A válasz egyértelműen pozitív: a X2S-KONA TEAM nemcsak a legjobbak között állt helyt a versenyen, hanem több kategóriában is a dobogó legmagasabb fokára állhattak versenyzői!
Poór Brigitta, aki élete első XC versenyén vett részt megnyerte a kategóriáját, Brogli Réka kategóriájában legfiatalabbként ezüstérmet szerzett, Fenyvesi Péter ugyan harmadik lett, de legjobb magyarként két szlovák válogatott tudta csak megelőzni.
Mester Bálint szombaton még egy terepduatlon kupafutamon szerzett ezüstérme mellett a legnépesebb és nagyon erős kategóriában (férfi középtáv) is az élmezőnyben végzett. Medgyes Gábor, Dezső Sándor, Soós Tamás és Tóth Viktor szintén helyt álltak a saját távjukon – a csapatból senki sem adta fel a versenyt sem technikai, sem egyéb probléma miatt!
A pálya és a rendezés méltó volt egy UCI versenyhez, a külföldi versenyzők is kellőképpen nehéznek és technikásnak találták. Igaz egy ilyen nemzetközi verseny a szervezőknek is nagy kihívás, de nem véletlen, hogy ez a pálya évek óta UCI verseny és az sem véletlen, hogy hazánk egyik legeredményesebb versenyzője, Benkó Barbara ezeken a terepeken edződött.
A Pilis-kupa mindemellett nagyszerűen bizonyította, hogy a magyar terepkerékpár sportnak komoly jövője van, akár az egyre népesebb mezőnyt, akár az egyre jobb eredményeket nézzük.
A technikai személyzet is remekül végezte a munkáját, Valcsó Anikó (aki a napokban vehette át Nógrád megye kitüntetését a X2S-KONA TEAM tag, 3-szoros „Jó tanuló, jó sportoló” díjazott Fenyvesi Péter edzőjeként), Szalay Péter (aki a csapat technikai és taktikai tanácsadója ebben az évben) valamint a Kona City gárdája, akik a szervízhátteret adták – és természetesen a csapattagok, akik végig segítették a versenyzőket.
Elit U17 Fenyvesi Péter 3. (magyarok között 1.)
Elit férfi Hasenfratz Péter 4.
Elit férfi (U23 összevont) Soós Tamás 28.
Gyerek U15 Brogli Réka 2.
Rövid táv női felnőtt Poór Brigitta 1.
Master 1 férfi Medgyes Gábor 6.
Master 2 férfi Tóth Viktor 8.
Középtáv felnőtt férfi Mester Bálint 15.
Rövid táv felnőtt férfi Dezső Sándor 18.
Fotó: X2S-KONA TEAM
https://www.terepsport.hu/archivum-menu/item/1300-a-x2s-kona-csapat-bemutatkozasa-a-pilis-kupa-nemzetkozi-mtb-versenyen#sigProId4d9752a420
Teljes galéria