Bemutatkozás
Vas Kata Blanka vagyok, 3 szakágat csinálok egyszerre (országúti, monti, cyclocross) és gimnáziumba járok, ez az utolsó évem. Apukám hatására kezdtem el kerékpározni, kb. 3 évesen volt az első versenyem.
Akkor már elég "régi motorosnak" számítasz a versenypályákon. Hogyan élted meg az idei évet - a karantént és a nemzetközi sikereket?
Nekem eddig ez az év a legsikeresebb évem, februárban sikerült felállnom a cyclocross világbajnokságon a dobogó második fokára, ez szerintem rengeteg motivációt adott nekem a karantén alatt. Pozsonyban töltöttem ezt az időt, a barátommal edzettem szinte minden nap, úgyhogy ez is eléggé megkönnyítette a dolgomat, hogy nem egyedül kellett mennem edzeni. Ez elején még örültem is, hogy nem kezdődik egyből a monti szezon, van egy kis időm a hosszabb edzésekre. Aztán egész hamar vége is lett a karanténnak és szépen lassan elkezdődött a szezon kisebb versenyekkel. Egy országúti csapatban vagyok, úgyhogy ők el is vittek 3 spanyol versenyre, ahol elég sok nagy csapat volt a mezőnyben, rengetek jó versenyezővel és ezek a versenyek meglepően jól sikerültek, utána meg már sorra jöttek a monti, országúti versenyek.
Ez rengeteg edzésmunkát jelent. Hogyan bírod? Egyedül vagy többedmagaddal edzel?
Egyedül vagy a barátommal edzem, nagyon változóak a napjaim. Persze iskolába is járok amikor itthon vagyok, ilyenkor reggel edzem utána bemegyek a suliba és délután néha elmegyek futni, ilyenkor szinte semmi másra nincs időm. Ha több verseny van egyszerre, akkor kint maradok Belgiumban és nem repülök haza, ott meg csak annyi a dolgom, hogy elmenjek edzeni - szóval ilyenkor meg unatkozni szoktam.
Elég színes program. Mi a kedvenced?
Hosszú teli alapozó edzéseket nagyon szeretem és az alacsony fordulatos résztávokat is. A sprintes edzéseket meg kifejezetten nem szeretem.
Mivel egészíted ki az edzéseidet?
Nyújtani és hengerezni szinte minden nap szoktam. Masszőrhöz csak a versenyek előtt megyek, de akkor sem mindig csak ha van masszőr.
Manapság sok a divatos táplálkozási forma. Te milyen szinten figyelsz az étkezésre?
Valamennyire odafigyelek arra, hogy mit eszem, de nincsen semmiféle étrendem.
Dolgozol edzővel vagy a nemzetközi megosztottságod nem kedvez ennek?
Igen van edzőm, Szabó Ádám.
Példaképek?
Több példaképem is van. Az olyan versenyzőket szeretem akik több szakágat csinálnak egyszerre és sikeresek mindegyikben, pl Mathieu VD Poel, Wout v Aert, Pauline Ferrand Prevot vagy Marianne Vos. De Sanne Cant is az egyik nagy kedvencem.
Idén nagyon sok szép eredményt értél el. Van kedven versenyed, helyszíned?
Kedvenc versenyem úgy kimondottan nincs, de általában azok a kedvenceim amelyek jól sikerülnek :-)
Legfontosabb terveid 2021-re?
Szeretnék kijutni a Tokiói olimpiára MTB szakágban, ez a fő tervem 2021-re.
Kikapcsolódás, pihenés. Van kedvenc filmed, zenéd, könyved?
Nincs kedvenc filmem, zenéből meg ez mindig változik, de ByeAlex zenéit nagyon szeretem.
És az ételek között van kedvenced?
Pizza, spenót.
Köszönöm az interjút, további jó felkészülést!
Cyclo-cross
- 2014
- 3rd Cyclo-cross, National Debutants Cyclo-cross Championships
- 2017
- 2nd Dolná Krupá Cyclo-cross
- 2nd Ostrava Cyclo-cross
- 2018
- 2nd Cyclo-cross, National Cyclo-cross Championships
- 2nd Spišská Sobota
- 3rd Azencross
Road
- 2018
- 1st Criterium, Youth Olympic Games
Forrás: en.wikipedia.org
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/mtb-hirek/item/8637-vas-kata-blanka-harom-kerekparos-szakag-mtb-cyclocross-road-magasra-ertekelnek#sigProIdebd38997e2