Novemberben ünnepli a negyvenedik születésnapját, de ha valaki azt hinné, hogy veszített az erejéből és a gyorsaságából, az messze jár az igazságtól. Az idén megnyerte a Challenge Rimini versenyét, a mexikói és az ausztriai Ironmant. Klagenfurtban is kilenc órán belüli idővel nyert (8:59:31), több mint tizenkét perccel volt gyorsabb, mint tíz évvel korábban ugyanezen a pályán...
Valami azért mégis gyökeresen megváltozott. A hosszú évek óta a világot járó klasszis „letelepedett”, immár saját házában éldegél, és szeptember óta dolgozik a sport mellett.
„Százhalombattán vagyok tanár, teljes állásban, testnevelést és angolt tanítok, közben levelezőn magam is tanulok. Ebből a szakmából van diplomám, mindenképpen ki akartam próbálni magam, sejtettem, hogy nehéz lesz, de elképzelni sem tudtam, hogy ennyire. Élsportolóként egészen más életet él az ember, tudja, hogy amit a felkészülésébe, az edzéseibe belerak, abból a versenyeken profitálhat. Persze, tanítani élvezet, nagyon szeretem. Mindig mondom is magamnak, volt jó negyven évem, ideje egy kicsit dolgozni is” – mondja nevetve.
A teljes cikk az Ironman 70.3 Budapest referencia honlapján: peterkropko.com