A Mountainbike Challenge sorozat negyedik versenyeként került megrendezésre az Underworld Kupa melyen 5 futamban 6 kategória 18 helyezettjei kerültek értékelésre. Kilenc órakor a junior és női mezőny rajtjával vette kezdetét a föld alatti hajsza. A nők viadalában Módos Gabriella állt az élre, míg a juniorok között a szintén Meridás Szalontay Bence diktálta a tempót. Fölényük meggyőző volt, így győzelmük nem fogott veszélyben.
Az elit férfiak futamában már koránt sem volt ilyen egyértelmű a helyzet. A rajtot követően Búr Zsolt (Bringabanda) és Szalay Péter (X2S) kezdtek a legjobban, majd körről körre nőtt az előnyük az üldözőkkel szemben. Az élen állók egymást előzgetve, felváltva vezették a mezőnyt és biztosnak tűnt, hogy az utolsó méterek hoznak majd döntést. A bronzcsata is izgalmasan alakult, itt Gulyás Ádám (LTV Merida Racing) és Süle Róbert (KTM) viaskodott a dobogós helyért. A futamot végül Szalay nyerte minimális előnnyel BuZsó előtt, míg a harmadik helyen Süle Róbert futott be.
Az első két futam eredményhirdetése nem sokkal dél után került megtartásra. A dobogósok értékes ajándékokat vehettek át és egyedi trófeaként, kőbe vésett lánckereket emelhettek a magasba.
Délutánra a hobby futamok maradtak, amelyben 150 kerekes rajtolt el. Ekkorra a pince bejáratánál már frenetikus hangulat alakult ki a szurkolóknak köszönhetően, ami plusz motivációt jelentett a versenyzőknek. Az Underworld Kupa a master férfiak befutójával ne ért véget, ugyanis 19 órakor kezdetét vette a hivatalos after party, amelyen kb. 50 bringás gyűlt össze és emlékezetes estét töltött együtt.
Eredmények:
Junior:
Szalontay Bence (Merida Maraton Team CST)
Csépányi Gábor (Ó.K.E.)
Bálint András (Serrenők)
Nők:
Módos Gabriella (Merida Maraton Team CST)
Rozsnyai Mariann (Meditech SC)
Bartos Judit (Merkapt Maraton Team SE)
Elit:
Szalay Péter (X2S TEAM)
Búr Zsolt (Bringabanda SC)
Süle Róbert (KTM Team-Erste Leasing)
Hobby:
Kuti Péter (egyszeregy-deviant MTB)
ifj.Gáborházi Károly (X2S TEAM)
Zudor Imre Gyula (PCCC)
Hobby 2:
Osgyányi Tamás (AK24)
Filó András (Budai Sziklák)
Imre Szabolcs (Merkapt Maraton Team SE)
Master:
Sikos Zoltán (Mazsola KSE Keszthely)
Ladányi Miklós (Gyilkos Lódarazsak SE)
Bencz Zoltán (Footstrong Team)
Fotók: hegyibringa.hu