Bemutatkozás
Várnai Gergely vagyok, Pécsen születtem és jelenleg is itt élek. A Pécsi Tudományegyetemen szereztem történelem tanári, illetve a Miskolci Egyetemen jogi diplomát. Egyetemi tanulmányaim mellett sokat sportoltam. A „fő csapásirány” a kyokushinkai karate volt, amit úszással, futással, kettlebell és TRX-edzéssel egészítettem ki. Sose voltam egy adrenalin junkee, de szerettem az olyan sportokat, ahol az eredmény és a fejlődés jól mérhető, a terhelés pedig hosszabb ideig tart. Emiatt kezdtem egyre hosszabb távokat futni, kezdetben maratonokat, majd ultratávokat is. Egy verseny (Keszthelyi fél ironman) erejéig belekóstoltam a triatlonba is.
Az Elite Challenge-ről egy internet hirdetésben olvastam először. Bár az élethosszig tartó katonai szolgálat nem vonzott (nem voltam sorkatona sem), az már inkább érdekelt, hogy milyen próbákon mennek keresztül azok, akik a különleges erők kiválasztó programján, vagy kiképzésén keresztülmennek. A magyar Rohamlövész programról, illetve az amerikai különleges erőkről elérhető volt néhány videó, amelyeket megnéztem és ez csak fokozta a kíváncsiságomat. Tudni szerettem volna, hogy miként teljesítenék „nem versenyszerű” körülmények között, ahol a nagyrészt ideális állapotok (kipihenve, állandó frissítéssel, saját magam választott felszereléssel, támogató közegben) helyett jóval zordabb körülmények uralkodnak és a szervezők részéről nem számíthatok támogatásra, a pihenés és a regeneráció lehetőségei ugyanakkor igencsak korlátozottak.
Mik voltak a felkészülésed legfontosabb részei?
A jelentkezésemet követően kaptam egy felkészítő edzéstervet, amelyet elvégeztem és ez alapján fizikailag alkalmasnak gondoltam magam a fizikai belépő tesztek végrehajtásra. Hogy mi vár az emberre az EC-n, az elméletileg nem volt nagy titok, hiszen a fotók és videók alapján ki lehetett számítani, hogy milyen készségekre lesz szükség.
Ami viszont minden jelentkező számára kihívást jelentett, az az alvásmegvonás (napi 2-3 óra), a korlátozott mennyiségű étkezés, illetve a program intenzitásából fakadó pszichés stressz volt. Itt nincs biztatás, aki nem bírja, az feladja.
Ez történ velem is, a harmadik nap elején, a Vizek Napján „lekongattam”. Ezen persze rendesen felhúztam magam, mert 5 perccel később már biztos voltam benne, hogy ha újra meg kellene csinálnom a fizikai teszteket, nem lenne vele probléma és hogy a „lekongatás” oka nem a kimerültség volt. Akárcsak sokan mások, én is újra jelentkeztem és a következő évben sikeresen végrehajtottam a programot.
Mik voltak a legnehezebb/legszebb pillanatok? Mi volt a Elite Challenge teljesítésének „gyümölcse”?
Bármilyen furcsán hangzik, a program instruktorai viselkedését nem az motiválja, hogy a jelentkező minél rosszabbul érezze magát és feladja. A program célja annak bemutatása, hogy milyen kiválasztási metódust alkalmaznak a különleges erők abból a célból, hogy a jelentkezők közül kiszűrjék azokat, akibe nem érdemes időt, energiát, pénzt, erőforrásokat fektetni, mert alkalmatlan arra, hogy a különleges erők tagja legyen. Ennek felmérése pedig egy igen összetett folyamat. Önmagában véve a fizikai képességek semmire nem jelentenek garanciát. Sok esetben testileg gyengébb, de mentálisan erősebb, vagy magasabb érzelmi intelligenciával rendelkező jelentkezők érnek el sikereket.
A különleges erők olyan embereket keresnek, akik a kellően magas fizikai képességek mellett alkalmasak csapatban dolgozni. Akire a társa nem tudja rábízni magát, az egyértelműen alkalmatlan. Aki viszont megbízható, azt a csapat akár a hátán is hajlandó elvinni és ezt most szó szerint kell érteni.
Számomra például a legpozitívabb emlék a program negyedik napjának hajnala volt, amikor a rajtam kívül az eredeti 15-ből már csak 4 társam állt a gyakorlótéren teljesen kimerülve három óra alvás után, de én biztos voltam benne, hogy mi bármilyen feladatot végre tudunk hajtani. Rendkívül intenzív érzés volt, se előtte, se azóta nem éltem át ilyet.
A program másik nagy tanulsága az instruktorok egyik „mantrája” volt – „Ne sajnáljuk magunkat.”
Kétségtelen tény, hogy mindenki szereti sajnáltatni magát és ezt meg is osztja a környezetével abban a reményben, hogy majd foglalkozik vele valaki. A baj az, hogy ez a hozzáállás az adott helyzet megoldásában semmit sem segít.
Ha azonban az ember elfogadja, hogy ez a helyzet márpedig ilyen és a megoldásra koncentrál, akkor a siker esélye jelentősen megnő. „Majd este/holnap feladom” – ez volt a leghasznosabb gondolat.
Mi történt velem az EC óta?
Továbbra is sportolok, ahogy eddig. Kétségtelen tény, hogy az ultra távok lefutásában a „majd később feladom” hozzáállás sokat segít, az egyik szekszárdi 160 km-es versenyemen részben ez juttatott el a célba. Mindemellett amennyire lehet, tartom a kapcsolatot az EC végzettekkel, illetve minden évben segítek a program megszervezésében, tekintettel arra, hogy annak helyszíne közel van a lakóhelyemhez. Tervezek-e EC-hez hasonló kihívást? Egyenlőre nem, amiben közre játszik egyrészt az is, hogy kevés ember akarja ezt még egyszer végig csinálni, másrészt ilyen típusú program létéről nincs is tudomásom.
Legfontosabb tapasztalatok, tanácsok
- Ha fizikailag nem készültél fel, el se gyere. Ha felkészültél, akkor már van 30% esélyed a sikerre (ezt mutatja a statisztika).
- Az ego és a hiúság itt nem segít. Ha csak az Insta fotóért jössz, az kevés lesz motivációnak.
- Figyelj oda az instruktorokra! Nem ők az ellenfelek - az ellenfél benned van.
Weboldal: https://elitechallenge.hu/
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/outdoor-hirek/item/8678-elite-challenge-extrem-tulelo-kaland-survival-teljesitok-dr-varnai-gergely#sigProIdce42998ee4
