Nemcsak az első magyar kontinentális klub, a P-Nívó-Betonexpressz 2000 szempontjából lett volna igen fontos a segítség, a magyar kerékpársport érdekeit is az szolgálná, ha a kitűnő kerékpáros (aki pályafutása során már kétszer nyerte meg a legrangosabb magyar versenyt, a Tour de Hongrie -t, illetve a nemzetközi versenynaptárban legmagasabban jegyzett viadalt, a szekszárdi Gemenci Nagydíjat) már a szezon kezdetétől fogva Magyarországnak és nem Szlovákiának gyűjti az olimpiai kvalifikáció szempontjából igen fontos európai ranglistapontokat.
A Magyar Olimpiai Bizottság decemberi közgyűlésén Sipos János, a Magyar Rádió sportszerkesztőségének munkatársa, az Eurosport szakkommentátora, egykori kitűnő kerékpáros kért szót Remák Zoltán kérelmének támogatása érdekében, s akkor a MOB vezérkara mellett a sportért felelős szakállamtitkár is az ügy mellé állt. Az állampolgársági kérelemhez szükséges iratokat eljuttatták az illetékesekhez, s úgy látszott, március elejére valóra válhat Remák Zoltán álma: magyar válogatott mezben harcolhat az olimpiai részvételért.
Ez az álom azonban egyre távolabb kerül, a hetek múlnak, Remák Zoltán pedig továbbra is szlovák versenyengedéllyel áll rajthoz a nemzetközi versenyeken, a P-Nívó-Betonexpressz 2000 vezetőinek honosítással kapcsolatos érdeklődésére többnyire kitérő válasz érkezik, bizonyára nem szándékosan, de valahol elakadt egy fogaskerék.
Csak emlékeztetőül: a legutóbbi olimpiákon az országúti versenyszámokban egyedül a külföldi proficsapatokban remeklő Bodrogi László képviselhette a magyar színeket, a nemzetek közötti rangsor alapján azonban most jó esély nyílhatna arra, hogy két-három kerekesünk is kvalifikációhoz juthasson. A cél eléréséhez nagy segítséget jelentene a kizárólag magyar felmenőkkel rendelkező Remák Zoltán honosítási kérelmének mielőbbi elfogadása, ehhezkérjük ismételten a magyar sport vezetőinek segítségét.
Remák Zoltán még Szlovákiának gyűjti a pontokat
- Állapot: Archív
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
- Terepsport Hírfigyelő: Zegama sárban írt történelmet, jön az UTH, közeleg az OCR Eb
- Zegama-Aizkorri terepfutó zarándoklat, ahol a sár szenteltvíz, a szurkoló pedig vallási fanatikus (+videó)
- UBM RedRun Pilisvörösvár – ahol a futás családi ünnep, a pálya gyors, a célbaérkezés fesztivál
- Tíz nap, 1217 kilométer, magyar diadal – Rakonczay Gábor megnyerte a Sri Chinmoy 10 napos ultramaratont Szófiában
- SzalamandRUN Solymár - futóünnep, ahol a terep a legjobb barát és tanár
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 290 vendég és 0 tag böngészi




