Most Tajvanon ért elsőként a csúcsra 11 perc 19 másodperc alatt, ahol 2008-ban és 2009-ben is nyerni tudott. Külön dicsőség, hogy a tavalyi bajnokot, Marco DeGasperit utasította maga mögé, aki 11 perc 37 másodperc alatt ért fel a 2046 fokos felhőkarcoló tetejére. A harmadik a szintén olasz Fabio Ruga lett 11:59-cel.
A nőknél is az olaszok remekeltek; simán begyűjtötték az első két helyet. Alentina Bellotti és Antonella Confor nem sokkal maradtak le a férfiaktól 13:51-es eredményükkel.
A megmérettetésre hatezren neveztek, akik között ott volt a kenyai paralimpiai aranyérmes Henry Wanyoike is, aki 16 perc 19 másodperc alatt ért fel.
A legidősebb versenyző egy 94 éves helyi lakos volt, aki majdnem egy óra alatt, 53 perc 38 másodperc alatt teljesítette a távot. Az idős férfinek ez volt élete hetedik Tajpej 101 versenye; az a célja, hogy 101 éves koráig ott legyen az összes elkövetkezendő megmérettetésen.
A szervezők a verseny bevételét, a 15 millió forintnak megfelelő összeget a tajvani látássérülteknek ajánlották fel.
Forrás: extrem.hu


Megállíthatatlan a lépcsőfutók királya, Thomas Dold. Karrierje során harmadik alkalommal is nyerni tudott a világ egyik legmagasabb épületében, a Tajpej 101 felhőkarcolóban rendezett futóversenyen.
