Az új
egyesület kizárólag az élsportban képzeli el tevékenységét. A
csapatbemutató sajtótájékoztatóra november 14-én került sor.
A versenyzők 2008-ban elsősorban külföldi világkupákon, hazai és a
környező országok nemzetközi kategóriás cross country versenyein fognak
rajthoz állni, hosszú távú célként a versenyzők a Londoni Olimpián való
részvételt jelölték meg. Benkó Barbara legfontosabb versenye a világ-
és Európa-bajnokság lesz, az azon való eredményes részvétel kedvéért
még érettségi vizsgájának elhalasztását is tervbe vette. Lukács Bálint
eddigi pályafutása rövid volt, idén robbant be a hazai élvonalba, de
eredményeivel csakhamar a nemzetközi versenyek dobogójára tekert. A
szakmai munkát Barbara édesapja, egyben eddigi edzője, Benkó László
fogja irányítani, a menedzselést Bálint testvére, Lukács Balázs végzi.
Sipiczki Róbert, a BikeFun Hungary Kft, a Merida márka hazai
forgalmazójának vezetője elmondta, hogy hosszútávon képzelik el a
fiatalok támogatását, azonban a jövő esztendőben biztos, hogy nem
kívánnak újabb versenyzőt bevenni a csapatba, a támogatottak közé. Az
ügyvezető hozzátette, hogy a korábbi olimpikon Vinczeffy Zsolt is az ő
támogatásukkal, Merida kerékpárral érte el sikereit, nagyon bízik a
fiatalok sikeres londoni felkészülésében. Barbara személyében az első
magyar hegyikerékpáros hölgy olimpiai résztvevőt üdvözölhetnénk.
A csapat két névadó főtámogatója a Merida kerékpárok forgalmazója, a
BikeFun Hungary Kft ( www.bikefun.hu ), valamint a váci Lukács és Tamás
Kft. ( www.lukacsestamas.hu ).
Benkó Barbara (junior nő) eredményei 2007-ben:
-04. 21: Houffalize (Belgium), világkupa: 2. hely,
-05. 26: Offenburg (Németország), világkupa: 3. hely,
-07. 13: Göreme (Törökország), Európa-bajnokság: 2. hely,
-07. 22: Zalakaros, OB: 1. hely,
-08. 05: Bern (Svájc), Swiss Cup 1. hely,
-09. 05: Fort William (Skócia), világbajnokság: 7. hely.
Lukács Bálint (junior férfi) eredményei 2007-ben:
-03. 11: Larnaca (Ciprus), Race Under the Sun: 1. hely,
-06. 24: Ravne, Slovenia Cup (C2): 1. hely,
-07. 22: Zalakaros, OB: 1. hely,
-08. 25: Maribor, (Szlovénia) C1: 8. hely,
-09. 02: Dubovac (Horvátország): 1. hely,
-10. 14. Alanya (Törökország): 3. hely.


Benkó BarbaraA világ elitcsapatainak mintájára LTV Merida Racing néven megalakult
Magyarország első kereskedelmi hegyikerékpáros csapata, mely két igen
sikeres, még utánpótlás-korú versenyzővel kezdi meg működését. A
csapatban helyet kapott az idei Olimpiai Cross Európa-bajnokság junior
ezüstérmese, a skóciai vb hetedik helyezettje, Benkó Barbara, valamint
több külföldi pontszerző viadal junior dobogósa, Lukács Bálint.

