Szokásához híven lassan kezdett, majd fokozatosan gyorsult, a táv második felében már egyértelmű volt, hogy a dobogóért küzd. A célba érve aztán minden magyar szíve összeszorult, amikor Laci a legjobb idővel haladt át befutónál. Tudtuk, hogy hátra van még Cancellara, aki utolsóként indult és azt is tudtuk, hogy nyerni fog, de a mi győzelmünk ebben a pillanatban már megszületett.
Jobban mondva Bodrogi győzelme, ugyanis hiába ünnepeljük mi itthonról őt magyarként, Laci ezt a sikert saját magának köszönheti. A magyar kerékpársport történetének legnagyobb eredményét érte el ezzel az ezüstéremmel. Ennyit bevezetőként,most pedig következzen helyszínen tartózkodó kollégánk, Takács Tamás rövid összefoglalója az időfutamról.
Az időfutam előtt a sokat sejtető nyugodtságával csak annyit mondott Laci, mikor az esélyeiről kérdeztem, hogy: "meglátjuk..." Jól érezte magát a futam előtt, dobott a hangulatán az is, hogy nagyrészt száraz pályán mehetett, miközben az utolsó blokk kivételével mindenkinek nedves volt még a pálya.
...
[ velo.hu ]