Bemutatkozás
Környezetvédelmi informatikával foglalkozom, aminek a gyökerei visszavezetnek a természetszeretet és a digitalizáció szeretetének kettősségére gyerekkoromtól fogva. Imádtam kinn lenni a természetben de mellette természetesen a számítógépekkel való játék is befigyelt. Sokáig azt hittem, hogy a megélhetés miatt egyértelmű, hogy informatikus leszek és civilszervezeteknél éltem ki a környezetvédelmi hajlamomat, de aztán egy külföldi munkavállalás - ahol energetikai kimutatásokban kellett nagyvállalatoknak segíteni - megmutatta, hogy a kettőt lehet ötvözni és így most már saját cégemben szuper csapattal (denxpertsolutions.com) fejlesztünk fenntarthatósági szoftvermegoldásokat a világ nagyvállalatainak.
Nem voltam soha egy sportoló alkat, judóztam, kosaraztam, bringával jártam suliba...de ennyi. A munka mellett kezdtem futni, először váltóval vettem részt egy meghívásra a Bécsi maratonon ami hatalmas élmény volt. Innen jöttek az utcai félmaraton és maratontávok. A futásban az a csodálatos, hogy bármikor és bárhol lehet űzni, nekem nehéz megoldani, hogy nyitvatartási időkben eljussak egy fix helyre, ehhez túl kaotikus az életem, de reggel korán csak az én döntésem, hogy megyek-e futni vagy még alszok egy órát. Ahogy gyűltek a versenyek, kipróbáltam edzővel (edzéstervet kaptam) is a felkészülést amivel tényleg sikerült jelentősen javítani az időmön, de nem vagyok élsportoló és nem megyek minden nap futni, de szeretem és fontos része az életemnek. Már párom is elküld egyet futni ha látja rajtam, hogy feszült vagyok.
Miért a hosszútávfutást választottad végül?
A hosszú távú futás eredményénél mindennek össze kell állnia és ezt minden végletben megtapasztalhattam. Ha nem frissítünk megfelelően, ha a pulzus túl magas (főleg az elején) ha túl meleg van (utálom a meleget, inkább télen a -5 fok mint nyáron a 30.)
A legjobb félmaratoni időmet egy felkészülési versenyen értem el februárban a Szigligeti félmaratonon.....utána a következő két hónapban akartam egy új rekordot futni, de mindkétszer elbuktam, egyszer emésztés másodszor meg a meleg miatt. Olyan mint az élet, hogy meg kell mindent tenni a siker érdekében és elfogadni ha nem úgy alakul, mert a többszöri próbálkozásra előbb utóbb biztos összeáll és jól jön ki szó szerint a lépés.
Sokat küzdöttem sérülésekkel a múltban, általában saját káromon tanultam meg, hogy milyen fontos a nyújtás és aztán Viktortól, hogy a core edzés is ezt szolgálja. Az aszfaltfutásról pedig szépen lassan áttértem a terepfutásra, ahol a természetközelség és a változatosság megadta azt, hogy soha se tudjam megunni a futást.
Lofoten Trail - egy különlegesen szép és nehéz terepfutóverseny. Milyen élmények, meglepetések, csalódások értek közben vagy a felkészülés alatt?
Lofoten Ultra Trail a világ legszebb ultra maratonának hirdeti magát és ezt teljes joggal teszi. Az 50 km-es távra neveztem be. Gyönyörű félsziget, meredek hegyekkel. Mindenféle tájon lehet futni, aszfalt, szikla kavics vagy épp a homokos tengerpart is benne van a programban. A hegyek tengerszinttől emelkednek és 600 méterig mennek fel. Az időjárás nagyon szélsőséges, nincs olyan, hogy nem eshet az eső, sőt volt olyan is, hogy a hegy egyik oldalán sütött a nap a másikon zuhogott.
Nem értettem, hogy, miért várták el a sok vízálló ruha becsomagolását. Verseny előtti hétvégén érkeztünk a családdal, úgy gondoltuk jobb előtte kikirándulni magunkat, mert ki tudja utána milyen lesz a járásom :). Első 1-2 napban azt hittük, hogy kicsíptük a rossz időt és az összes benti programot lezongoráztuk aztán látva a helyieket is kiderült, hogy ez normális és nem kell vele foglalkozni....esőkabát és vízálló gatya aztán mehetünk a kellemes 5 fokban túrázni. Aztán csütörtök reggelre 5-10cm friss hó fogadott minket júniusban. Napközben elolvadt, de szürreális volt.
Pénteken elindultak a 100 mérföldesek, szegényeknek éjszaka hatalmas viharban kellett futniuk. Az 50 km másnap reggel csatlakozott hozzájuk. Az egyik frissítő pontnál volt a találkozó és onnan egy meredek hegyoldalra indultunk fel. Óvatosan indítottam, a cél a beérkezés volt mindenek felett. Hivatalos útvonal nem mindenhol volt, de zászlókkal a legtöbb helyen lehetett követni az utat, ahol pedig eltévedtünk ott gyorsan megláttunk egy zászlót a messzeségben.
Itt nem sok erdős szakasz volt, a hegyen egyáltalán nem, de cserébe lápos és mocsaras annál több. Előtte gondolkoztam, hogy beszerzek egy vízálló futócipőt de gyorsan kiderült, hogy jó tanács volt egy futó ismerőstől, hogy a nem vízálló cipőből gyorabban kifolyik a víz. Kb 30 perc után süllyedtem el először bokáig a lápban aztán egy idő után már nem is próbáltam ugrálni a köveken, egyszerűbb volt csak küldeni neki.
Élveztem a tájat, ezek olyan útvonalak voltak ahova nincs túraútvonal olyan kilátással ami leírhatatlan és nem is jön át a képeken. A második hegy tetején megjelent a hó, ami pár nappal korábban leesett annak jelentős része megmaradt és ez után az első igazi hegygerinc. Itt a hegygerinc fél és 1 méter széles sziklaszirteket jelentett, melyek két oldalán 100 m-es szakadékok voltak.
Itt kaptam az első bölcseletemet egy kanadai hölgytől, aki úgy fogalmazott, hogy a sérülés legyen benne a pakliban de a halál nem... lefordítva a hegygerincnek azon az oldalán menjünk, amelyiken kisebb a szakadék, mert ha van egy szirt 3-5 méterrel alattam az jobb, mint ha 100 m szakadék. Eszerint választottam ha kellett melyik oldalon menjek. A második hegy után elértünk az első frissítőpontra (3:40) és innen jött a hazai pálya, 15 km aszfalt, találkozás a családdal kétszer is, tudtam előzni és tempót diktálni. Aztán 27 km-nél jött a nagy hegyek előtti frissítés és a legdurvább szakaszok. Itt indult egy sima meredek felfele, a botnak nagyon jó hasznát vettem.
Hogyan telt az idő közben? Sok csoda és sok nehézség egyszerre...
Én szeretek beszélgetni emberekkel futás közben főleg a közepe vége fele. A sorstársiasság összeköt és a fejben is rendet tesz.
A hegygerincre felérve gyakran inkább négykézláb közlekedtem, vagy csak lábam elé nézve raktam egyik lábat a másik után, bottal támaszkodva (ami a hóban néha elsüllyedt). A keskeny részeken nem mertem körbenézni.
Egy norvég futótól jött a következő bölcsesség: bízz a cipődben. Ezt én úgy fordítottam le, hogy ha lendülettel mennék és bíznék abban, hogy a talp nem csúszik meg akkor sokkal gyorsabb lehetnék. És elvileg a mozgó test tehetetlensége miatt is nagy sebességnél előrefele esnék szemben az én csigatempómmal, ami tuti szakadék lenne oldalra. De ezt ott nem mertem még megfogadni, majd edzéseken kamatoztatom.
A hegygerincen és főleg lefele a nagy hóban rengeteget estem és csúsztam fenéken. Nagyon jól jött a plusz egy vízálló nadrág.
