"Óvatos voltam, a kanyarokban inkjáébb veszítettem a pozicióból, de nem akartam esni. Ez is kockázatios volt, de megérte, hiszen a többiek sem jutottak sokkal előbbre a veszélyes manőverekkel sem."
Gentle egészen a futás második feléig csak az élen haladók utolérésére koncentrált, ahol Liz Blatchford és Caroline Steffen vezették a mezőnyt. A 6. km-nél azonban ritmust váltott és fantasztikus utolsó 3 km-t futott, ahol már senki nem tudott a nyomában maradni.
A férfi mezőnyben nagyon szoros volt a verseny, Peter Kerr végig diktálta a tempót, de az utolsó kilométrig nem lehetett biztos a győzelmében. Egy utolsó fantasztikus hajrával nyerte meg a versenyt és tett pontot az éves sikersorozatának a végére.
Számos hawaii Ironman versenyző is rajthoz állt - természetesen nem ők álltak a mezőny élén. Az Ironman idei világbajnoka Peter Jacobs a 26. helyen ért célba, a nagyon jó 2:00:55 idővel.
"Kona óta 3 hét telt el és szinte csak pihentem. Jól esett ez a verseny, bár meglepett, hogy az első bolyban léptem partra. A depózásom persze sokkal lassabb volt, mint a versenytársaimnak. Nagyon jó verseny volt, sok új tapasztalatot adott a jövő évi felkészüléshez. Máskor is indulok rövid versenyeken."
A 3-szoros Ironman világbajnok Craig Alexander nagyon jól úszott, közvetlenül Jacobs után szállt partra, de ő kockáztatott a kerékpáros szakaszon és a nedves úton hatalmasat esett már a táv elején, több helyen is csúnya sérüléseket összeszedve.
Ausztrália a triatlon egyik fellegvára - erre az is bizonyíték, hogy a legendás versenyen közel 8500 (!) indul állt rajthoz az egyéni és váltóversenyeken.
30th Noosa Triathlon eredmények
Férfiak
1. Peter Kerr Warrnambool, VIC 1:46:35
2. Ryan Fisher Kenmore Hills, QLD 1:46:51
3. Taylor Cecil Broadbeach Waters, QLD 1:47:25
4. Courtney Atkinson Mermaid Waters, QLD 1:47:39
5. Kris Gemmell New Zealand 1:48:03
6. Joseph Lampe Lennox Head, NSW 1:48:29
7. Sam Betten Alderley, QLD 1:48:50
8. Cameron Good Fairlight, NSW 1:48:57
9. Christopher McCormack Burraneer, NSW 1:49:15
10. Bryce McMaster New Zealand 1:49:15
Nők
1. Asheleigh Gentle Robina, QLD 1:58:57
2. Felicity Sheedy-Ryan Wembley, WA 2:00:24
3. Liz Blatchford Great Britain 2:00:41
4. Caroline Steffen Switzerland 2:01:05
5. Nicky Samuels New Zealand 2:02:14
6. Felicity Abram Southbank, QLD 2:02:28
7. Melissa Hauschildt Indooroopilly, QLD 2:02:57
8. Lisa Marangon Vaucluse, NSW 2:05:09
9. Sarah Crowley Brisbane, QLD 2:06:25
10. Kirralee Seidel Buderim, QLD 2:06:49
Teljes eredménylista www.noosatri.com.au.