Csikóváralján ismét hótaposó crossfutás
A csikóváraljai crossfutás mindig is az egyik legnagyobb kihívás volt a sorozat történetében. Itt még soha sem volt könnyű a pálya - magában sem, de az időjárás állandóan megduplázta a nehézségeket. Idén ismét visszatért a tél, igazán széppé és nehézzé téve a versenyt. Éppen ezért a szokásosnál is többen indultak...Kis Zita és Németh Csaba a 2008-as év ultrafutói
Az UMSZ elnöksége odaítélte a 2008-as év ultrafutói címeket. A férfiaknál Németh Csaba lett a 2008-as év legeredményesebb ultrása; a Terep100, a Lavaredo Ultra Trail, a Swiss Jura, a Terep Ultra Kupa 1., valamint az UTMB-n elért 8. helyezésével érdemelte ki a címet.Transrockies - fogynak a helyek
A világ egyik legszebb többnapos terepultra futóversenyére a rajt előtt 9 hónappal már a helyek fele betelt. Talán nem a legnehezebb futás, hiszen az éghajlat barátságos, a terep pedig csak félig jelent vadont - mégis nagyon sok próba vár a futókra. Többek között medvék is... Vár a Hármas - hegyi maraton Budapesten
Sikeres és hangulatos futáson vehettek részt az ultra szerelmesei a szeptember 14.-i hétvégén Budapesten. Második alkalommal került megrdenezésre a "Vár a Hármas" hegyimaraton, mely Budapest legszebb budai részeit érintve, az összes magasabb csúcsot megmássza. Jonathan Wyatt verhetetlen a hegyeken
Az új-zélandi Jonathan Wyatt ismét
verhetetlennek bizonyult: egy hétvégén javította meg egy hegyi maraton
és a Nemzetközi Hegyifutó Szövetség 14 km-es Grand Prix versenyének
pályacsúcsát. A GP versenyen a hazai közönség nagy örömére a nőknél az
olasz Renate Rungger nyert.
Nagy Krisztina győzött a golsi 48 órás futóversenyen
Nagy Krisztina igazoltan hiányzott a sárvári 24 órás országos
bajnokságról. A többszörös 24 órás
magyar bajnok a múlt hétvégén a burgenlandi Golsban idén elõször
megrendezett 48 órás utcai futóversenyt
választotta, és meg is nyerte a nõk versenyét. Schirilla György a Vatikánba fut
A sportkedvelők, a nagyközönség számára e nevet nem kell bemutatni,
hiszen családi hagyománynak számít a különösen nagy igénybevételt
jelentő teljesítmények teljesítése. Schirilla György, aki a jeges Duna
átúszásokkal, és ultratávú futásokkal hosszú évek óta az tízezrek
érdeklődésének középpontjában áll, újabb nagy célt tűzött maga elé.
Miután sokszor jótékonysági céllal, vagy az egészséges életmód
népszerűsítése jegyében, lényegében keresztül- kasul befutotta az
országot, most a Budapest-Vatikán közötti 1240-es km-es távolságot
akarja egy hónap alatt teljesíteni. Kónya Ákos a 24 órás amerikai bajnok
Kónya Ákos
Kónya Ákos 146,33 mérföldes, vagyis 235,44 kilométeres eredménnyel első
helyen végzett az Amerikai Egyesült Államok 24 órás bajnokságán. A
verseny különös érdekessége, hogy Ákos csupán egy mérfölddel végzett a
női első, Connie Gardner előtt, aki minden idők második legjobb
amerikai eredményét futotta.
Spartathlon - beszélgetés Kalotai Leventével
Kalotai LeventeA jubileumi 25. Spartathlon versenyen soha nem látott magyar mezőny vág neki az embertpróbáló távnak. Egyikükkel, Kalotai Leventével beszélgetett Sikter Zsuzsa az indulás elött. Magyar siker a Mont Blanc maratonon
Mont BlancMTB ultramaratonok után idén az egyik legkeményebb terepfutó versenyen is szép sikert ért el Lőrincz Olivér. A 'The North Face Ultra-Trail du Mont-Blanc' versenyt teljesíteni a maga 163 km-ével és 8900 m syintkülönbségével, végig extrém terepen futva hatalmas kihívás, de Olivér a több, mint 2000 (!) induló között is a 40. helyet szerezte meg. Mont Blanc ultramaraton 2007
Mont BlancHamarosan rajtol az egyik legkeményebb ultrafutóverseny, a Mont Blanc ultramaraton. Elképesztő adatok jellemzik: 165 km, 9000 m szint, a legjobbak is 22 óra körül futják, 2000 induló és 1000 célbaérő! Lőrincz Olivér a monti ultrák után idén ezt is bevállalta. Magyar montis sikerek a Salzkammergut trophyn
Salzkammergut Trophy A jubileumi Salzkammergut Trophy komoly magyar sikerekkel zárult. A világ (egyik) legkeményebb 1 napos versenyén (közel 210 km és 7000 m szint) Nagy Hedvig bronzérmesként állhatott a dobogóra, Hasenfratz Péter pedig 4. helyet szerezte meg a fantasztikus mezőnyben.



