Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2019. augusztus 20. Kedd  Ma István és Vajk napja van. ALKOTMÁNY ÜNNEPE

A nyár fényes oldala

Lehetne-e a nyárnak egy sötétebb oldala?

Sajnos igen! Ebben az évben ezt igazán megtapasztaltuk, hogy milyen az, amikor egy meglehetősen hosszú, hideg tél után, hirtelen megérkezik a korai nyár. Ezután kaptunk egy igazi hideg „zuhanyt”. Szeles, esős, meglehetősen zord napok következtek.

09 júl. 2013 0 comment  

 

Mindezek után a nyári napfény igazi felüdülés nekünk. Annyira vágytunk rá, hogy elfejtettük, mennyire óvatosan kell vele bánnunk. Csak úgy szívtuk magunkba a napot, és nem tudtunk betelni vele. Főleg nyaraláskor (a vízparton) igyekeztünk bepótolni a fényhiányt. De a bőrünk ezt nem minden esetben hálája meg.

Az ember legnagyobb szerve a bőre. Felnőtteknél körülbelül 1,5 – 2 négyzetméter felületet jelent, és súlya kereken a testsúly hatoda. Több rétegből áll, amelynek vastagsága a test egyes részein különböző. A bőr nemcsak szabályozza a testhőmérsékletet és a vízháztartás egy részét, hanem érzékszervként szolgál és védi a testet a környezeti hatásoktól, mint amilyen a hideg, hőség, UV-sugarak, vegyszerek, baktériumok.

bőr, napozás, napvédelem, D-vitamin, bőrápolás, immunrendszerUVB-sugárzás hatására a bőr D-vitamint kezd előállítani. Az emberi test számára a D-vitamin a csontok, a fogak, az izomzat, valamint az immunrendszer működésében fontos szerepet játszik.

Az egészséges felnőttek nem csak télen, hanem nyáron is D-vitamin hiányban szenvedhetnek. Ahhoz, hogy a napi D-vitamin adagot megkapjuk, naponta meg kell ennünk fél kiló lazacot! Halolaj, máj, mogyoró, tojás is tartalmaz D-vitamint. Rengeteget meg kell enni belőlük, hogy megfelelő adaghoz jussunk. De napozással sokkal hamarabb elérhetjük célunkat. Tavasztól őszig napi tizenöt perc napsütés (tíz-tizenöt óra között) hatására 400 U D-vitamin keletkezik fehér bőrűekben. De ötven év felett már 1000 U/nap ajánlott, nekik már különböző készítmények használatával lehet pótolni a D-vitamin hiányt.

Fény nélkül az élet nem létezik!

A fényérzékenységet viszont a bőr melanintermelő képessége határozza meg, azaz a felhám alsó rétegében termelődő és a felső bőrrétegekbe jutó fényvédő pigment mennyisége a döntő. A melanint a pigmenttermelő sejtekben, a melanocitákban lévő tirozináz enzimrendszer „gyártja”. A pigment(melanin-)termelés ibolyántúli sugarak hatására kezdődik el. A sötét melanin megakadályozza az UV-A és UV-B sugarak behatolását a mélyebb bőrrétegekbe, ugyanis túlnyomó részüket elnyeli és hővé alakítja át. A napból érkező UV sugarak legnagyobb hányadát a Földünket körülvevő ózonréteg fogja fel, és így többnyire el sem jutnak a Föld felszínére. Azonban az utóbbi években, a freon és egyéb gázok hatására, ez a réteg helyenként elvékonyodott és átlyukadt.

Ezért mind több a Földre érkező ultraibolya sugárzás. Az ózonlyuk miatt ajánlatos, hogy az emberek napfényes vidékeken csak rövid időre menjenek a napra – akkor is lehetőleg ruhával és napozókrémmel védve magukat. Az energiadús UV sugárzás hatására ugyanis a bőrsejtek annyira megsérülhetnek, hogy a DNS molekulái is károsodnak és így a bőrrák kockázata és gyakorisága megnő.

A napfénynek számos pozitív hatása van a testünkre. Azonkívül, hogy elősegíti a D-vitamin keletkezését, lendületbe hozza a vérkeringést és gondoskodik a szerotonin, az úgynevezett örömhormon felszabadításáról.

