A Magyar Kupasorozat utolsó előtti, salgótarján-eresztvényi állomásán a Salgótarjáni HKE szervezőcsapata 17 kategóriát díjazott. A viadal nívóját a fő verseny előtt egy órával kiosztott rajtlista is emelte. Az elit férfiak a 6.2 kilométeres körből hatot, a nők négyet teljesítettek. A mezőny erősségét mutatja, hogy a magyar bajnokok mellett rajthoz állt többek közt az ukrán, a szlovák, a szlovén és a szerb nemzeti legjobb.
A néhány nap múlva Szingapúrba, az ifjúsági olimpiára utazó Fenyvesi Péter (X2S-KONA Team) 4., míg Kéri Zsófia (LTV Merida Racing) kategóriájában első lett.
Az előző napi, amatőröknek kiírt Rádió Focus Kupán 12 kategóriában versenyeztek a bringások.
- Ez volt az első magyarországi versenyem, csak Partit ismertem a magyarok közül. Nem számítottam a győzelemre, egyszer csak egyedül maradtam, előnyömet sikerült tartanom, igaz, a sár megnehezítette a versenyt, sokat kellet tolnom a kerékpárt, de jó verseny volt – mondta a cseh Skarnitzl.
- A második körben a hátsó féktárcsámmal technikai gondom akadt, több percet vesztettem. Ha a végeredményt nézzük, a harmadik helyezett egy perccel ért be előttem, ha nincs problémám, akár dobogós is lehettem volna – fogalmazott Parti András.
- A sártól nagyon nehéz volt a pálya, egyébként sokkal jobban tetszett, mint a tavalyi bajnokságon kijelölt nyomvonal. Erős volt a mezőny, köztük a mostani győztes szlovén lány, aki legutóbb világkupát is nyert – de nagyon örülök a második helynek – mondta Benkó Barbara.
- Örülök, hogy a világranglista előkelő pozícióit elfoglaló, nemzetközileg magasan jegyzett kerekesek is eljöttek, illetve, hogy sikerült a magyaroknak itthon tartani jelentős számú világranglista-pontot – összegzett Kéri István versenyigazgató.
Az elit versenyben az első 15-ben végzett magyar sportolók: Buruczki Szilárd 9. hely (Magellan-Kőbánya TC), Béla Attila 12. hely (LTV Merida Racing), Lobmayer Balázs 13. hely (Merida Maraton Team-CST), valamint Erdélyi Eszter 4. hely (X2S-Kona Team), Dósa Eszter 7. hely (Vitalitás SE Golyán Kerékpár Scott X-Iont), Módos Gabriella 10. hely (Merida Maraton Team-CST), Cseh Veronika 11. hely (KTM-Erste Leasing), Koós Brigitta 12. hely (Salgótarjáni HKE).
Az X2S-KONA TEAM versenyzői közül Erdélyi Eszter (elit 4.), Fenyvesi Péter (U19 4.) és Brogli Réka (U15 1.) mellett Szlobodnyik Zsolt és Szalay Péter az elit futamban, Oláh Bence a Master kategóriában álltak helyt, a magyar versenyzők között az élmezőnyben végezve.
Eredmények, Merida-CST Salgótarján Kupa, UCI C1-es kategória, Eresztvény:
Férfiak, abszolút, 6 kör:
1. Skarnitzl Jan (cseh), ideje 02:14:09,
2. Gerashchenko Oleksandr (ukrán), ideje 02:17:27,
3. Pesek Tomas (cseh), ideje 02:19:03,
4. Parti András (SRM Stevens Team), ideje 02:20:06.
Nők, abszolút, 4 kör:
1. Zakelj Tanja (szlovén), ideje 01:45:34,
2. Benkó Barbara (Rothaus-Cube), ideje 01:47:17,
3. Stevkova Janka (szlovák), ideje 01:50:55.


Nyolc ország 182 nevezőjét regisztrálták vasárnap a Merida-CST Salgótarján Kupa olimpiai-krossz viadalon. Az idei egyetlen hazai UCI C1-es kategóriájú versenyen az első 15 helyezett kapott világranglista-pontot, melyek már a londoni olimpia kvalifikációjába is beleszámítanak. Az elit férfiaknál az esélyesként induló, világranglista-huszadik, cseh Skarnitzl Jan szerezte meg a győzelmet, legjobb magyarként a pekingi olimpikon Parti András negyedik helyen zárt. Nőknél a korábbi U23-as világbajnok, szlovén Zakelj Tanja volt a leggyorsabb, a magyar Eb-ötödik Benkó Barbara ezüstérmes lett. Összesen négy férfi és hat magyar női kerekes szerzett világranglista-pontot. 
