Bolt és Fraser-Pryce az év atlétái
Az IAAF szombati közleményéből kiderül, hogy a világ leggyorsabb embere, a moszkvai világbajnokságon három aranyérmet is begyűjtő 27 éves Bolt - aki a vb-k történetének legeredményesebb atlétájává lépett elő - ötödször részesült az év legjobbja elismerésben, amellyel ezúttal 100 ezer dolláros pénzjutalom is jár.
Elítélték az olimpiai futóversenyt megzavaró férfit
Szerző: MTI
Nyolc hét közmunkára ítélték hétfőn azt a férfit, aki tavaly augusztus 5-én egy palackot dobott be a pályára az Olimpiai Stadionban a férfi 100 méteres síkfutás döntője előtt a londoni olimpián.
A 34 éves Ashley Gill-Webbet januárban a közrend megzavarásában bűnösnek találta a kelet-londoni Stratford bírósága, a büntetés mértékét most ismertették.
A szakújságírók szerint Usain Bolt, Serena Williams és a spanyol futballválogatott volt a legjobb 2012-ben
A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) által lebonyolított szavazáson Usain Boltot, Serena Williamst és a spanyol futballválogatottat választották meg 2012 legjobb sportolóivá, illetve legjobb csapatává.

A jamaicaiak sprinterklasszisa, Bolt a férfiaknál utcahosszal győzött, a szavazatok 33.62 százalékát gyűjtötte be, 1381 ponttal zárt az élen. Az őt követő Michael Phelps 11.43 százalékkal (468 pont) lett a második, míg a harmadik helyen Novak Djokovics végzett 10.26 százalékkal és 422 ponttal.
Új vélemények
-
Re: 5.11 RUSH 100 hátizsák - a taktikai málhásló avagy a túrázó svájci bicska
Kiemelt
2026. augusztus 11
Nagyszerű bemutató, a végén az összehasonlítás különösen érdekes!
... -
Re: Olimpiai legenda a jéghideg fjordban: Alistair Brownlee drámai ezüstje és egy házaspár kettős dobogója a Norsemanen (+videó)
Kiemelt
2026. augusztus 05
nagyon szép történet. mármint főleg ahhoz képest, hogy milyen kemény
... -
Re: Brutális tempó és mentális harc: Tőkés Imre útja az 54-es kihívás idei győzelméig
Kiemelt
2026. augusztus 05
Azért az nem semmi, hogy a menetet együtt nyomták végig az
... -
Re: Brutális tempó és mentális harc: Tőkés Imre útja az 54-es kihívás idei győzelméig
Kiemelt
2026. augusztus 05
Azta... nagyon kemény! Jó, hogy vannak ilyen katonáink!
-
Re: Szabad akarat vagy isteni póráz? - Ádám és Éva modern drámája a Megszállottság című filmben.
Kiemelt
2026. augusztus 03
Azért a film sem semmi! Gondolatébresztő mindkettő, de a cikk nélkül
...
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Aleksandra Taistra teljesítette az egyik legnehezebb női mászóútvonalat: Alfredo Alfredo (7a/5.11d)
-
Nagyatád 2026: Zelinka történelmi győzelme és Gošnjak címvédése az év leghosszabb napján
-
Újabb Szőnyi Ferenc kerékpáros csúcs Erdélyben - első Everesting rögtön dobogót ért a Sugás 24-en
-
Brutális tempó és mentális harc: Tőkés Imre útja az 54-es kihívás idei győzelméig
-
Olimpiai legenda a jéghideg fjordban: Alistair Brownlee drámai ezüstje és egy házaspár kettős dobogója a Norsemanen (+videó)
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
-
Bódis Tamás a Badwater ultra dobogójára futott - minden idők leggyorsabb magyar teljesítése a Halál-völgyben
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
XTERRA terepfutás, SzalamandRUN és UBM RedRun - Völgyi Ádám és Balázs beszámolója
14 jún. 2026
-
Norvég Ironman roham Texasban - Kristian Blummenfelt győzött, dübörög a skandináv triatlonhenger
24 ápr. 2026
-
Brutális tempó és mentális harc: Tőkés Imre útja az 54-es kihívás idei győzelméig
05 aug. 2026
-
Striker Challenge 2026: tizenkilenc akadály, tizenöt kilométer - nem a kényelmes kifogások versenye (+videó)
25 júl. 2026
-
Pacific Land Forces Team Readiness Challenge: dzsungel, hátizsák, tájoló és csapatmunka Hawaiin (+videó)
04 máj. 2026
-
5.11 RUSH 100 hátizsák - a taktikai málhásló avagy a túrázó svájci bicska (+videó)
08 júl. 2026
-
Aleksandra Taistra teljesítette az egyik legnehezebb női mászóútvonalat: Alfredo Alfredo (7a/5.11d)
12 aug. 2026
-
A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
25 júl. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
03 aug. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Teszt: ALNATURA bio zöldséges levespor, ételízesítő
15 márc. 2010Hozzászólás: HozzászólásLevesporból széles választék áll rendelkezésünkre bármely nagyobb áruház spalettáján. Manapság nyílt titok, hogy az élelmiszergyártók rengeteg adalékanyaggal lepik meg a…