A napsugarak különböző hullámhosszúságú elektromágneses sugarak, nanométerben (nm) mérve a következőkből állnak:

  • Kb. 50% látható fény, amely a világosságot és a színeket okozza
  • Kb. 44% infravörös sugarak, amelyek a bőrt és az izmokat felmelegítik
  • Kb. 6 % ultraibolya sugarak, amelyek sem nem láthatók, sem pedig nem érezhetők

Az ultraibolya sugarakat három részre szokás osztani:

  • UVC: 100-tól 280 nm-ig: extrém rövidhullám
  • UVB: 280-tól 320 nm-ig: rövidhullámú
  • UVA: 320-tól 400 nm-ig: hosszúhullámú

UVA-sugarak (95%)

A bőrt a felszínen megbarnítják. Mélyen behatolnak a bőr rétegeibe – részben egészen az alsó bőr (Dermis) kötőszövetébe és idő előtti bőröregedést okoznak, amelynek következménye a ráncosodás. Ráadásul az UVA-sugarak a felelősek a napallergia kialakulásáért. Közvetetten károsíthatják a DNS örökítő anyagát, és megnövelik a bőrrák kockázatát.

UVB-sugarak (5)%

Energikusabbak és agresszívebbek, mint az UVA sugarak. Bár csak a felső bőrbe (Epidemis) hatolnak be, ott azonban veszélyes égési folyamatot okoznak. Közvetlenül károsíthatják a DNS-t, és a bőr saját javítómechanizmusát túlterhelhetik. Az UVB-sugarak megnövelik a bőrrák kialakulásának veszélyét.

UVC-sugarak

Nem jutnak el a Föld felszínéig, mert az ózonréteg elnyeli ezeket.

Az UV-sugárzás káros következményei

A leégés a bőr gyulladási reakciója az intenzív napsugárzás hatására. Ezért főleg az UVB-sugarak felelősek.

Az ismételt leégések az első 20 életévben jelentősen megnövelik a bőrrák kockázatát!

Azt szokták mondani, hogy a bőr semmit nem felejt. Minden egyes leégés károkat hagy maga után a bőrben. Ezek összeadódnak és a számláló mindig működni kezd, amikor a napon védelem nélkül tartózkodunk.

A bőr „saját védelmi idővel” rendelkezik, ez az időtartam, amelyet a napon tölthetünk bőrpirosodás létrejötte nélkül. Ez a védelem minden embernél kifejezetten más és csak rövid ideig tart. Például a nagyon világos, érzékeny bőrűeknek a „saját védelmi ideje” kb. 10 perc (nekik 30-es fényvédő faktor szükséges), közepesen világos, normál érzékenységű bőrűeknek kb. 30 perc, sötétebb és kevésbé érzékeny bőrűeknek 60 perc (nekik elég a 15-ös).

Elsősorban a bőrtípustól függ, hogy adott mennyiségű ibolyántúli sugár hatására mennyire károsodik a bőr. Fényérzékenység szempontjából hat bőrtípust különböztetünk meg. Én itt csak öt bőrtípust említek, mert ezek jellemzőek az európai lakosságra.

1. bőrtípus: kelta

Rendkívül érzékeny, nagyon világos bőr, gyakran szeplőkkel tarkított. Vörös haj. Védelmi idő: 5-10 perc. Általában a napon kipirulnak, és rengeteg szeplő keletkezik. Nekik tanácsos széles karimájú kalapot hordani és meseszép porcelánbőrűnek maradni, ami úgyis nagyon divat.

2. bőrtípus: skandináv

Érzékeny, világos bőr. Szőke vagy sötétszőke haj. Védelmi idő: 10-20 perc. Fokozatosan aranyszínűre le tudnak barnulni.

3. bőrtípus: európai sötét

Mérsékelten érzékeny, kicsit világosbarna bőr. Hajszíne a sötétszőkétől a barnáig terjed. Védelmi idő: 20-30perc. Gyönyörű bronz jellegű barnulást érhetnek el, de nagyon kell vigyázni.

4. bőrtípus: mediterrán világos

Nem érzékeny, világosbarna bőr. Hajszíne a sötétbarnától a feketéig terjed. Védelmi idő: 30-40 perc. Igazi „csokoládé” barnulást könnyen és gyorsan érhetnek el.

