Michi legjobb Ironman ideje: 7:57:39!
Bécstől nem messze született 1981-ben, gyerekkorától kezdve a természetben élt, sportolt. 20 évesen már profi MTB versenyző volt, az osztrák válogatott tagja. AMire ebben az időszakban a legbüszkébb: U23 MTB Európa-bajnoki cím 2003-ban, majd az athéni olimpián való részvétel, ahol a 32. helyen ért célba. Még montizott, amikor a pekingi olimpiai kvalifikáció sikertelensége más kihívás felé vonzotta: ez volt a triatlon! Előtte még az országúti kerékpározásba is belekóstolt, de az túl steril és mesterkélt volt számára.
Néhány baratja hívására vett részt első triatlon versenyén 2008 nyarán - "Az olimpia helyett egy általam alig ismert versenyszámban álltam rajthoz. Az első rossz érzések után hamar úgy éreztem újjászülettem és megtaláltam új szenvedélyemet!"
"Gyakran van, hogy az emberek adott helyen és időben találkoznak valakivel és ez a találkozás megváltoztatja az életüket. Számomra ilyen volt az első triatlon verseny után találkozni az ismert triatlon edzővel, Mario Huys-val. Az ő segítségével indultam a monacoi féltvú versenyen és az XTERRA világbajnokságon - ahol mindenki számára - magamat is beleértve - meglepő módon ezüstérmet szereztem és kvalifikációt a hawaii Ironmanra. "
Michi nem ragadt le egy sportnál, továbbra is hegyikerkpározik, hiszen szerinte ez nem rontja, hanem javítja az Ironman kerékpáros teljesítményét. Célja a mind magasabb szinten űzött triatlon, annak minden fajtája (akár sprint versenyeken is rajthoz áll), az egyre jobb eredmények elérése - de nem a helyezésekben mért eredmények, hanem az Élet szeretetében, a példamutatásban, az emberekkel való jó viszonyban.
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/archivum-menu/item/979-michael-michi-weiss-ki-is-az-aki-megnyerte-az-xterra-vilagbajnoksagot#sigProIda462d8b2a1
2011
- 1st XTerra World Championships (Hawaii/USA)
- 4th Marines Ironman 70.3 World Championships (Las Vegas/USA)
- 2nd Ironman Austria, 7:57:39h
- 2nd Ironman 70.3 St.Pölten (AUT)
- 4th Nautica South Beach Triathlon (Florida/USA)
- 3rd Ironman 70.3 Oceanside (California, USA)
- 1st SuperSeal Triathlon (California, USA)
- 1st overall Pikes Peak Winter Series (COL/USA)
2010
- 3rd XTerra World Championships, Maui (USA)
- 13th Ironman Hawaii (USA)
- 1st Challenge Walchsee (AUT)
- 3rd Kärnten Ironman Austria (AUT)
- 1st Neufeld Triathlon (BGL/AUT)
- 6th Ironman 70.3 St.Pölten ((AUT)
- 1st Ironman St.George (Utah, USA)
- 1st SuperSeal (California, USA)
- 13th Half Ironman Oceanside (California, USA)
- 2nd Winter Series Colorado Springs (USA, Crossrun, 4 miles)
- 1st Cricket Wintercup Vienna (Crossrun, 5.7 miles)
2009
- 3rd XTERRA World Championship Maui
- 25th Ironman World Championship Hawaii (first Ironman)
- 2nd Half Ironman Monaco
- 3rd XTERRA Czech
- 1st Tri Neufeld (Olympic distance, Austria)
- 3rd Kirchbichl (Olympic distance, Austria)
- 6th XTerra Italy
- 12th Half Ironman St. Poelten (Austria)
- 1st Obergrafendorf (Olympic distance, Austria)
- 16th Half Ironman Oceanside (California)
- 2nd XTERRA World Championship Maui
- 2nd Half Ironman Monaco
- 1st Trimotion Saalfelden (Half distance, Austria)
- 1st XTERRA Austria
- 1st Thermentriathlon (Olympic distance, Austria)
- 1st XTERRA Nock & Lake (Austria)
- Olympian Athens 2004, 32nd place (incl a nasty flat tire)
- European Champion 2003 (U-23, in Graz/Austria)
- 10th World Championship Les Gets 2004 (France)
- 5th World Cup Roc d´Azur 2005 (Marathon, France)
- 6th World Cup Angel Fire 2005 (USA)
- 7th World Cup Madrid 2006 (Spain)
- 10th World Cup Houffalize 2005 (Belgium)
- 10th World Cup overall 2006
- Austrian Champion 2004
- 25th Tour of Austria 2006 (road stagerace)
- Austrian Nationalteam 1999- 2008
Michael Weiss weboldala: https://www.michiweiss.at/wiki-miki-pid377