Kerékpáros hétvége az Alpokalján! = 10 órás ultra mtb + citycross
Szeptember 16-án és 17-én két kerékpáros rendezvény is megrendezésre kerül a nyugati országrészben! Szombaton a vas megyei Gyöngyösfaluban található Holdfény Liget – az Alpokalja kalandparkja ad otthont immár 7. alkalommal a Metrinwest XCU MTB SERIES 10 órás ultra mountain bike verseny amely a sorozat idei, sorban harmadik megmérettetésének. (A viharkárok miatt elmaradt zalaegerszegi versenyt 2017. szeptember 30-án rendezik meg Zalaegerszegen.)
Poór Brigi rádió interjú, Marosvásárhely 2017
A Marosvásárhelyen megrendezett Tereptriatlon Európa-Bajnokság győztese a magyarországi Poór Brigitta lett (itt számoltunk be erről), aki az 1,1 km-es úszás után az első bolyban jött ki a vízből, de már a kerékpárszakasz első kilométerein az élre tekert, és a gyors, de technikás terepen senki nem veszélyeztette pozícióját. A vásárhelyi hangulat felejthetetlen élmény volt Brigitta számára. Őt hallják:
Ismét tesztgyőztes a Casco – bombasiker az új Activ 2.
Németország első számú független vásárlói tesztmagazinja a Stiftung Warentest (STIWA), a Casco sisakmanufaktúra új Activ 2-es modelljét hozta ki győztesnek legfrissebb (2017/5) összehasonlító vizsgálatában.
Salomon Sense Ride az ISPO 2017 "performance" győztese (+videó)
A Salomon új technológia fejlesztése a VIBE sikert aratott az ISPO (a világ egyik legnagyobb outdoor szakmai eseménye) januári müncheni kiállításán. A "Salomon Sense Ride" terepfutó cipő elnyerte a zsűri nagydíját a "Performance" kategóriában.
A gyerekkor boldog saras, koszos élményei megtapasztalhatóak ma is
Amikor gyerek voltál még magától értetődő volt számodra, hogy a sár, az nem kosz, hanem egy izgalmas anyag. A mocsár nem büdös, hanem a titkok tárháza. A por nem piszok, hanem az a valami, ami jótékonyan eltakar a számháborúban. Sajnos eltávolodtunk a legtermészetes közegünktől, amikor először hallottuk édesanyánk szájából: fúj, tedd le rögtön! Irány kezet mosni! Hogy nézel ki? Mit csináltál a ruháddal? Egy hét szobafogság!
Salomon Speedcross PRO, a legendás terepfutó cipő erőteljesebb rokona
A Salomon Speedcross PRO egy új dimenzió az ikonikus terepfutó cipő fejlődési vonalán. Szerencsém volt az első sorozatot is tesztelni a cipőből, majd a 3-as sorozatot is - a PRO ezekhez képest sok mindenben különbözik, miközben megtartotta az alaptulajdonságokat: gyors, dinamikus, mély talajra (sár, hó, homok, föld) optimalizált terepfutó edző és versenycipő. Az új Speedcross PRO ezekben szinte mindben erőteljesebb teljesítményű. Hogyan lehet ez? Lássuk az elejétől...
SALOMON Sonic PRO – aszfaltfutó cipő egy terepversenyző szemével
A Salomon új Sonic PRO fejlesztése első látásra a hagyományokkal szemben megy – könnyű, lapos, „simatalpú” futócipő. Nagyon vártam ezt a tesztet, hiszen régóta használom a márka terepcipőit, de egy új „triatlon” jellegű cipő kifejezetten másnak tűnt. Részben igaz is lett a megérzés...
GIANT Advanced XTC 27,5 hegyikerékpár teszt élmények – szerelem első látásra
Közel 15 év után ismét Giant kerékpárral járom a terepet. 2001 és 2006 között számos kalandot megéltem az akkori XTC és NRS bicajokkal – versenyeken itthon és külföldön. Most egy különleges felkérés színesíti a tesztelést: a 27,5 és a 29 kerékméret gyakorlati és a megszokottól eltérő összehasonlítása is cél.
Tereptriatlon OB 2016 - 1. hely 500m-15km-7km
Szeretem ezt a pályát, ezt a versenyt, sok jó emlékem van erről a kis tóról, és környékéről. A szervezők és az itteni emberek nagyon kedvesek és szívvel lélekkel szervezik versenyüket. Biztos sok embert elriaszt, hogy milyen kemény ez a pálya, de aki ezt szereti annak nagyon tetszik.
Zittau, XTERRA tereptriatlon élmények
Az elmúlt hétvégén mi nem a 20.-i tűzijátékban gyönyörködtünk hanem Zittauban az XTERRA Európa Bajnokság izgalmas futamában.
Running Warriors akadályfutás (OCR) Bánk programok
A bánki Running Warriors akadályfutás programjai 2016 június 18.
A tereptriatlon versenyen rövid és hosszú táv, egyéni és váltó verseny várja a vállalkozó szellemű sportolókat.
Hány esély jár az életben - a Hurok című film Száraz Dénessel
Száraz Dénes színművész, terepsportoló és a Mosoly alapítvány Jótékonysági nagykövete.
Áprilistól játsszák a mozik egész estés filmjét, melyet most különleges apropóval látott el egy nagy összefogás. Ahogy a filmben is ezt a kérdést boncolgatják, vajon kinek mennyi esély jár az élettől, az életében?