A futás pályája szinte teljesen sík terepen vezetett (első körben 6 km, a verseny végén újabb 3 km távon), de a terepakadályok, árkok, ingoványos talaj komoly megterhelést jelentett a versenyzőknek. A köztes kerékpáros pálya 2 km-es körökből állt (összesen 16 km), szintén síkon, de nagyon változatos talajon, ahol a hegyikerékpáros tudás és tapasztalat nélkülözhetetlen volt.
„Gyors és meglepően trükkös pálya volt, nehéznek semmiképpen nem mondható, de tökéletesen illett a duatlon EB válogatóhoz és a csodás tavaszi időhöz.” - nyilatkozta Tóth Viktor, a X2S sorozat megálmodója. „Idén egyre nehezebb versenyeket szeretnénk szervezni, de mindegyik alkalommal lesz olyan szám, ahol a kezdők is próbára tehetik állóképességüket és kalandvágyukat.”
„Meglepett, mennyire fárasztó volt, szerencsére az utolsó futásra tudtam tartalékolni elegendő erőt a győzelemhez.” - mondta Sipiczki Csaba (X2S-KONA TEAM) a verseny győztese.
Poór Brigitta, a női verseny győztesének szavai a célban: „A kerékpárom még új, így a beállításokat még finomítani kell, de már most érzem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint tavaly.” (Brigi vasárnap a Pilis-kupa nemzetközi MTB versenyen megszerezte a kategóriájának aranyérmét.)
A duatlon EB főszervezői egyrészt szervezőként, másrészt versenybíróként vették ki részüket a munkából, így tapasztalatuknak és lelkesedésüknek köszönhetően a rendezvény minden különlegessége ellenére (vagy talán miatt) mindenki szívébe újból belopta magát.
A versenyen a házias ízek és frissítők mellett a BIOrganik cég biomarcipánja is a versenyzők ellátását szolgálta – ez lassan a X2S versenyek védjegye lesz. A díjakat a Cziniel cukrászda, a Salomon és a Budapesti Triatlon Szövetség ajánlotta fel.
|
Férfi hosszú |
||||
|
1 |
|
Sipiczki Csaba Péter |
X2S-Kona Team |
01:19:20 |
|
2 |
|
Mester Bálint |
X2S-Kona Team |
01:20:34 |
|
3 |
|
Varga Tamás Ervin |
Vasemberek Klubja |
01:23:15 |
|
Női hosszú |
||||
|
1 |
|
Poór Brigitta |
X2S-Kona Team |
01:38:41 |
|
2 |
|
Schweigert Árpádné |
01:51:31 |
|
|
3 |
|
Török Zsuzsanna |
01:57:26 |
|
Fotók, galéria: X2S-KONA TEAM


A második alkalommal megrendezett Óbuda-Aquincum terepfesztivál több szempontból rendhagyó volt: amellett, hogy országúti duatlon Európa-bajnokságra terepen rendeztek kvalifikáló versenyt, a bemelegítést judó bemutató keretében lehetett végezni és a szervezőknek hála mindenki találhatott magának versenyszámot vagy túrát. 
