- Budapest látványosságai lenyűgözőek, én személy szerint a Duatlon Európa-bajnokság helyszínével is elégedett vagyok – fogalmazott Marisol Casado asszony. – Persze jobb lenne a belvároshoz és a tömegközlekedéshez kicsit közelebb versenyt rendezni, de tudom, hogy mindezt megvalósítani borzasztóan nehéz egy ilyen nagyvárosban. Meg tudom érteni a budapesti szervezőket, mert madridiként én is találkoztam, találkozom hasonló problémával. Visszatérve a Kopaszi-gáthoz, az itteni körülmények, beleértve a létesítményeket is, megfelelnek az elvárásoknak. A szintén a szabadidőközpont területén található, 2010-ben debütáló triatlonos úszó pálya igazán szép. Egy gondolattal tehát úgy foglalhatnám össze ennek a jól sikerült kontinens-vetélkedőnek a tapasztalatait, hogy a szervezők lerakták a stabil alapját a 2010-es vb-nek. A jövő évi budapesti triatlon világbajnokságig persze még nagyon sokat kell „építkezniük”, dolgozniuk a házigazdáknak, akik természetesen ezután is számíthatnak szakmai segítségünkre!
- Korábban már járt a tiszaújvárosi triatlon világkupán is. Idén újra ott üdvözölhetjük majd a versenyen?
- Sajnos ebben az évben nem tudok ellátogatni az augusztus 9-i , tiszaújvárosi világkupára, de mindenképpen szeretnék visszatérni oda, mert a verseny színvonala kezdettől fogva nagyon magas, az eseményt övező hangulat pedig csodálatos. Az ünnepélyes eredményhirdetés utáni szabadtéri bulin egyszer már táncoltunk egy jót a versenyzőkkel, edzőkkel, sportvezetőkkel. Mivel én imádok táncolni, így még egy okkal több, hogy ismét találkozhassunk Tiszaújvárosban!
Forrás: MTSZ