Gyöngyösi Kálvária - X2S terepduatlon
- Állapot: Archív
Gyönyörű idő fogadta a népes versenyzősereget Gyöngyösön a Kálvária dombon első alkalommal megrendezett terepduatlonon. Ugyan az esemény része volt az X2S sorozatnak is ez a verseny, de mindenféleképpen a barátságosabb, teljesíthetőbb, amolyan ráhangoló esemény volt az igazán nehéz erőpróbákra, amelyek közül a legismertebbek a visegrádi és a piliscsabai multisport események.
Aki még idén nem indult hasonló versenyen vagy még csak barátkozott a duatlonnal, annak kiváló lehetőség adódott arra, hogy kipróbálja, milyen mindez terepen. Abszolút partner volt a pálya ahhoz, hogy örömmel és sok sikerélménnyel gazdagon távozzanak a résztvevők erről a szuper versenyről. A szervezők kiválóan választottak helyszínt. Kulturált versenyközpont, aminek a Kálváriaparti Általános Iskola adott otthont, a Mátra lábánál fekvő terület pedig pazar kilátást engedett a környékre.
A tó közelsége, a nyitott rét-szántók és az épített környezett olyan komplexitást adtak a verseny hangulatának, amit a fővárosban nagyon nehezen lehetett volna kihozni egy hasonló eseményből. Ezen a pályán még az is igen lendületes tempót tudhatott sajátjának, amit terepen hegyi kerékpárral versenykörülmények között ritkán produkálhat egy lelkes amatőr.
Gyerekversenyekkel kezdődött a nap, a kicsik közül nagyon sokan indultak a számukra kiírt távokon, pedig nem volt könnyű a pálya. Példaértékű, hogy a gyöngyösi sportéletben mekkora aktivitás jellemzi a fiatal nemzedéket és a pedagógusaikat! Az idősebbek között már igazi taktikai küzdelmet is meg lehetett figyelni, Jámbor Hajnal és Kis Eszter az utolsó méterekig fej fej mellett csatáztak.
A felnőttek versenyében valódi spint eredmények születtek. Nem csak Mester Bálint kiváló, Láng Vincés befutója, „Egy óra múlva jövök”, hanem a mezőny egésze is sűrített időt hozott, nagyobbak voltak a pozíció harcok közelebb kerültek egymáshoz a csatázó harcosok. Nem jött ki a technikai tudásbeli különbség, nem kellett senkinek azon aggódnia, hogy ledobja egy nehéz lejtőn megbokrosodott lova. Viszont mégsem nevezhető eseménymentes aszfaltos versenynek, amit a mezőnyben induló számos országúti triatlonista is bizonyíthatott – hiszen a verseny a május végi duatlon EB válogató rendezvénye is volt egyben.
A mezőnyben a sportág legjobbjai szerepeltek, a nőknél Dósa Eszter (Vitalitás), aki a tavalyi versenysorozat összetett listájának az élén végzett, az U23-as Poór Brigitta (X2S-KONA TEAM), aki fiatal kora ellenére előző nap megnyerte a Buda-maraton rövid távú versenyét, a férfiaknál pedig a biatlon bajnok, válogatott Gombos Károly, Muskatal István a helyiek sífutó és biatlon kiválósága, Medgyes Gábor, aki egyenletesen fejlődő teljesítményével a nemzetközi Xterra mezőnyben is egyre nagyobb ismertségre tesz szert, Pintér Sándor, aki az elmúlt években a sorozat szinte minden versenyén indult és rendre az élmezőnyben végzett. De talán a legnagyobb elismerés azokat illeti, akik a hétköznapi emberek számára „sokadik X-en” is túl vállalják és óriási energiával teljesítik is ezeket a nem mindennapi távokat.
Az ilyen jellegű megmozdulások mérföldkövek azon úton amit az ember azért választ, hogy visszakerülhessen a természethez, hacsak ezen kevés időre is, megszokja elfogadja, leküzdje azon akadályokat, amit a rögös talaj jelent. Újra érezze a fák susogását a víz illatát, mindezt versenytársak fújtatásának aláfestésében.
Lesz még ilyen verseny, lesz még ennél nehezebb is. Mindenki megtalálhatja edzettségének, vérmérsékletének valót a sorozat többi állomásán is.
Érdemes kilátogatni, ha másért nem is, de legalább kirándulni nézőként, szurkolóként ezekre a X2S eseményekre – gyakran a következő alkalommal már indulóként regisztrálja magát az ember.
Eredmények
1. Mester Bálint X2S-KONA TEAM 0:58:24
2. Gombos Károly X2S-KONA TEAM 0:59:36
3. Medgyes Gábor X2S-KONA TEAM 0:59:54
1. Dósz Eszter Vitalitás SE 1:07:05
2. Poór Brigitta X2S-KONA TEAM 1:11:36
3. Mede Zsuzsanna Dardana SZESE 1:28:54
Eredmények | Galéria
Megjelent: 15951 alkalommal
Kategória:
Archív
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
- Bruchner Regina bronzérmes a hegyikerékpár junior EB short race versenyén (+videó)
- A 70 éves Sandra Branney új brit 5k csúcsot állított be 21:43 idővel
- Karáth Emil búvároperatőr a tengerek, óceánok megmentésének szenteli életét
- Magnum Assault Tactical 5.0 - vegan tactical and hiking boots
- Juhász Patrik Ákos, pályacsúccsal és maximális ITRA ponttal zárta a HOKA Mátrabérc Trails terepfutó versenyt
Hírlevelek feliratkozás
Automatikus értesítés új tartalomról
Látogatók
Oldalainkat 552 vendég és 0 tag böngészi