Újabb nemzetközi tereptriatlon siker, ezúttal a szlovák bajnokságon nyertek a magyarok

A X2S Haibike TEAM színeiben Mester Bálint a világbajnoki bronzérme után egy gyors és dinamikus pályán kerekedett a szlovák és cseh versenyzők fölé. A szlovák bajnokkal sokáig döntetlen volt az állás, de az utolsó számban, a terepfutásban Bálint meggyőző lendülettel hagyta maga mögött Peter Hertlt.
Gyakorlatilag jégen kellett sielnünk - Miklós Edit nem elégedett
Felemás érzésekkel zárta a Schladmingban zajló alpesisí-világbajnokságot Miklós Edit, aki az ezen a héten sorra kerülő technikai versenyszámokban már nem áll rajthoz az eseményen.
A Magyar Sí Szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 24 esztendős, erdélyi származású sportoló elégedett volt a kombinációban elért 19. helyezésével, ugyanakkor bánkódott amiatt, hogy a vb első versenynapján, szuper-óriásműlesiklásban a köd miatt félbeszakadt a futam, s ő már nem indulhatott.
Vb-rendezésre alkalmas uszoda épülhet Lágymányoson
A kormányzat hivatalos levélben értesítette a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ), hogy támogatja egy világbajnokság rendezésére is alkalmas uszodakomplexum felépítését a lágymányosi Tüske-csarnok mellett. Ennek köszönhetően Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök szerint a szövetség megpályázhatja a 2021-es világbajnokság rendezési jogát. A Hódmezővásárhelyen rendezett sajtótájékoztatón olimpikonjaink is részt vettek.
A sportvezető a Hódmezővásárhelyen vasárnap tartott sajtótájékoztatón emellett köszönetet mondott a város támogatásának, amelyet az olimpiai felkészülés alatt nyújtott az úszóknak. Gyárfás Tamás egyúttal jelezte, Hódmezővásárhely 2015-ben az európai úszósport figyelmének középpontjába kerül, mivel itt rendezik a junior úszó Európa-bajnokságot. Hozzátette, a város azt tervezi, hogy az uszodát egy 25 méteres medencével is bővíti.
Bravúros hétpróba ezüst Krizsán Xéniának a junior VB-n
Végig az élmezőnyben versenyzett, a gerelyhajítás után már harmadik helyen várta a 800 métert Krizsán Xénia , aki a záró számban is a két nap alatt mutatott ragyogó formájával, megbízható teljesítményével a barcelonai Junior Világbajnokság második helyén fejezte be a hétpróbát.
Bakai József tanítványának egyéni csúcsot jelentő eredménye: 5957 pont / 14,25 -1,1w – 178 - 12,76 – 25,83 – 1,5w – 594 – 48,40 - 2:16,08 pb.
Sportcipő-újrahasznosítási program a Triatlon VB alatt

Magyarország megpályázza a 2015-ös vizes vb-t

Atlétika: Paula Radcliffe ott lesz a vb-n Berlinben

Új helyszínre viszik a budapesti triatlon-vb-t

Gajdos Tamás a Tavaszváró futáson készül az atlétikai veterán VB-re
Április 3-8. között rendezik Finnországban a Veterán Fedettpályás Atlétikai Világbajnokságot. A nevezési lista szerint hazánkat tíz sportoló képviseli majd a viadalon. A vb-re 66 országból összesen 2720 sportoló adta le nevezését.
Tamás nemcsak beszél a sportról, hanem napi rendszerességgel edz és készül. A Tavaszváró futáson március 10.-én mindkét hivatásbéli tudását megcsillogtatja, hiszen a verseny szpíkere és a szupersprint verseny résztvevője is lesz.
Hegyifutó VB Albániában - Kovács Ádám a legjobb tízben
Szeptember 11-én került megrendezésre Tiranában a 27. Hegyifutó Világbajnokság. A magyar csapat 18 fővel utazott el Albániába, így mind junior mind felnőtt korosztályban mindkét nemben értékelhető csapat ért célba. Előzetesen a legjobb helyezést Kovács Ádámtól vártuk, aki minden várakozást felülmúlóan futott, de ne szaladjunk ennyire előre.
Hegyifutó VB Albániában - sokszínű magyar válogatott részvételével
Az albán főváros ad otthont a 27. alkalommal megrendezett hegyifutó világbajnokságnak szeptember 11-én. A szervezők egy 4,5 km-es pályát (285m szint) jelöltek ki, amit a férfiak háromszor, a nők és junior fiúk kétszer, a junior lányok egyszer teljesítenek majd.
Összesen 35 országból több mint 300 versenyzőt neveztek be a szövetségek a vb-re. A felnőtt férfi versenyben a legesélyesebbnek a tavalyi évben remekül szereplő eritreai és ugandai futók számítanak, de az olaszokra is érdemes lesz odafigyelni. A nőknél várhatóan az olaszok mellett a britek, a törökök, az amerikaiak valamint a francia Marie-Laure Dumergues és a szlovén Lucija Krkoc küzdenek majd az előkelő helyezésekért.
Terepfutó VB Írországban - magyar résztvevőkkel
Az írországi Connemara Nemzeti Park területén lesz szombaton az IAU Trail World Championships következő állomása, a 70 kilométeres Connemara Run. Hét magyar résztvevője is lesz a versenynek.
A verseny útvonala két hegyet érint, mindkettőre kétszer futnak fel a résztvevők, előbb a Diamond Hill-re, amely 442 méter magas, majd a Benbaun Mountain-re, amelynek a csúcsa 729 méteren van. Az útvonal nagy részét kétszer teszik meg a futók. A terep igen változatos, vannak nyílt mezők, szűkös ösvények, szétmálló sziklás talaj, lápvidék, patakok, erdőségek és persze hegyek.