A verseny ötletgazdája, Vozár Attila ezúttal is ötletes, meglepetésekkel teli pályát épített, melynek minden métere azt sugallta, hogy tervezője igen csak szakmabeli (Vozár a Bécs-Budapest legendás emlékű szupermaratoni többszörös győztese). A 2,5 km-es körön a gumikerekeken való átjutás, a paprikaágyon, majd szögesdrótháló alatt való át csúszás mászás, a szalmabála és farönkmászás mellett, volt itt minden, amire inkább mint meglepőre, de kevéssé mint mulatságosra emlékeznek majd vissza a versenyzők.
Elvégre gondoljunk csak bele, hogy milyen lehetett a 35 fokos melegben az intenzív futás közben beleszaladni egy jéggel föltöltött, úgy kb. 10-12 hőfokú ’mélyhütő’ gödörbe, majd a következő akadályon így csuromvizesen találkozni a ’szolgálatba helyezett’ villanypásztorok kikerülhetetlen seregével, vagy 15 méteren keresztül. A futók nagy része – ha tehette volna – legszívesebben ezt az akadályt mellőzte volna, mert itt hiába vonult ’kettős fedezékbe’ mindenki, a csapásokat nem lehetett elkerülni. De hát a futam előtt mindenki esküt tett, hogy ’igaz harcosként teljesít.’ Az eskü az eskü.
A közel 250 induló közt negyven hölgy is nekivágott a nagy kalandnak és mind becsülettel teljesítették is a kétszer 2,5 km-es pályát, sőt hárman a döntőbe is beverekedték magukat, ami óriási teljesítmény. A legidősebb induló az 50 éves Verebi László volt, de nem csak nála, mindenkinél ugyanazt látta, majd hallotta vissza az ember, kortól és nemtől függetlenül minden induló visszafiatalodott erre a két körre és a fizikai kínokon túl gyermeki örömmel élte meg a furfangosan kitalált akadályok leküzdését.
A verseny sztárvendégei a birkózó olimpiai bajnok (1980) Növényi Norbert és a zenész Ganxsta Zoleé voltak. Ha az igazságot szeretnénk visszaadni, nem mondhatnánk, hogy csúcsformában voltak, de becsülettel teljesítették a vállalásukat.
Érdekes volt végigtekinteni a négy selejtezőből a döntőbe jutott legjobb nyolcvan versenyzőn. Akadtak köztük, karatésok, amerikai focisták, ketrecharcosok, birkózók, még egy súlyemelő is, de sok a hagyományos futóversenyekről ismert atléta is megjelent.
Nos a pálya az akadályok ellenére a futástudást ’díjazta’ leginkább, mert a győztes az atléta Szabó Imre lett 10 percen belüli idővel (a döntőben csak egy kört kellett teljesíteni), 9perc 45 másodperces idővel. A nők között a legjobb Gyebnár Éva (12 perc 36 másodperc).
’Mindenkinek jó móka ez a Fighters’ Run’ – nyilatkozta a győztes Szabó. Biztosra veszem, hogy a nézők egy része hagyományos futóversenyen nem venne részt, de itt az újdonság kíváncsivá teszi az embereket. Versenyzőszemmel nézve a sérülésveszély elkerülése a nagy kihívás, de különben profitól és amatőrtől is komoly erőnlétet kíván a pálya legyűrése, ’hamm bekaplak’ alapon itt sem terem babér senkinek. Magam is eléggé elfáradtam a végére, s az utolsó akadály, az ’Ural’ nevű, amikor a nap minden fáradtságával az izmaidban, a cél közvetlen közelében még meg kell mászni egy fogások nélküli, zárt katonai járművet, nos az kegyetlen. Aki ezen is átvergődte magát, ha csak nem üldözték, joggal állhatott meg a jármű tetején, diadalittasan nézhetett körbe és ünnepeltethette magát.’
Forrás: Sajtóközlemény
