A hosszú élet rejtélye: ezért élnek tíz évvel tovább egy görög szigeten
Ikaría lakói még a hagyományos mediterrán étrendhez viszonyítva is sok halat, valamint zöldséget esznek, és viszonylag kevés húst fogyasztanak. A kilencven évnél idősebb szigetlakók esetében tízből hatan még mindig nagyon aktívak fizikailag. Ikariát a közelmúltban az úgynevezett "kék zónák" közé sorolták. Ezen területek - például a japán Okinava, az olaszországi Szardínia és a kaliforniai Loma Linda - lakói az átlagosnál tovább élnek.
A görög Ikaría szigetének lakói átlagosan tíz évvel tovább élnek, mint a többi nyugat-európai ember - mutat rá az Athéni Egyetem szakembereinek tanulmánya, amely részletesen elemzi a szigetlakók hosszú életének titkát.
A rendszeres mozgás plusz éveket jelenthet, ráadásul egészségesen
Svéd kutatók szerint hat évvel tovább élhetnek azok a hetvenedik évüket betöltött idős emberek, akik egészséges életvitelt folytatnak és idősebb korukban is aktívak maradnak.
A stockholmi Karolinska Intézet munkatársai 1810, 75 év feletti embert vontak be követéses tanulmányukba; ennek eredményeit a British Medical Journal orvosi folyóirat online kiadásában ismertették.
Fitt nő, testarányok 2. rész
Néhány öltözködési tanács a testalkatok és a testi adottságok figyelembevételével.
Fitt nő, testarányok 1. rész
Az esztétikusabb megjelenés, egészséges életmódra való törekvés igénye korunkban egyre nagyobb hangsúlyt kap. A tudományos életben és a médiában kiemelt szerepet kapnak az egészséggel, betegségek megelőzésével, táplálkozással, sporttal, az öregedési folyamatok késleltetésével kapcsolatos témák. Ezért is a kozmetikusok szerepe nagyon fontos a nők helyes"énképének" kialakításában.
A fitt nő - avagy a szépségápolás és a sport hatása a Nőre 2. rész
A fittségi vizsgálat két fontos részből áll. Egy nyugalmi vizsgálatból és egy terheléses vizsgálatból.
A nyugalmi vizsgálat első része az anamnézis felvétel majd egy antropometriai vizsgálat jön. Itt többek között meg tudják mérni a csontozatot, a testzsírt, az izomtömeget, ill. megállapítható, hogy ki milyen típusú. Hízásra hajlamos vagy sem, könnyen izmosodik vagy sem stb. Van-e túlsúlya vagy túl sovány.
A fitt nő - avagy a szépségápolás és a sport hatása a Nőre 1. rész
A wellness, a fittség, a rekreáció mind a XXI. század ismert kifejezései. Gyakran használjuk a mindennapokban. Ma már nincs olyan ember, aki ne hallott volna az egészséges életmódról, a rendszeres mozgás szükségességéről, a legújabb arc és testkezelésekről. Nagyon sokat hallunk a wellness hétvégékről, a wellness kezelésekről stb.
De mit is jelent ez?
A hátfájás népbetegség - okok és panaszok
Szinte nincs olyan felnőtt ember, aki ne találkozott volna már a hátban érezhető fájdalommal. Az okok szerteágazóak lehetnek, a kóros testtartástól a feszültségig számtalan eredete lehet a kínzó érzésnek. A mai felnőttek többsége 30-40 évesen jut el először ortopédushoz a gyerekkori hátvizsgálat után. Sokszor már olyan elváltozásokkal találkoznak ekkor, amelyek túlterhelik a gerincet, így korai ízületi kopáshoz, majd porckorong-károsodáshoz vezethetnek.
Miért olyan elterjedt betegség az aranyér?
Felmérések szerint az aranyér egyre elterjedtebb a civilizált világban. A miért kérdésre adott válaszok nagyjából így hangzanak a teljesség igénye nélkül: stressz, ülő életmód, túl kevés mozgás, székrekedés, hasmenés, szülés utáni regeneráció elmaradása, anális szex túlzásba vitele, helytelen táplálkozás okozta meggyengült erek és bélfalak.
Ennek megfelelően kellene, hogy alakuljon az oki kezelés, a bevett tüneti kezelések helyett. Tüneti kezelés a tabletták szedése és a műtét. Oki kezelés ezzel szemben minden, ami az eredeti kiváltó okot szünteti meg.
Népbetegség: derékfájás fajtái és okai
Bár egyre többen tisztában vannak azzal, hogy rendszeres testedzéssel a betegségek többsége, így a mozgásszervi panaszok is megelőzhetők, a statisztikák azonban azt mutatják, még mindig keveset teszünk egészségünk érdekében. A civilizációs ártalmak, az ülő életmód következtében a mozgásszervi megbetegedések száma folyamatosan növekszik: ez Magyarországon a munka- és keresőképtelenség egyik leggyakoribb oka.
Kövérségi index Magyarországon
Tízezrek életét teszi tönkre itthon évente az egészségtelen táplálkozás és mozgásszegény életmód. Ennek ellenére még mindig kevesen gondolják úgy, hogy változtatniuk kellene berögzött szokásaikon - ez tűnik ki ugyanis több erre vonatkozó közvélemény-kutatásból. Egy több hónapja zajló kampány azonban mindent elkövet, hogy felrázza a lakosságot.
A napozás jó, ha mértékletes
Gyöngéd születés
"Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be!"
Nagyanyáink, dédanyáink korában teljesen természetes volt, hogy az asszonyok otthon, családi környezetben hozták világra újszülöttjeiket. Érezték és tudták, hogy képesek életet adni, mint ahogy abban is biztosak voltak, hogy táplálni, szoptatni is tudják majd gyermeküket. Meleg családi légkör, szerető, várakozó figyelem vette körül a vajúdó, szülő nőket és a babát is.