Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 29. Péntek  Ma Auguszta napja van.  

tereptriatlon

  • Terepsport események
    Bővebben
  • Ars poetica

     

    Bemerészkedni a természetbe a civilizáció védelme nélkül egyeseknek álom - az XTerra és a Cross-to-Save szervezői és versenyzői ebbe az embercsoportba tartoznak.

    Szemérmetlenül felhasználják a természetet saját érdekeik szerint. Élvezkednek benne, gyógyíttatják magukat vele, barátkoznak vele, szerettetik magukat vele és viszonszeretik. Körömszakadtáig óvják, mert tudatosult bennük, hogy ezt a csodát még az unokáiknak is szeretnék megőrizni, ami másként nemigen megy, minthogy teszünk érte.

    One planet, one tribe.

    XTERRA, XTERRA

    A fenti mottó e célt próbálja megfogalmazni: Egy emberként védeni azt a bolygót, ahová leszülettünk.

    A Cross-to-Save másik célja, hogy összehozza azokat az embereket egymással, akik hasonlóan gondolkodnak minderről.

    Amíg erő van a lábamban futni fogok, mert a Földön tanultam meg járni és így hozzá tartozom.
    Amíg erő van a karomban úszni fogok, mert a vízben kezdődött az életem és így hozzá tartozom. 
    Amíg játék lakik a szívemben kerékpározni fogok, mert a gyermekkor boldog szabadsága lekik e két kerékben. És a játék örök.

    Malomsoky Ildikó, Csapatkommunikáció

    Cross to Save,

    Cross to Sun,

    Be the best

    and be the ONE. 

    Tóth Viktor, Média
     

     

    Bővebben
  • Gyurkó Péter

    Gyurkó Péter vagyok, 1974-ben születtem.

    Gyerekkoromban átlagos szemmel néztem minden sportot.

    1997-ben kezdtem érdeklődni a montainbike sport iránt. 1998-tól 2005-ig a PCCC tagjaként először a CC, majd később a maratoni versenyeken vettem részt.

    Ezután 8 év szünet következett, míg 2013-ban ismét visszatértem a sporthoz.

    Bővebben
  • Tóth Viktor

    5 éves koromban a BVSC-ben úszóként kezdtem a sportolást, de már előtte is a szüleimmel jártam az erdőket, hegyeket.

    14 éves koromban – mivel nem voltam kimagasló tehetség, bár vegyes- és gyorsváltóval többször is álltam az országos bajnokság dobogóján – befejeztem a versenyúszó pályafutásomat. Ettől kezdve a magam útját jártam. A természet szeretete megmaradt, sőt erősödött, a gimnáziumi évek alatt barátaimmal szinte az egész országot bejártam gyalogosan.

    16 évesen az ejtőernyőzést, mint régi álmot kezdtem el. Rövid pályafutásom alatt bekerültem az ejtőernyős válogatott keretbe, hiszen akkor még létezett az ejtőernyős – többtusa, amiben a kezdőként is nagyon jól szerepeltem. A válogatott keretben kezdtem el komolyan futni. Közben egyre komolyabban érdeklődtem a környezet- és természetvédelem iránt, ami azóta is fontos része az életemnek.

    Bővebben
  • Poór Brigitta

    Poór Brigitta, XTERRA PRO, nemzetközi szinten jegyzett tereptriatlon versenyző.

    7 éves korom óta versenyszerűen triatlonozom. Kicsit belefásulva a hétköznapi rutinba, egy jó barátom invitálására elindultam életem első tereptriatlon versenyén, Visegrádon. Célba érve, megfogadtam, ilyet többet soha! Hogy mi történt azóta... Megfertőződtem, egy életre….

    Akik támogatnak az utamon:

    Bikefun Kft. – Merida Bikes - High5 Magyarország – Northwave - CST Tires – Amer Sports –Salomon-Sunnto - Rudy Project

    Egyesületem : Merida Maraton Team-CST

    Edzőm : Schumacher Ákos

    Bővebben

  • Boronkay Péter

    Triatlon Világ- és Európabajnok

    Született: 1981/06/26

    Clubok: Batorfi Team,Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Egyesülete

     

    Edzők:Balla Péter, Törös Károly, Németh Gyula

     

    Parnerek: Mercedes Benz, Rose Bikes, TOKEN Wheels, Rudy Project, Sponser

    Bővebben
  • Kovács X Laszló

    Több száz triatlon, duatlon, mtb és országúti versenyen után a hosszútávú természetben zajló versenyekben,expedíciókban  találtam meg azt az élményt és szabadságot ami örömöt okoz nekem.

    Bővebben
Hirdetések

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk