Az úszásnál közel 20 C fokos hőmérséklet és 19 fokos víz fogadta a versenyzőket, a kerékpáros pálya legmagasabb pontján pedig hó és fagypont körül járt az idő. Ezt nem tudja mindenki megemészteni - ám Jamie és Conrad is különösen szeretik a nehezitett pályát.

Conrad, aki tavaly a pályabejáráson kezét törte, idén minden bajt
elháritott magától és a nehezitett körülmények ellnére pályacsúcsot
állított fel! "
Úgy gondolom, hogy a tavalyi baleset fontos és szükséges döntéseket hozott az életemben, anélkül bizonyosan nem tudtam volna tovább lépni a pályámon." - nyilatkozta a verseny után. Az úszásnál még az egyik esélyes, a tavalyi győztes, Seth Wealing vezette a profi mezőnyt - igaz elsőként egy amatőr lépett a partra. Igaz Seth nekiúszott egy kajaknak az első körben...
Negyed mérföld futás után érték el a depót (Visegrádon kevesebbet kellett futni idén), ahol Conrad már a jól ismert gőzhenger stílusával közelített az élbolyhoz. A veterán Andrew Noble már ekkor jelezte, hogy nagy eredményre készül, hiszen duatlonista létére is az élmezőnyben volt. 41 éves már elmúlt...

Wealing tavaly hihetetlen tempóban kerékpározott és idén ezt még tovább javította - ám amikor a hosszú emelkedőn Conrad tempót váltott, akkor már nem volt ellene mit tenni. A dél-afrikai versenyző ettől kezdve tovább növelte az előnyét, a havas terepen csakúgy, mint a sziklás downhill szakaszokon. Az üldözők közül Mike Vine és Noble tudtak csak lépést tartani vele. Az utolsó futáson a tehetséges Josiah Middaugh futott hatalmasat - a 10 km-es távon, nem egyszerű terepen (több patakátkelés, rönkfákon futás, átugrés és mindenféle egyéb akadályok) a részideje 35:52 - és ezzel szerezte meg a 4. helyet.
A hölgyeknél Jamie taktikája egészen más volt - hazardirozott és szerencséje (is) volt.

Melanie McQuaid közel két perccel gyorsabban úszott, Jennifer Smith közel 2 perccel gyorsabban kerékpározott, de Jamie tartalékai nem apadtak el a futásra és ezzel a verseny történetében először sikerült a női győztes időt 3 órán belül beállítania. A győztes futásának részideje 40:56, amit részben azzal is magyarázott, hogy "
az edzőm, Neal Henderson gyakran keményebb futóedzéseket tart, mint egy XTERRA futam maga..".
A bajnokságon 8 ország és az USA 48 államának összesen 380 versenyzője indult, nem számítva a gyerekversenyek indulóit, akik minden egyes XTERRA futamon egyre nagyobb számban veszik kik részüket ebből a kalandból.
1 Conrad Stoltz 33 Stellenbosch, South Africa 2:34:08 $5,000/$14,000
2 Mike Vine 33 Victoria, B.C., Canada 2:35:40 $4,000/$7,000
3 Andrew Noble 41 Gold Coast, Australia 2:37:18 $3,000/$2,000
4 Josiah Middaugh 28 Vail, Colorado 2:37:47 $2,400/$4,500
5 Seth Wealing 28 Boulder, Colorado 2:39:55 $1,800/$3,000
1 Jamie Whitmore 31 Somerset, California 2:59:18 $5,000/$14,000
2 Jennifer Smith 34 Westport, New Zealand 3:01:26 $4,000/$4,500
3 Dara Marks Marino 31 Flagstaff, Arizona 3:04:42 $3,000/$1,200
4 Candy Angle 37 Weymouth, Massachusetts 3:10:01 $2,400/$3,000
5 Melanie McQuaid 34 Victoria, B.C., Canada 3:10:25 $1,800/$7,000
[ XTERRA ]