Az Európai Bizottság szerette volna átvinni bébiételekre vonatkozó javaslatát, amely alapján továbbra is háromszor annyi cukrot tartalmazhattak volna a termékek, mint amennyit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elfogadhatónak tart. A parlament ülésén résztvevő képviselők szerencsére megvétózták a javaslatot, így a Bizottságnak most újjal kell előállnia.
Keith Taylor, az angol zöld párt képviselője kiemelte:
„Ha már ilyen fiatal korban ilyen mennyiségű cukorral találkoznak a gyerekek, az növeli a túlsúly kockázatát, és a későbbi ízválasztást is nagymértékben befolyásolja. Amennyire csak lehet, a minimumra kell csökkenteni a hozzáadott cukrok mennyiségét. Ez a vétó most egy nagyon fontos lépés volt afelé, hogy a szabályok megalkotása során a legfontosabb szempont a csecsemők egészsége legyen”.
A WHO ajánlása szerint a bébiételek cukortartalmának a napi energiaszükséglet 10 százalékát kéne fedeznie – ehhez képest jelenleg annyit tartalmaznak, hogy az lefedi a napi szükséglet 30 százalékát is.
A képviselők a következő érveléssel vétózták meg az Európai Bizottság javaslatát:
„A rossz étrend a betegségek és a korai halálozás egyik fő oka. Fontosabb, mint a dohányzás, az alkohol, vagy a fizikai inaktivitás”.
A bébiételek címkéire is kitértek: szigorúbb szabályozásra van szükség, amely előírja, hogy a termékeken világosan fel legyen tüntetve, hogy kizárólag hat hónapos kortól alkalmazhatók, és nem helyettesíthetik az első hat hónap legfontosabb elemét, a szoptatást.
Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu