Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Poór Brigitta ezüstérmes a spanyolországi XTERRA World Tour világkupa futamon Kiemelt

  • Állapot: Archív

Poór Brigitta a Merida Maraton Team-CST Salomon versenyzője a hétvégén Spanyolországban, a tereptriatlon egyik fellegvárában második helyen ért célba, ezzel az Európai ranglistán átvette a vezetést!

Plasenciában, az XTERRA World Tour futamon 1,5km úszást, 41km kerékpározást és 11km-es terepfutást kellett teljesíteni a 40 fokos, rekkenő hőségben. Poór Brigitta remekül kezdett, az úszásból elsőként lépett partra, majd a hegyikerékpáros szakaszon egy helyet veszítve, a második pozícióban kezdte meg a futást, amit egészen a célig meg is tudott tartani.

Brigitta a mostani 2. helyezésével növelte előnyét az XTERRA European Tour összetett pontversenyében!

"Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy nagyon nehezen viselem a meleget. Óriási kihívás volt ebben az extrém hőségben versenyezni. Emiatt az átlagosnál nagyobb különbségek alakultak ki a versenyzők között. Az úszás egész jól ment, illetve a kerékpáros szakasz első felében is még jól éreztem magam. 20km után azonban teljesen megfőttem, a futáson már nagyon szenvedtem, és csak a második pozícióm megtartása volt a cél, ami sikerült is."

Brigitta a következő hetekben Crosskovácsiban MTB maratonon áll rajthoz, majd az X2S bánki tereptriatlonon. Nemzetközi szereplését két hét múlva a görögországi világkupa futamon folytatja!

poor brigitta xterra spain celebration

XTERRA Spain, tereptriatlon világkupa

Nők

1

Helena Erbenova, CZE

3:40:16

100

2

Brigitta Poor, HUN

3:54:20

90

3

Louise Fox, GBR

4:12:46

82

Férfiak

1

Ruben Ruzafa, ESP

2:59:06

100

2

Albert Soley, ESP

3:05:09

90

3

Roger Serrano, ESP

3:06:36

82

 

XTERRA Europe | Fotó: Karafa Balázs

X2S VERSENYEK

Utoljára frissítve: hétfő, 08 június 2015 01:54

5 hozzászólás

  • Karafa Balázs 2015. június 09

    Sziasztok!

    Engedjétek meg, hogy Brigi párjaként, illetve mint külső szemlélőként válaszoljak a kérdéseitekre. A bringás pálya végül 41 km lett. Egy kisebb, és egy nagyobb kört kellett teljesíteni! Óriási meleg volt, 40 fok árnyékban.... Hegyek vették körbe a verseny helyszínét, egy igazi katlant alkotva. Rekkenő hőség volt, a levegő meg sem mozdult! Különösen nehéz volt a kerékpáros pálya második köre, végig egynyomos ösvények, sziklás, homokos talaj, ahol nem lehetett haladni. A futás, pedig minden volt csak futás nem. A futópálya első 2km-re aszfalt, fent Plasencia óvárosában, ahonnan kikanyarodva megcélozták az egyik közeli hegy tetejét, és nyílegyenesen felmászatták a mezőnyt! Szó szerint, mászniuk kellett, hosszú szakaszokon még az ösvény sem volt kijárva, félő volt, hogy a magas bozót, még a ruháikat is kivágja. Lefelé szintúgy, a pálya utolsó 3km-re nagyjából sík volt, így összesen 7km-er volt szinte teljesen járhatatlan. Óriási különbségek alakultak ki mind a férfi mind a női pro mezőnyben. Persze a spanyolok nagyon jól bírták... :-) Hamarosan egy bővebb beszámoló is olvasható lesz itt, sok sok fényképpel!

    Jelentés
  • vermedve 2015. június 09

    Milyen volt a pálya? A fotókon elég csupasz a táj, nem sok erdő van. A futás? Sok volt a beton? Nem találtam leírást. Köszi!
    Grat!

    Jelentés
  • Blanka 2015. június 09

    De jó lenne, ha én is tudnék így triatlonozni terepen.... nekem még országúton is nehéz egyelőre, de szívesebben mennél terepre. Hogyan kezdjem el? Brigi hogyan kezdted? Úton vagy rögtön terepen?

    Jelentés
  • Daniel Molnar 2015. június 09

    Nem hivatalos, de a link alapjan a mtb palya 38km, amig a terepfutas 12km volt. A hosszabb tav es a magas homerseklet indokolja a kozel 40-50 perccel tobb idot a profik versenyeben.

    https://www.xterraplanet.com/2015/06/xterra-spain-in-extremedura-on-sunday/

    Jelentés
  • Faragó Tamás 2015. június 08

    Ez milyen verseny volt? Az idők közel egy órával nagyobbak, mint a szokásos versenyeken! Hosszabb volt vagy ennyire durva volt a terep?
    Gratula, akár így, akár úgy nagy voltál Brigi!

    Jelentés

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Nagyszerű csapattal a Belvárosban! Egy vega szakácsnak kihagyhatatlan lehetőség <3 https://t.co/DalZ3D3S9H

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

A figyelmedbe ajánljuk...

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)