Mester-munka Ostoroson
- Állapot: Archív
Balla ZoltánMinden eddiginél népesebb, 107 fős mezőny indult az ostorosi tónál rendezett 16. ZF Hungária Tereptriatlon Országos Versenyen, amley a X2S 2007 tereptöbbtusa sorozat 3. állomása is volt egyben.A nagyközönség számára egyébként nem használt tó környéke Veres Zoltánnak köszönhetően benépesült vasárnap. A tulajdonos jóvoltából az Egri Triatlon Klub, illetve annak két vezetője, Pelbárt Zoltán és dr. Sipos Péter újra megrendezhette a szokásos viadalt.
A X2S versenysorozat 3. állomásán először a tavon kijelölt kör kétszeri teljesítésével 700 métert kellett tempózni a vízben. Ezután a száradásra nem maradt idő, a gáton a biciklik, Ostoros északi dombjain pedig a 17,6 kilométeres kerékpáros pálya várta az indulókat. A távot két körrel tudhatták le a bringások, ami a rekkenő hőségnek köszönhetően meglehetősen fullasztó volt.
Akadtak olyanok is, akik teljesen elkészültek az erejükkel, s kénytelenek voltak feladni a versenyt. A zárószámot az 5,5 kilométeres tó körüli futás jelentette, melynek végén a legjobb idővel (1:28.54 óra) a kategóriájában címvédő, Mester Bálint ért be elsőként a célba. - Bálint eredménye rendkívül jónak mondható, ami nem csoda, ugyanis ez a verseny az ország legkedveltebb és legszínvonalasabbjai közé tartozik, ezért ide mindig felkészültebben jönnek a résztvevők. A rendezvény rangját azonban az is emelte, hogy több országos bajnok triatlonista és tereptriatlonista is rajthoz állt. A rendezésben az Egri Triatlon Klub versenyzői csakúgy, mint évek óta, most is segítettek - foglalta össze tapasztalatait Pelbárt Zoltán és dr. Sipos Péter.
A szervezők úgy vélik, hogy az esemény Magyarországon már bizonyított és a helyszín is méltó lenne egy rangos nemzetközi verseny rendezésére, amihez azonban a jelenlegiek mellett több támogatóra lenne szükség.
A rendezvényt támogatták: ZF Hungária Kft., Varga Nyomda, Kazy-Ker Kft., Eger MJV Önkormányzata, Agria Drink, Utassy Vasker, Eger Team Kft., X2S-YASEC TEAM
Eredmények
[ Heves Megyei Hírlap ]
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
- Katalin hercegné (Princess of Wales) teljesítette a Three Peaks Challenge-et – három ország csúcsai és egy személyes ügy
- XTERRA Slovakia: magyar sikerek Selmecbánya ösvényein - Mester Bálint még mindig az élen a nemzetközi mezőnyben
- Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével (+videó)
- Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
- Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 269 vendég és 0 tag böngészi



