A személyesebb kérdésekről az interjú második részében lehet olvasni.
Kérlek röviden mutasd be magadat az olvasóknak - minden amit fontosnak tartasz a pályafutásodról.
1973. szeptember 3-én születettem Zalaegerszegen és jelenleg is ott élek. Szüleim orvosi tanácsra vittek le az uszodába, mert asztmás voltam.
1980-tól a helyi úszóklub tagja lettem. Természetesen a medencés számokban versenyeztem, majd 1989-ben egy Balatonfüred – Siófok versenyen fertőződtem meg a nyílt vízi úszással. 1991-től már nemzetközi viadalokon vettem részt. 1992-től Budapesten készültem tovább Tóth Csaba irányítása alatt.
1993-tól a világ számos pontján álltam rajthoz Világ Kupa versenyeken, ahol 25-88 km-t kellett úszni változó körülmények között.
2004 szeptember 11-én indultam utoljára Világ Kupa versenyen az amerikai Atlantic City-ben. 2004-ben Díszpolgári címet kaptam a görögországi Koroni városában.
2004-től Nikos Gemelos az Olympiacos Pireus vezetőedzője utasítása és programja szerint készülök a versenyekre. Első közös sikerünk 2008-ban Balaton hosszanti átúszása volt Balatonkenese és Keszthely között. A 79,6 km-es távot 25 óra és 32 perc alatt teljesítettem, mindmáig egyedüliként.
2011-ben első magyarként átúsztam a Balti-tengert Németország és Dánia között, melyet addig csak 9-en tudtak sikeresen teljesíteni a világból, és minden idők 3. legjobb idejével.
2013 augusztus 20-án átúsztam a hosszútávúszás Everestjének számító La Manche-csatornát. A 48 km-t a 15 fokos vízben 10 óra 48 perc alatt teljesítettem, mellyel beállítottam a magyar rekordot is. E rekordon kívül pedig a 2013-as esztendő leggyorsabb férfi átúszója címet is elnyertem a La Manche-csatornán. A csatorna átúszásával pedig hivatalosan is elkezdtem az Ocean’s Seven sorozatot, mely a világ 7 legnehezebb csatorna átúszását fogja össze.
A 2014-es esztendőben a világ legnehezebb átúszásának nevezett japán Tsugaru-csatornát sikerült átúsznom, minden idők második legjobb idejével. Ezzel teljesítettem az Ocean’s Seven sorozat 2. állomását. A Honshu és Hokkaido közötti 37km-es távot 7 óra 29 perc alatt sikerült teljesíteni.
A 2015-es évem nagyon sikeres volt, mert a legnagyobb kihívást és célt sikerült egyedülállóan rövid időn belül elérnem szeptember 22-én, valamint október 5-én. A két amerikai állomást, a Molokai-csatorna és a Catalina-csatorna átúszását méltán hívják a világ talán legnehezebb átúszásainak. A Molokai-sziget nyugati start helyétől nagyon erős áramlatban és szélben kellett úsznom, valamint 3-4 méteres hullámokban. A víz 28 fokos volt. A célhoz vezető út alatt 54km-t kellett úsznom, melyet 12 óra 02 perc alatt sikerül teljesítenem. Ezzel az idővel sikerült megdöntenem az eddigi Világ rekordot is! Az átúszás történetének közel 60 éve alatt én lettem a 34. sikeres átúszó. Mindössze 12 nappal később pedig a californiai Catalina-csatorna átúszását sikerült kiviteleznem irreális körülmények között. Végig árral szemben kellett úsznom, mely nagyon megnehezítette az átúszást, illetve az erős szél is befolyásolta az óceán felületét. Végül 10 óra 59 perc alatt sikerült elérnem Palos Verde partját.
Milyen tervekkel és elhatározásokkal indulsz neki a 2016-os évnek? Ebben az évben olimpia is lesz, Téged hogyan motivál vagy befolyásolja a munkádat?
A 2016-os esztendőben újabb nagy kihívásra készülök, mely az Ocean’s Seven sorozat része. E sorozat ötödik állomása az Északi-csatorna átúszása lesz 2016. augusztus 9-15 között. Az Északi-csatorna átúszásának a távja 35.1km. A csatorna átúszásának igazi nehézségét a természeti körülményekben kell keresni. Két áramlat, tengeri élővilág nehezíti meg a sikeres átkelést, valamint a víz hőmérséklete, mely 10-12 fok körül mozog! E körülmények alakulásának köszönhetően akár 40 km is lehet a megtett táv hossza. A nehéz természeti viszonyoknak köszönhetően e területen van a legrövidebb periódus az átúszásra. Június közepe és szeptember eleje között van lehetőség a terv megvalósítására. Az első átúszás kísérlete 1924-ben volt, de az első sikeres átúszásig 1947-ig kellett várni. A több, mint 80 éves történet alatt is csak 23 sikeres átúszás történt. Donaghadee partjainál fogok indulni és a tervezett célterület a skóciai Portpatrick lesz. Az úszók jelentős részének a hypothermia miatt kellett feladniuk az átúszás kísérletét. Ennek ellenére a legnagyobb célom a sikeres partra érés mellett, hogy szeretném minden idők legjobb idejével is teljesíteni! Az abszolút legjobb időt az amerikai Michelle Macy tartja 9 óra 35 perces idővel, majd egy órával jobb idővel, mint a legjobb férfi ideje! Az átúszás alatt Quinton Nelson hajós fog kísérni, navigálni.
Az Északi-csatorna szóló úszásomat megelőzően természetesen a különböző nemzetközi versenyeken való indulásom is szükségesek ahhoz, hogy a lehető legjobban feltudjak készülni a fő erőpróbámhoz. A rám váró fő kihívás miatt a megelőző versenyek és edzőtábor is hideg, hidegebb környezetben van, hogy a lehető legjobban tudjam szokni ezt az extrém kihívást. Az olimpia nem befolyásolja a munkámat. Érdekel az eredmény alakulása és valószínű, hogy követni is fogom a verseny alakulását.
Ellenfeleid, versenytársaid közül ki az, akitől tanultál, akinek a stílusa vagy az edzései példaként szolgálnak? Mi az, amit el szoktál lesni másoktól? Vannak példaképeid?
Az Ocean's Seven sorozat teljesítése közben két-három embertől szoktam tanácsot kérni! Nagyra tartom őket és tisztelem amit véghez vittek ebben a kategóriában. Darren Miller amerikai úszó és Kimberley Chambers új-zélandi úszó, valamint az edzőmre szoktam még támaszkodni. Az edzések tekintetében maximálisan az edzőm utasításaira és iránymutatására hagyatkozom. Nem foglalkozom azzal, hogy ki, mit és hogyan végez, mert nekem a sajátomat kell jól elvégezni. Az úszósportból nagyon sok versenyzővel van jó kapcsolatom, de mégsem emelnék ki közülük senkit, mint példaképet.
Az interjú 2. része >>>
Az interjút készítette: Tóth Viktor | Mányoki Attila honlapja: manyokiattila.hu
Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/outdoor-hirek/item/8170-manyoki-attila-hosszutavuszo-gondolatai-a-sportrol-es-a-vilagrol-1-resz#sigProId29a752b3a9