Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 29. Péntek  Ma Auguszta napja van.  

Dakar 2013: Címvédés az autósoknál és a motorosnál

A szombati záró szakaszon La Serena és Santiago között az autósoknál a spanyol Nani Roma volt a leggyorsabb, míg a motorosok versenyében a portugál Ruben Faria érte el a legjobb időt.

Peterhansel 11. alkalommal - ötször autóval és hatszor motorkerékpáron - nyerte meg a világ legnehezebb és leghosszabb terepversenyét, míg Despres ötödször diadalmaskodott két keréken.

Szalay, Dakar, rali, Peterhansel, Despres, Opel, Mokka

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős teljesítette a Dakar-rali távját. Újra... Szinte hihetetlen, de mióta a páros együtt versenyez (vagyis 2004 óta), azóta mindig célba ért a világ legnehezebb terepversenyén, s ez a remek sorozat most sem szakadt meg. A pilóta eddigi 12 Dakarjából nyolcszor ért célba, Bunkoczival közösen pedig hétszer. További érdekes statisztikai adat, hogy ők ketten mindannyiszor Opellel teljesítették a távot, csak éppen az első években Fronterával, az utóbbi esztendőkben Antarával, az idén pedig egy vadonatúj Mokkával. A technika tehát remekül vizsgázott.

20 jan. 2013
Kategória: Archív

Dakar: Despres továbbra is az élen

Szerző: MTI

A motorosoknál az amerikai Kurt Caselli volt a leggyorsabb a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 11. szakaszán, összetettben pedig továbbra is az ezúttal harmadik francia Cyril Despres vezet.

Caselli, Dakar, Despres, Szalay

 

A motorosok gyorsasági szakaszát 30 kilométerrel le kellett rövidíteni a heves esőzés miatt, az autósok szelektívjét pedig félbe is szakították, mert a mezőny jelentős része nem tudott túljutni egy folyón, amelynek hirtelen emelkedett a vízszint. Csupán heten verekedték át magukat a megáradt folyón, köztük volt az összetettben éllovas francia Stéphane Peterhansel. A továbbhaladókat a szervezők leállították, amikor eldöntötték, hogy félbeszakítják szerdai részversenyt.

16 jan. 2013
Kategória: Archív

Dakar 2013: Szalayék a 26. helyen a célban

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős 47 beérkező autós közül a 26. idővel ért célba, s összetettben is a 26. a Dakar-rali 10. szakasza után, melyen a motorosoknál Cyril Despres állt az élre.

Szalay, Dakar, rali, rallye, Despres

A Córdoba és La Rioja közötti 632 kilométeres etapon, melyen 353 kilométer volt a mért szakasz, az autósoknál az Orlando Terranova, Paulo Fiuza argentin, portugál kettős volt a leggyorsabb. Tőlük Szalayék alig több mint 36 perccel maradtak el.

16 jan. 2013
Kategória: Archív

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk