Csomor Erika ismét a világ legjobbja
- Állapot: Archív
Csomor ErikaCsomor Erika a zofingeni hosszútávú duatlon vilgbajnokságon ismét a világ legjobbja lett, ezzel egy másik világcsúcsot is magáénak tudhat: sorban 4. alkalommal nyeri meg ezt a versenyt, a lehető legnevesebb ellenfelekkel szemben. Útvonalcsúccsal kezdet (36:13-as 10 km), majd kerékpáron tartalékolt a második futásra. A svéd Nystrom hihetetlen 4:18-as kerékpáros ideje sem törte meg Erikát, aki tudta, hogy a második futás dönti el a versenyt. 'A második nagyon kemény futásra tartogattam az erőmet, de még sohasem kezdtem ilyen kiélezett körülmények között.' - nyilatkozta a verseny után.
12 km-nél érte utol a svéd versenyzőt és onnan már nem vehették el tőle a győzelmet - közel 15 perccel gyorsabb volt, mint a kerékpáron szárnyaló Nystrom.
A férfiaknál a legnagyobb szenzáció az új pályacsúcs volt: a svájci Olivier Bernhardt tartotta és a belga Maris döntötte meg (11 év után!). A esélyes Vansteelant, aki szintén erre a dicsőségre (is) pályázott a táv második felében gyomorpanaszok miatta feladni kényszerült a versenyt.
A férfiak 30-31 perce között kezdték a 10 km-es futást, majd a legjobbak 3:50 körül tekerték le a 150 km-t (itt még Vansteelant vezetett) és végül az utosló 30 km-t is 1:50 körül futották.
A nap másik szencációja volt, hogy a 90-es években profi (Zofingenben kétszer is volt győztes), jelenleg 44 éves Urs Dellsperger a 4. helyen érkezett célba, 14 perccel a győztes mögött. Dellsperger ráadásul 10 kg-mal nehezebb is a 'szokásos' versenysúlyánál - számára ez a 4. hely többet jelent, mint a két győzelem.
Powerman Zofingen Duathlon
Zofingen, Switzerland
2007, augusztus 26
10km/150 km/30km
Eredmények
Férfi
1. Koen Maris (Bel) 6:21:00
2. Aksel Nielsen (Den) 6:32:21
3. Loic Helin (Fra) 6:34:10
4. Urs Dellsperger (Sui) 6:35:27
5. Dominique Duchene (Fra) 6:37:36
6. Dave Brown (Gbr) 6:46:21
7. Marc Widmer (Sui) 6:50:43
8. Lukas Baumann (Sui) 6:52:25
9. Dirk Strothmann (Sui) 6:53:16
10. Sebastian Retzlaff (Ger) 6:55:36
20. Josh Beck (USA) 7:09:33
Nő
1. Erika Csomor (Hun) 7:06:38
2. Eva Nystrom (Swe) 7:22:06
3. Maja Jacober (Sui) 7:38:42
4. Stephanie Wollerweider (Sui) 7:41:21
5. Michelle Parsons (Gbr) 7:41:38
6. Maya Pliska (Sui) 8:19:03
7. Marion Hoffman (Ger) 8:24:41
8. Monika Zihlmann (Sui) 8:25:13
9. Katherine O'Hara (Gbr) 8:25:47
10. Monika Metzner (Ger) 8:43:27
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
- Terepsport Hírfigyelő: Zegama sárban írt történelmet, jön az UTH, közeleg az OCR Eb
- Zegama-Aizkorri terepfutó zarándoklat, ahol a sár szenteltvíz, a szurkoló pedig vallási fanatikus (+videó)
- UBM RedRun Pilisvörösvár – ahol a futás családi ünnep, a pálya gyors, a célbaérkezés fesztivál
- Tíz nap, 1217 kilométer, magyar diadal – Rakonczay Gábor megnyerte a Sri Chinmoy 10 napos ultramaratont Szófiában
- SzalamandRUN Solymár - futóünnep, ahol a terep a legjobb barát és tanár
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 276 vendég és 0 tag böngészi



