Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Fagyási sérülés és megelőzése

fagyás, sérülés, tél, edzés, kezelésA fagyos téli hideg időjárásában különösen oda kell figyelnünk arra, hogy a szabadban töltött idő alatt elkerüljük a fagyási sérüléseket. A fagyási sérülés elsősorban a lábakat, kezeket, orrot, füleket veszélyezteti, ám komolyabb lehűlés esetén külső segítség nélkül nincs esély a fagyhalál elkerülésére.
30 jan. 2010 0 comment  

 

Noha az elmúlt hetekben igen hideg idő köszöntött be az országba, ez még nem ok arra, hogy ne menjünk friss levegőre, vagy a négy fal között töltsük a telet. Amennyiben ki kell mennünk a hidegbe, mindenképpen oda kell figyelnünk arra, hogy elkerüljük még a kisebb fagyásokat is, hiszen ezek akár végleges roncsolódást is okozhatnak a bőrsejtekben. Az alábbiakban néhány hasznos tippel próbálunk meg segíteni, a fagyási sérülések elkerülése érdekében.

A hideg hatására beindul a szervezet védekező reflexe, melynek következtében érösszehúzódás, érszűkület jellemzi a hidegnek kitett területeket. A védekező mechanizmus a későbbiekben azonban káros következményekkel jár, hiszen a tartós érszűkület következtében sérül az adott területek oxigén- és tápanyagellátása.

Mindennek következtében a legkisebb erekben vérrögök keletkezhetnek, melyek az adott erek elzáródásához, a keringés megszűnéséhez és végső soron szöveti elhaláshoz vezetnek. A hidegnek kitett bőr akár percek alatt is fagysérülést szenvedhet, ha a hőmérséklet mínusz 7 fok alá esik és fúj a szél. Kezünk, ujjaink, lábunk és fülünk különösen érzékeny a hidegre, így fontos ezek megfelelő védelme.

A fagyott terület szürkés vagy fehér színű, zsibbadt, érzéketlen. Krónikus fájdalom, hidegre való érzékenység, zsibbadás még évekkel a fagyás után is előfordulhat, ám a súlyosan sérült részeket esetleg amputálni kell!

 

Öltözzön megfelelően!

A könnyed, laza, réteges ruházat a szellőzést és a szigetelést is egyidejűleg biztosítja. A legfelső réteg legyen vízlepergető anyagból. Ellenőrizze az esetleges repedéseket ruházatán, nehogy csupasz bőrfelületet érjen a hideg! A legprofibb öltözet is hiábavaló, ha nem mozgunk. Állandó mozgásban kell maradnunk, ami biztosítja a test megfelelő hőmérsékletét.

{accesstext mode="level" level="registered:author:editor:publisher:manager:administrator:super administrator"} A tartalom további részének elérése csak regisztrált felhasználóknak!||

Az egyujjas kesztyű mindig melegebb, mint ötujjas változata, két pár gyapjú-zokni pedig garantáltan melegen tartja lábait. Nagy hidegben az arcmaszkra is szükség lehet, vagy a divatos és praktikus csősálra is, aminek viselését kedvünk szerint variálhatjuk. Mivel a legnagyobb mértékű hő leadása, a fejtetőn át történik, a sapka használata kötelező.

Cipőt nem szabad túl szorosra fűzni, mert a vérkeringést csökkenthetjük, ami szintén kihűléshez vezet.

Ne fogyasszon alkoholt és ne dohányozzon! Az alkohol, a koffein és a nikotin érzékenyebbé tesz a fagyási sérülésekre.

Ha ruhája átnedvesedett, öltözzön át, amilyen gyorsan csak lehetséges! Félóránként ellenőrizze, nem tapasztalja-e magán a fagyás jeleit!

 

Mit tegyen fagyás esetén?


Ha fagyási sérülést észlel, azonnal menjen orvoshoz! Amennyiben erre nincs lehetőség, kövesse az alábbi utasításokat!

  • Amilyen gyorsan csak lehet, keressen egy meleg helyet, hívjon orvosi segítséget és igyon valamilyen meleg folyadékot!

  • Enyhén felpócolva pihentesse sérült tagjait!
    Vegyen le minden nedves és szoros ruhadarabot!
    A sérült végtagot melegítse langyos (nem meleg!) vízbe áztatva, míg úgy nem érzi, átmelegedett, vagy ismét érez vele.

  • Ne tegyen semmi olyat, mely további sérülést okozhat. Ne nyúljon a sebekhez, csak steril gézlappal fedje be!

  • Ne dörzsölgesse a fagyott területet se kézzel, se hóval, se mással!

  • Ne melegítse a sérült területet radiátorral, lámpával, melegítőtapasszal, mert az érzéketlen végtag nem érzi a hőt és így könnyen megéghet!

  • A fagyási sérülés fokozatai

Elsőfokú fagyás. Az elsőfokú fagyás a bőr fehéres, sárgás elszíneződésével jár, zsibbadó, égő érzés kíséri, néhány óra múlva vizenyő jelentkezhet. Napok múlva a fagyott testrészt borító bőr hámlani kezd, ami hetekig tarthat.

