Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Csomor és Pocsai győzelme az Olimpiai távú OB-n

  • Állapot: Archív

Csomor, Pocsai, olimpia, OB, Balatonfüred, triatlonAz amatőr versenyzőknek köszönhetően részvételi csúcsot hozott az Olimpiai távú futam Balatonfüreden. A családi és a VIP váltókkal kezdődött a program, majd a nagy érdeklődéssel várt Elit OB-val folytatódott. Szikrázó napsütés és egy kis keleti szél várta a mezőnyt, akik a mólóról rajtoltak. A 21 fokos vízhőfok miatt engedélyezett volt a neoprén ruha használata. 700-m után Török Alfréd jött ki a vízből elsőként, hogy megkezdje a második kört. Alfréd nagyszerű úszást követően első volt, aki befutott a depóba, szorosan követte őt a mezőny.

15 jún. 2011 Hozzászólás: Hozzászólás
(0 szavazat)
 

A kerékpár második körében összeállt egy 7 fős csapat, Török testvérek, Pocsai, Fecskovics, Bajai, Végvári, Ruzsás, ők végig együtt maradtak, a kisebb akciókat leszámítva. A pályán 400m szintkülönbséget kellett legyűrni, amiben nagyon élvezetes száguldás is volt 60 km/ h-val.

A futás során rögtön az élre állt Pocsai, és Fecskovics, és olyan iramot diktáltak, amellyel 3 km alatt egy versenytárs kivételével mindenkit leszakítottak. Tóth Tamás a Budaörsi TK versenyzője szélárnyékban próbálta tartani Balázsékkal a lépést. A két fiú végig irányította a futás 10 km-ét. Az utolsó körben már csak egymás között kellett eldönteniük a bajnoki cím sorsát. Végül Balázs oldotta meg jobban a feladatot és 3 másodperces előnnyel elsőként szakította át a célszalagot a Tagore sétány árnyékos fái közt. A futó táv 9km volt, amit 6 körben kellett leküzdeni, de a hatalmas tömeg buzdítása sokat segített. A Debreceni klub történetének legszebb sikere volt ez, egyéniben arany és ezüst, csapatban aranyérmet szereztek sportolóik.

A hölgyeknél Szakály Zsuzsanna jött ki először a vízből, Csomor Erika másfél perccel volt hátrányban, amit a kerékpár táv elején ledolgozott, majd további 4 perces előnyt szerzett a 2. helyen lévő Tóth Zsófival szemben. Ezt a futó távon további 2 perccel meg is toldotta, így izgalom nélkül simán behúzta a győzelmet.

Eredmények, férfiak:

1. Pocsai Balázs (DSC-DSI) 1:49:27 ó

2. Fecskovics Attila (DSC-DSI) 1:49:30

3. Tóth Tamás (Budaörsi TK) 1:49:52

nők:

1. Csomor Erika (Budaörsi TK) 2:04:46

2. Tóth Zsófia (TVK-Mali TK) 2:09:37

3. Pap Eszter (Triatlon Villám) 2:11:47

 

A junior korú Pap Eszter előző nap Bécsben nyert junior EK-t. Gratulálunk!

Az amatőr mezőny nevezési rekordot döntött, aki eljött, úgy érezhette, jól választott Vasárnapi programot.

Képek, eredmények.

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)