5. bőrtípus: dél-ázsiai vagy mediterrán sötét

Nem érzékeny, sötétbarna bőr. Hajszíne fekete. Védelmi idő: 40 percen felül. Ha ezek az emberek elkerülik a napot, inkább szürkés árnyalatú lesz a bőrük. Nekik szintén szükséges a napon tartózkodni. Általában nem szoktak leégni.

bőr, napozás, napvédelem, D-vitamin, bőrápolás, immunrendszerMagyarországon a leggyakoribb a harmadik és negyedik bőrtípus. Úgyhogy itt valóban „útközben” barnulnak az emberek. De azért vigyázni kell. Főleg nyár elején nagyon erősek a napsugarak, könnyű leégni (sportolás a szabad levegőn, kirándulások, kerti munka).

Köztudott, hogy a napsugarak bőrrákot is okozhatnak, mivel az UV-sugarak a DNS (a genetikai kód hordozója) megváltozásához vezethetnek. Vagy közvetlenül károsíthatják a DNS-t (a DNS-molekulák sérülése miatt), vagy közvetve (azáltal, hogy olyan anyag keletkezik, amely megtámadja a DNS-t, vagy egyéb sejtrészeket).

A bőr intelligens és hatékony védelmi rendszerrel rendelkezik, amellyel megelőzi a sejt- és DNS sérüléseket. Becslések szerint minden bőrsejt naponta mintegy 100 000 DNS sérülést javít ki önállóan. Csak egy túlterhelés vált ki reakciót: gyulladások keletkeznek, amelyek többek között bőrpír és fokozott fájdalom érzése kísérnek (leégés). Továbbá hosszú távon jelentkező károsodások jöhetnek létre, mint például a fokozott bőröregedés vagy erős ráncosodás, egészen a bőrrák kialakulásáig.

Szakértői vélemények szerint a bőr öregedése 80 %-ban külső hatások következménye és csak 20 %-ban genetikailag meghatározott.

Felelősségtudatos viselkedéssel lehetséges, hogy élvezzük a napfény áldásos hatását és elkerüljük a túlzott mértékű UV sugárzás következményit!

  • 11 és 15 óra között maradjunk árnyékban. Az árnyékról annyit kell tudni, hogy a fák koronája, napernyő, stb. csak kb. 50 %-ban védenek meg minket. Felhős égbolt esetén is szükséges ellátni az érzékeny bőrűeket fényvédelemmel.
  • A napvédőt kb. 20 perccel a napozás előtt vigyük fel a bőrünkre.
  • Bőségesen használjuk a napvédőt. A kevés mennyiség jelentősen csökkenti a hatást.
  • A napozás idejét a bőr típusához igazítsuk.
  • Magas fényvédő faktorú napvédőt használjunk.
  • A kisgyerekeket és a csecsemőket ne tegyük ki közvetlen napsugárzás hatásának. Védő ruhácskát és SPF 25 fölötti védőt használjunk.

Figyelem!

A babák és a gyerekek bőre vékonyabb, mint a felnőtteké, ezért érzékenyebb és a káros anyagokat, valamint az UV-sugárzást is jobban átengedi. A szaruréteg védőfunkciója a negyedik életévtől kezd kialakulni. A barnuláshoz feltétlenül szükséges melanin nevű színanyag csak a pubertás korban képződik a szervezetben elegendő mennyiségben. A gyermekek bőrét ezért különösen intenzíven kell védeni. Ők még nem tudnak fényvédő réteget kialakítani. Ezért 12 hónapos korig teljes mértékben óvni kell a pici babákat a napfénytől!

Bővebben... https://www.eletfaprogram.hu/joomla-overview/egeszseg/813-a-nyar-fenyes-oldala

 

Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu

Utoljára frissítve: péntek, 12 február 2016 14:23

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Nyáry Krisztián kultúrtörténeti írása, ami kapcsolódik a mai naphoz is. Meg amúgy a magyar lelkülethez is. Remélem… https://t.co/jHqcMNGT0p
Ejha 🏆💪💡 https://t.co/eUQnTzVkD4
Igazi FINISHER fotó! Célbaérés 21:04, bruttó idő 14 óra 19 perc, nettó idő 10 óra 41 perc, táv 224 km. Volt pár kit… https://t.co/ONwqd47Mae

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)