Csomor Erika a duatlon VB előtt
- Állapot: Archív

Igen, ezt már láttuk a korábbi bringás, futó-, és duatlonversenyeken is.
A duatlon országos bajnokságot nem szabad összehasonlítani a rám váró feladattal. Hiszen Budapesten teljesen egyedül voltam, mint ahogy a végül győzelemmel zárult Powerman-világbajnokságon sem kellett a taktikával foglalkoznom. Ezeken a versenyeken csak nyomni kellett az iramot. Győrben egészen más felfogásban kell versenyeznem. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy egy bolyozós kerékpárverseny során ki mennyi munkát vállal magára, és mennyit “lóg” a többiek szélárnyékában.
Milyen taktikai repertoárból választhat?
Nem csak arra kell figyelnem, hogy én mit lépek, hanem azt is szem előtt kell tartanom, hogy a többiek milyen lépéseket tesznek. Sokat sakkoztunk. Természetesen minden szituációra nem lehet előre felkészülni. De azt elárulhatom, hogy van “a”, “b”, “c”, és “d” tervem is. Fontos lesz, hogy az első futás során mennyien kezdünk el egyszerre kerékpározni. Jó lenne, ha nem úgy alakulna, mint két éve, a debreceni Európa-bajnokságon, amikor vagy húszan szálltunk le egyszerre a kerékpárról, és kezdtük meg a futást. Mert egy ekkora tömegben óhatatlanul is megbújik néhány ember, ellógja a kerékpározást, és viszonylag friss lábakkal kezd bele a második futásba. Az akkori harmadik helyem talán ennek is betudható volt. Ezt mindenképpen szeretném elkerülni.
Vagyis már az első futás során is gyilkos iramra számíthatnak a vetélytársak.
Nagyon észnél kell lennem, hogy a közönség lelkesedése ellenére ne vállaljam túl magam. De biztos, hogy kemény iramot megyek majd. Erre minden alapom meg is van. Egy hete, a tízezer méteres atlétikai bajnokságon nagyon jól futottam. Negyedik lettem, és az utolsó körig bírtam az iramot Staicu Simonáékkal. Persze ők sokkal gyorsabbak nálam a végén, de ez nem zavart. A 34:18.24 perces eredményem szép reményekre jogosíthat a duatlon-világbajnokságon. Mondjuk úgy, hogy ez egy jól sikerült teszt volt.
Ki számít a legnagyobb vetélytársnak Győrben? Vagy, hogy a nevéből kreált anagrammánál maradjunk: akire morcos:
Vanessa Fernandes-nek hívják. A portugál lányról sokan úgy tartják, hogy verhetetlen. Én ebben nem hiszek. Persze, ő a nagy esélyes, de neki is lehet egy kicsit halványabb napja, nekem meg bomba jó. Ő is csak emberből van. Az mindenképpen jó lenne, ha ketten tudnánk a mezőny elején kerékpározni. Ha tényleg így alakulna, akkor okosnak kell lennem, és nem túl sokat vezetni neki, fáradjon ő jobban. Persze amint mondtam, ezt nem lesz egyszerű megvalósítani a tomboló magyar szurkolók előtt. Meg aztán ez nem is túl sportszerű, nem rám jellemző cselekedet lenne. Ezzel együtt okosnak kell lennem. Persze az előző évek két brit világbajnokáról sem szabad megfeledkeznem. És ha már itt tartunk, feltétlenül meg kell említenem Brassay Rékát, aki egy bátor futással, és jó kerékpározással az első tíz között is végezhet. Remélem, ő is ott lesz a végelszámolásnál az élmezőnyben. A lényeg, hogy jól meg kell bicajoztatnom az ellenfeleket, de közben a lehető legfrissebbnek maradnom. Bárhogy is alakuljon, egy éremre azért mindenképpen esélyesnek érzem magam. Csak hát jó lenne a legfényesebbel búcsúzni a rövidtávú versenyzéstől. Mert azt elárulhatom, hogy a jövőben újra a hosszútáv felé fordulok majd. Nemrég belekóstoltam az Ironman-távú viadalokba, és úgy gondolom, hogy számomra ez jelenti a jövőt. Most, még egyszer sikerült visszaszereznem a gyorsaságomat, amely remélem elég lesz a jó szerepléshez a győri vébén. Ám az idő múlásával nekem az állóképességet, kitartást igénylő versenyek felé kell elindulnom, mert gyorsaságban aligha tudom majd felvenni a versenyt a fiatalokkal. Még egyszer mondom, szépen szeretnék búcsúzni a rövidtávú viadaloktól.
Forrás: Magyar Triatlon Szövetség
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
- Búcsú az Ironman és a triatlon szívétől - Valerie E. Silk (1950–2025)
- Ruth Croft és Tom Evans a 2025-ös UTMB-t szélsőséges körülmények között nyerték meg
- Suhaj Gábor a természetről, a túrázásról, az életről és az 54-es kihívásról
- Sibusiso Kubheka 6 óra alatti idővel beállította a 100 km nemhivatalos világcsúcsát
- Szalay-Kiss Mónika ezüstérmet szerzett a Salzkammergut Trophy MTB maratonon
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 252 vendég és 0 tag böngészi