte élete első
nemzetközi dobogós helyezését. A több, mint két órás viadal végén alig 4 perccel a szlovák bajnok és nemzetközi XTERRA profi versenyző Peter Hertl mögött futott be a célba.
A verseny rendhagyó módon (de már többéves hagyományok szerint) egy különleges medencében kezdődött - 100 méterenként partra kellett mászni és egy rövid futás után lehetett folytatni az úszást. Bálint csak az 5.-6. helyen váltott a kerékpárra, de itt már nem akadt ellenfele. A nagyon technikás pályán - ahol egyenes szakasz egyáltalán nem volt 20 km-en keresztül, csak emelkedők, lejtők kanyarok, kövek, gyökerek, vizesárkok és ugratók - hamarosan már a második helyen kerékpározott, de annak ellenére, hogy a második legjobb idővel fejezte be ezt a szakaszt, nem tudta beérni a vezető Petert. A futás hasonló körülmények között zajlott, nehézségei ellenére (vagy éppen azért) mindenki dicsérte.
Mivel a verseny Skalica túrisztikai központjában volt, a pálya minden szakaszán sok lelkes drukker biztatta a versenyzőket, többek között Szász Viktor (Vitalitás SE) és Szabó Tamást (X2S TEAM), akik a 9. és 10. helye futottak végül célba. Viktor ezzel az eredményével korosztályos bronzérmesként állhatott dobogóra.
A verseny szervezői két hete Visegrádon a X2S tereptriatlon bajnokságon versenyeztek, és ezzel a magyar szervezőkkel közösen megalapozták egy nemzetközi versenysorozat lehetőségét.
[ Bálint beszámolója ]
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
- XTERRA Slovakia: magyar sikerek Selmecbánya ösvényein - Mester Bálint még mindig az élen a nemzetközi mezőnyben
- Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével (+videó)
- Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
- Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
- Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 486 vendég és 0 tag böngészi



