Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2025. március 18. Kedd  Ma Sándor és Ede napja van.  

Tóth Tamás megszerezte a negyedik triatlon kvótát az olimpiára Kiemelt

Azt már a hétvégi yokohamai verseny után tudni lehetett, hogy Vanek Margit, Kovács Zsófia ésFaldum Gábor résztvevő lesz augusztusban Rióban az Olimpián, ám Tóth Tamás kvótájában csak reménykedni lehetett.

19 máj. 2016 Hozzászólás: Hozzászólás  
Tóth Tamás megszerezte a negyedik triatlon kvótát az olimpiára Fotó: MOB

Eddig reménykedtünk, de a mai napon hivatalossá vált, hogy Tamás megkapta a kvótát, mégpedig alanyi jogon a kvalifikációs listáról. A hétvége után ő volt az első, aki a listáról megkaphatja a helyet és miután az ITU a két szabadkártya közül csak az egyiket osztotta ki, így egy hely visszaszállt kvalifikációs listára, ezáltal pedig a magyar versenyzőre.

Négy magyar induló legutóbb 2000-ben a Sidney Olimpián volt a triatlon versenyeken. Azóta Athénban és Pekingben kettő, Londonban, már csak egy versenyző képviselhette hazánkat az ötkarikás játékokon.

A négy kvóta jelentőségét jól érzékelteti, hogy olyan nemzeteknek van szintén négy kvótájuk, mint Belgium, Franciaország vagy éppen Svájc.

Margit, Zsófi és Gábor a kezdetektől olimpiát érő helyen állt, majd csatlakozott hozzájuk Vanek Ákos, aki sajnos hosszan elnyúló sérülése miatt később elvesztette esélyét a kvóta szerzésre. Tamás mostanáig egyszer sem volt helyen, de mindig a tűz közelében volt és úgy tűnik, hosszú évek fáradtságos munkája most kifizetődött a számára is.

Eddigi magyar olimpikonjaink

Sidney 2000: Edőcsény Nóra, Molnár Erika, Góg Anikó, Kuttor Csaba

Athén 2004: Molnár Erika, Kuttor Csaba

Peking 2008: Szabó Zita, Kuttor Csaba

London 2012: Kovács Zsófia 

Forrás: ITU | triatlon.hu | Hivatalos listák 

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.

2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.

Két születésüktől vegán gyermek édesapja.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk