Tóth Viktor

Tavaly több mint 300 indulóval mutatkozott be, idén pedig már szintet lép a solymári SzalamandRUN. A budai hegyvidék peremén rendezett futónap 2026. május 9-én tér vissza, változatos távokkal, családbarát hangulattal és komolyabb terepes kihívásokkal — azoknak is, akik most kezdenék, és azoknak is, akik már keresik az újabb kihívásokat.

Kristian Blummenfelt pályacsúccsal nyerte meg az IRONMAN 70.3 Geelong férfiversenyét, miután szenzációs futással fordított a címvédő Jelle Geens és Hayden Wilde ellen. A norvég klasszis 3:30:24-es idővel ért célba, félmaratonja pedig a 70.3-as történelem egyik leggyorsabb részideje lett: 1:06:39.

Újabb határáttörés a terepfutásban. A hegyifutásnak vannak nagy pillanatai, de kevés olyan van, amelynél az ember az első adat olvasásakor ösztönösen visszakérdez: "mennyi? tényleg annyi?" Rémi Bonnet pontosan ilyen teljesítményt tett le vagy vitt fel a hegycsúcsra. A svájci klasszis a Fully Vertical Kilometer versenyen 27:21 alatt ért fel, és ezzel új hivatalos Vertical Kilometer-világcsúcsot állított fel 2025 végén.

A hivatalos eredménylista szerint ezzel több mint másfél percet javított a korábbi etalonon, amelyet Philip Götsch 2017-ben 28:53-mal futott ugyanitt.

A triatlonos múltból érkező amerikai versenyző nőként és masters korú futóként is kivételes teljesítményt nyújtott: rekordja az egész sportág számára üzenetértékű – a Jackpot 100 Mile egyik legnagyobb üzenete, hogy az ultrában mindenki hős.

Ashley Paulson neve eddig sem volt ismeretlen az amerikai ultrafutásban, de amit most Nevadában véghez vitt, az már nem egyszerűen egy újabb nagy győzelem, hanem sporttörténeti pillanat. A 44 éves amerikai futó a hendersoni Jackpot 100 Mile versenyen 12:19:34 alatt teljesítette a 100 mérföldet, vagyis 160,9 kilométert, ezzel több mint 17 perccel javította meg a korábbi női csúcsot. Az átlagtempója 7:21 perc volt mérföldenként – ez kilométerre átszámolva nagyjából 4:34-es iram. Száz mérföldön át. Száz. Mérföld. Kimondani is sok.

Új csillag van születőben a maratoni távon vagy más van a háttérben? Fotyen Tesfay március 15-én Barcelónában a világ második legjobb női idejével toronymagasan nyerte a maratoni versenyt. Ideje 2:10:51, ami egyben a valaha futott leggyorsabb női maratoni debütálás. Van, amikor egy futó nem egyszerűen megnyer egy versenyt, hanem újrarendezi a távolságról alkotott képünket is. De nem mindegy hogyan.

A skimo (sci alpinismo / ski mountaineering) első ránézésre olyan, mintha a bringások és a hegyifutók télen egyszerűen nem lennének hajlandók „leállni”: előveszik a fókabőrt, felcsatolják a léceket, és nekiindulnak felfelé – aztán a hegy tetején, lihegve, remegő combbal azonnal visszazuhannak egy technikás lejtőn. A sport lényege a brutális állóképesség + a gyors átállások + a hegyi technika hármasa, és ez az a koktél, ami az elit endurance közösséget (kerékpár, terepfutás, triatlon) nagyon gyorsan rá tudja szoktatni.

Valentin-napi mészárlás – így emlegetik sokan a 2026-os Barkley Marathons kihívást. És nem túlzás. A világ talán legkegyetlenebb terepfutó-versenye idén is megmutatta, hogy a romantika itt maximum a ködben sejlik fel, a végén pedig – 26. alkalommal a történetében – nem volt célba érkező.

A rajt időpontja már önmagában történelmi volt: február 14-én, reggel 6 órakor indult a mezőny a Frozen Head State Park vadregényes, ám most inkább rémálomszerű terepén. A Cumberland-hegység 130 mérföld körüli (valójában jóval többnek érződő) „nightmare-challenge” kihívására 40 kiválasztott induló kapott meghívást. A többieknek maradt a tervezés és a felkészülés.