Az utolsó frissítő pont után nagyrészt olyan szakasz jött amit már ismertem és egyre inkább azt éreztem, hogy ez meglesz. Leérve az utolsó hegyről az utolsó 2 km-re pedig még egy sprint is belefért. A nyertes 6 óra alatt teljesítette, nekem 11 óra kellett, de élmény volt minden pillanata. Ez jelen állás szerint a hazai csúcs is egyben :-)
Elmesélnéd hogyan jutottál el a Lofoten Trailra? A felkészülést, az odavezető utat...
A versenyre a nevezést a 40. születésnapomra kaptam (azért kicsit súgtam). Szerettem volna valami emlékezetessel megünnepelni. Első gondolat a Coromandel volt Dél Afrikában, de a bizonytalan politikai helyzet miatt inkább a környéken nézelődtem... nem egy szokványos versenyt kerestem.
A felkészülésben két tényezőt emelnék ki: Viktorral eltöltött két év alatt megtanultam a core edzés fontosságát és a rövidebb és hosszabb futások közötti egyensúlyt. Ezen kívül azt vettem észre, hogy a hosszú versenyek végére mindig szenvedek, vércukorszintem a padlón.
Étrendem elég szénhidrátdús, emiatt két lehetőséget láttam, vagy nagyon hosszú lassú futásokkal edzem a zsírégető képességem vagy kipróbálom a Keto diétát, ami a szervezetet teljesen zsírégetésre állítja át. Utóbbi nyert, megszenvedtem 2 hétig, végén vérvétel ami szerint ketózisban voltam. Pár héttel utána éreztem, hogy nem igényel a testem frissítést, sokkal jobban bírom a lassú futásokat. A gyorsaságom romlott, de ultra maratonra készülök :-)
Mi volt a titka a felkészülésednek?
Az utóbbi pár évben edző támogatással edzettem, amit mindenkinek ajánlok aki sérülésmentesen akar sikereket elérni. Mellette hengerezek, néha masszőrhöz is megyek. A keto diéta pedig gyökeresen megváltoztatta a sporthoz való viszonyomat.
Ultrákon, főleg ilyen körülmények között fontos a felszerelés. Mi az, amire a vásárlásnál ügyelsz és másoknak tanácsolnál?
Felszerelésben a pulzusmérő, megbízható óra, zokni és cipő a legfontosabb. Többiből teljesen jó egy versenyen kapott póló vagy a decathlon futócuccai. Én cipőnél a zero drop híve vagyok, azaz a sarok és a lábfej között legyen minél kisebb az emelkedés. Ennél a típusnál a térdfájásom teljesen megszűnt és dinamikusabbnak érzem a futást. Kísérleteztem a mezitlábas futással is, de azt nem bírta a lábam. Nekem a Hoka vállt be terepen és aszfalton is.
Hogyan táplálkozol, milyen módon tartod még magad jó erőben és egészségben?
Nem táplálkozok túl egészségesen, ezzel tuti nagyot dobhatnék a futóteljesítményemen. A Lofoteni futás közben 12 zselét fogyasztottam a sok egyéb műzliszelet és banán mellett, melyből 10 koffeines volt, ami 20 eszpresszónak felelt meg. Amúgy nem kávézom. SZóval, van mit fejlődni ebben a kérdésben.
Hova szeretnél eljutni, melyik versenyt szeretnéd teljesíteni?
Nagy álmom lenne egyszer az UTMB Mont Blancon részt venni. Nem a leghosszabb távon természetesen :-) Ehhez jövőre egy selejtező versenyt kell teljesítenem és utána a sorsoláson bejutni.
Van példaképed?
Futásban: Viktor, akivel évekig dolgoztam.
Családos ember vagy, aki a munkája révén is kapcsolódik a fenntartható fejlődéshez. Mik az álmaid?
Egy fenntartható és igazságos világot építeni a jövő generációjának (talán elcsépelt, de engem ez visz előre).
Mik a tanácsaid a multisportolóknak, akik hosszú terepfutó versenyre készülnek?
Fussatok sokat, élvezzétek és bízz a cipődben.
Köszönöm a beszélgetést! Jó felkészülést!