Másodfokú fagyás. A másodfokú fagyást a bővérűség, a vizenyő, majd körülbelül 12 óra múlva a hólyagképződés jellemzi. A hólyagokban víztiszta vagy fehéres folyadék van, a hólyagokat vérbő szegély veszi körül. A vizenyő egy héten belül eltűnik, a hólyagok 2-3 hét alatt beszáradnak és helyükön fekete pörk alakul ki. A pörk leválása után sérülékeny, vékony lesz a bőr. Jellemző, hogy a bőr érzőműködése megszűnik, fonákérzés, illetve fájdalom jelentkezik.

Harmadfokú fagyás. Harmadfokú fagyás esetén a bőr teljes vastagságában sérül, de érintett lehet a bőralja is. A viaszos színű területről zavaros váladék szivárog, a sérült terület határán hólyagok alakulnak ki, az egész fagyott testrész megdagad. Napok alatt kialakulhatnak a mélyebb szövetek elhalására utaló tünetek is. Fekete, kemény, száraz pörk alakul ki, ami végül leválik, és a bőrön fekélyek képződnek. A harmadfokú fagyást kifejezett lüktető, nyilalló fájdalom kíséri.

Negyedfokú fagyás. Negyedfokú fagyás esetén a bőr, az izomszövet és a csont is elhal. Üszkösödés indul, a sérült szövet fekete, száraz, mumifikált.

 

A fagyási sérülések kezelése

  • A fagyás felismerése az előbb felsorolt tünetek alapján nem nehéz, a kezelést azonnal meg kell kezdeni! A végtagok felületes fagyását a helyszínen lehet úgy kezelni, hogy meleg kézzel tartós, állandó nyomást gyakorlunk a területre, dörzsölés nélkül.
  • Az ujjakat hónaljba helyezzük, a lábujjak és a sarok fagyása esetén a lábbelit le kell venni, a lábat megszárítani és száraz zoknival illetve egyéb száraz lábbelivel fedni.
  • A fagyási sérüléseket mindig szárazon, hintőporral kell kezelni, krémezni, a nedves kötés ellenjavallt.
  • A testhőmérsékletnél valamivel melegebb hőmérsékleten történő melegítés jelentős mértékben csökkentheti a szövetelhalást. Ha mindezt hideg környezetben kell megtennünk, akkor a fagyott részt nem szabad felmelegíteni, hiszen az újrafagyás során a szövetelhalás veszélye megnő.
  • A felmelegítést 32-40 fokos vízzel a legcélszerűbb végezni, nem ajánlott a száraz meleg (kályha, nyílt tűz) használata, hiszen nehéz a hőmérsékletet szabályozni.
  • Felmelegítés után fontos a fertőzés megelőzése. Enyhe esetben fertőtlenítő hatású áztatással kezelhetjük a helyi fertőzéseket, míg mély fertőzések kezelésekor antibiotikumra is szükség lehet. Tetanuszoltás adása kötelező.
  • Sebészi beavatkozást a fagyás után eltelt 1-2 héttel érdemes mérlegelni, hiszen amíg be nem bizonyosodik az adott terület elhalása, addig kerülni kell a műtéti beavatkozást.
{/accesstext}

 

tél, fagyás, sérülés, edzés, sport, egészségFolyton hideg végtagok - Betegség tünete is lehet

Hideg időben végtagjaink hamar lehűlnek - a jelenség természetes, és ebben a formában egyáltalán nem kóros. A végtagok külső hőmérséklettől független, állandó hideg tapintása azonban betegség jele lehet, amit érdemes kivizsgáltatni. A végtagok hőmérséklete a bennük tapasztalható véráramlás függvénye.

Hideg környezetben a szervezet az élet fenntartásához nélkülözhetetlen szervekbe csoportosítja a vér nagy részét, hogy azokat melegen tartsa és változatlan tápanyag- illetve oxigénellátással biztosítsa megfelelő működésüket.

Ennek eredményeképpen a kevésbé lényeges perifériás részeken, mint a végtagok bőrében, relatív vérszegénység alakul ki s okoz hűvösséget.

Az állandóan hideg kéz és hideg láb hátterében valamilyen keringési vagy idegrendszeri problémát kell keresnünk, amely a végtagok rossz vérellátását okozza.

Forrás

WEBBeteg - Dr. Antalffy Katalin

Cs. K.; Sciencedaily

X2S edzések

 

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Az elmúlt hét képes összefoglalója. Fárasztó volt, mert a tábor mellett Timon érettségije, érettségi bankettja, Á… https://t.co/cpNGoPiFTS
Nagyszerű héten vagyunk tul - sok apróbb sérüléssel, csalán és szúnyogcsípéssel, közel 100 km terepkerékpározással,… https://t.co/ASuLiuUnO9
Számháború alatt volt idő kisebb dolgokat észrevenni ☀️🌍❤

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)