A déli félteke egyik legjelentősebb terepultra-eseményén, a Tarawera Ultramarathon by UTMB 102 kilométeres távján hazai siker született mind a férfiaknál, mind a nőknél. A közel 2500 méteres szintemelkedést tartalmazó, gyors, de technikás pályán az új-zélandi elit bizonyult a legerősebbnek.

Ünnepi és céltudatos hangulat lengte be a sajtótájékoztatót, ahol hivatalosan is bemutatkozott az új magyar központú profi kerékpáros formáció, az MBH Bank–CSB–Telecom Fort. Az eseményen nem csupán egy csapat megalakulását jelentették be, hanem egy ambíciót: hidat építeni a magyar tehetségek és a nemzetközi élvonal között.

Ha létezik olyan ember, akire tökéletesen illik a mondat, hogy „nem a fotelből lett legenda”, akkor Mike Sadler neve biztosan ott van az élbolyban. A brit SAS egyik ikonikus alakja, sivatagi járőrök, extrém túlélőpróbák, hosszú magányos kilométerek – és mindez egyfajta száraz, brit humorral fűszerezve, amitől az egész történet nem heroikus pózolás, hanem nagyon is emberi, sőt néha kifejezetten szórakoztató. Eseménydús és szélsőségesen veszélyes élete 103 évig tartott, 2024 januárjában távozott az árnyékvilágból.

Sadler nem az a típus volt, aki zászlót lengetve fut a naplementébe, miközben heroikus zene szól a háttérben. Ő inkább az volt, aki ránéz az órájára, megnézi a vízkészletet, felméri a terepet, majd odaszól a társainak: „Ha most elindulunk, estére talán nem halunk szomjan, de ha halogatjuk, akkor biztosan nem érünk célba.”

Ez a fajta hozzáállás tette őt legendává.

Jól indult az év a magyar kerékpársportban. Van, amikor egy győzelem túlmutat az eredménylistán. Amikor nemcsak egy sportoló ér célba elsőként, hanem egy egész közösség kap visszaigazolást: igen, a kitartás, a felkészültség és a mentális erő összeadódik. Pontosan ez történt Ruandában, ahol Borsos Benedek megnyerte a Race Around Rwanda ultrakerékpáros viadalt, és ezzel újabb fejezetet írt a magyar állóképességi sport történetében.

Drága cipők, drága versenyek, drága hegyek? Kilian Jornet szerint rossz irányba tart a sportág.

Kilian Jornet – többszörös ultrafutó világbajnok, az alpesi minimalizmus egyik ikonja – az elmúlt években több interjúban és nyilvános megszólalásban is arra figyelmeztetett, hogy a terepfutás (trail running) egyre inkább elit, magas belépési költségű sporttá válik. Kritikája nem magát a fejlődést vagy a professzionalizálódást támadja, hanem azt, hogy a sport eltávolodik az egyszerű, természetközeli, szabad hozzáférésű gyökereitől.

A Spine Race-et gyakran nevezik Európa – vagy egyenesen a világ – egyik legkeményebb téli ultrafutó megmérettetésének. Pedig vannak nagyon komoly versenytársak. De nem véletlenül ilyen magas a léc: a brit Pennine Way gerincén végigvezető verseny nemcsak távban és szintben extrém, hanem időjárásban, mentális terhelésben és logisztikában is. Ebben a közegben nyerte meg a legendás kihívást Sébastien Raichon, aki nemcsak célba ért, hanem ismét bizonyította: a hideg, a sár, a hó és a kialvatlanság is „csak” edzéskörülmény, ha a fej rendben van.

Sarah Perry ismét bebizonyította világszínvonalú ultrafutó-klasszisát: elsőként és egyedüliként teljesítette a 2025. december 5–7. között megrendezett The Hill nevű extrém ultramaraton-kihívást, amelyet a brit The Wrekin dombján rendeztek meg Shropshire megyében. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők 56 alkalommal fussanak fel és le a Wrekin hegyre egy 48 órás időkorláton belül, ami a gyakorlatban egy rendkívül magas szintű fizikai és mentális terhelést jelentett. Sarah Perry teljesítménye persze nem annyira meglepő...

2025 őszén az indiai Mann Sharma újra átlépett egy olyan határt, amelyről a legtöbben nem is tudjuk, hol húzódik. Ezúttal nem az idő, hanem a táv volt a kihívás: 42 kilométert teljesített kizárólag burpeezve, ráadásul nem egyetlen heroikus nap alatt, hanem kilenc egymást követő napon keresztül, folyamatos terhelésben. Sharmának 197 órába és 54 percbe telt befejezni a burpee maratont.