A nagyágyúk mezőnye a férfiaknál volt erősebb, hiszen szinte az egész hazai élmezőny sportcipőt húzott (a legjobb pécsi középtávfutó, az Eb-ről éppenhogy hazatért Bene Barnabás ezúttal csak nézőként tette tiszteletét); a nőknél már picit foghíjasabb volt a menők névsora, leginkább talán a tavalyi győztes, útvonalcsúcstartó (87:59 perc) Simona Staicu hiányzott a sorból. Távollétében aztán a 2005-ös győztes újpesti Teveli Petra háborítatlanul állhatott az élre már egészen az elején, és aztán bő két és fél percet javítva akkori legjobbján, új női útvonalrekorddal diadalmaskodott a hölgyek között.
(Ahogy a fáradt, de boldog nyertes a célban elmondta, győzelmében bízott ugyan, mert jó formában érezte magát, de az időben, azaz a pályacsúcsban nem gondolkozott előre. Mivel női ellenfele nem igazán akadt, hamar a férfiakéhoz igazította a tempóját, és végül, bár jól kifutva magát, de magabiztosan sikerült ilyen jó időt elérnie.)
Nevezési csúcs is született idén: 455 férfi egyéni, 124 női egyéni induló; 59 férfi, ill. 24 női váltó valamint 22 férfi- és 8 női céges váltó vágott neki a 23. Pécs – Harkány országúti futóverseny 25 kilométeres távjának (az előző rekord 773 induló volt).
A X2S TAM tagja Mester Bálint az első 43. helyen ért célba, 4 percesnél jobb 1000 m-ekkel.
Férfiak:
1. Rezessy Gergely (Vasas) 77:56 perc
2. Tóth Tamás (MISI) 78:43 p.
3. Kedves Roland (Mezőtúri AFC) 80:19 p.
Nők:
1. Teveli Petra (UTE) 87:23 (új útvonalcsúcs, a régi: Simona Staicu, 87:59, 2006.)
2. Molnár Barbara (TFSE) 95:45 p.
3. Takács Andrea (Vasas) 96:51 p.
[PVSK]


Az már valószínűleg a folyamatos enyhe télnek is köszönhető, hogy a verőfényes tavasz a sok-sok amatőr futó mellett a profikat is nagy számban idecsábította, hiszen ők is szinte egész télen edzhettek, igazi erőfelmérőre azonban eleddig nem volt módjuk idehaza.
