Cocodona Trail 250 extrém terepfutó verseny, meglepetés feladókkal, Lubics Szilvi még versenyben (+videó)
A Cocodona Trail 250 terepfutó versenyben máris születtek meglepetések, pedig még nincsen vége. Az elsők már célba értek, sokan feladták, Lubics Szilvi még versenyben van. A cikk írásakor 9 sikeres befutót regisztráltak, Szilvi elhagyta a 150 mérföldes jelzést.
Sandhurst kupa, nemzetközi katonai csapatverseny az USMA Black győzelmével, kanadai bronzéremmel
A Sandhurst kupa egy nemzetközi katonai csapatverseny, amelyet idén az USMA Black csapata nyert, másodikként a Minnesotai egység állhatott a dobogóra, a harmadik (és a negyedik) helyen pedig kanadai csapat ért célba. Két nap, több mint 50 kilométernyi kemény versenyzés és 13 összetett akadály – köztük fizikai erőnléti, lövészeti és szárazföldi és vízi navigációs kihívások – leküzdésével az USMA Black kiemelkedett a mezőnyből.
A célbaérkező 48 csapatból, a legjobb nem amerikai a 8. helyen célbaérkező lengyel egység lett, őket az angolok követték. Minden formáció 11 versenyzőből állt, akik közül legalább kettő nő.
Nemzetközi katonai és civil túra verseny - Varusteleka Remote Military March, 2025 április 25–27
Hatodik alkalommal rendezik meg a Varusteleka Remote Military March katonai és civil menetelést. A finn Varusteleka több outdoor programot szervez, nagyon aktív közésségépítő csapat, így ez a kihivás is igazán izgalmas - minden túrázónak és természetjárónak jó lehetőség egy különleges nemzetközi eseményen való "távoli" részvételre!
Maraton futás az űrben - Suni Williams 4:08 idővel ért célba az ISS fedélzetén
Talán kevesen tudják, de a kényszerből kilenc hónapot az űrben töltő űrhajós, Suni Williams volt az első, aki maratont futott le az űrben! 2007-ben bostoni maratonnal egyidőben (ahova indulási joga volt) az ISS fedélzetén teljesítette a versenyt. Sőt... triatlont is teljesített az űrben!
Deca-ultra triatlon: a kanadai Shanda Hill 280 órán belül ért célba a dél-afrikai tízszeres Ironman távú versenyen
A kanadai ultrasportoló, Shanda Hill rendkívüli teljesítményt ért el: egyetlen nőként teljesítette a dél-afrikai deka ultra-triatlont Gariep Damban, és ezzel az összett második helyen ért célba. Hill elképesztő távot tett meg: 38 km úszás, 1800 km kerékpározás és 422 km futás, 279 óra 30 perc alatt ért célba.
Sikertelen verseny, a 2024-es rekordot követően senki sem fejezte be az idei Barkley maratont
Egy évvel azután, hogy tavaly márciusban öt terepfutó is sikeresen végzett a fárasztó és észbontó Barkley Marathonon, úgy tűnik az idei verseny Wartburg közelében, Tennessee államban sokkal keményebb volt. Az enyhe időjárás és a viszonylag jó körülmények ellenére a „verseny, amely megeszi a futókat” néven ismert versenyre benevezett mintegy 45 futó közül senki sem teljesítette a távot szintidőn belül.
Máramarosi Rita és Dalos Máté nyerték a Hegyifutó Félmaratoni Magyar Bajnokságot
Két tájfutó nyerte a Hegyifutó Félmaratoni Magyar Bajnokságot Szentgálon: Máramarosi Rita a hölgyeknél, Dalos Máté a férfiaknál.
Deanna Doane útvonalcsúcsot állított be az FNT (Florida National Scenic Trail) útvonalon
Deanna Doane terepfutó történelmet írt februárban, 19 nap, 12 óra és 13 perc alatt teljesítette a Florida National Scenic Trail-et – 1111 mérföld –, és ezzel ő lett a leggyorsabb ember (FKT) ezen az útvonalon.
Teemu Hartikainen a vadon felfedezője
A munkámhoz kapcsolódóan mindig figyelem az új márkákat, termékeket, sportolók, edzők, kalandorok és felfedezők beszámolóit. Így találtam rá egy vadonatúj finn cégre és annak az alapítójára Teemu Hartikainenre. Izgalmas és új színfoltot hoz az outdoor világba, személyes tapasztalatai és kalandjai pedig minden természetkedvelőnek érdekesek lehetnek. Hogyan látja Teemu az outdoor kihívásokat, hogyan készül és miért alapított céget? Erről olvashattok az interjúban!
Czaun Dóra spec matekosból vált a katonai versenyek, így az 54-es Kihívás rendszeres dobogósává
A XXV. jubileumi 54-es Kihivás téli fordulóján nem lehetett nem észrevenni, hogy a legjobb csapatok között kettő is vegyespáros és noha már régóta idejétmúlt az a nézet, hogy a nők kevesebbet bírnak, még mindig kevesebb hölgy vállal be ilyen szélsőséges erőpróbákat. A példák pedig azt mutatják, hogy legalább annyira képesek, mint a férfi kollégáik. Amikor a célban megkerestem az interjúval kapcsolatban Czaun Dórát, aki a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj állományában harmadéves honvédtisztjelölt, azonnal mosolyogva igent mondott. Az interjú közben pedig nem győztem egyik ámulatból a másikba esni! Szerintem Dóra szavai nemcsak számomra motiválóak és különlegesek!
Öntsünk tiszta vizet az OCR poharába Dr. Maklári-Papp Judittal
Dr. Maklári-Papp Juditot több okból kerestem meg 2024 végén, de talán a legfontosabb – és legkülönlegesebb – az az, hogy hivatalosan ( és nemcsak jogászként) ő képviseli a magyar OCR sportot a nemzetközi Szövetségben, sőt a nemzetközi sportéletben is több helyen és formában. Emellett Judit továbbra is fantasztikusan aktív és eredményes sportoló, akinek komoly tervei vannak a közel és távolabbi jövőben. Érdekes beszélgetésnek ígérkezik, vágjunk bele...
Teemu Hartikainen explorer of the wilderness
In connection with my work, I always pay attention to the reports of new brands, products, athletes, coaches, adventurers and explorers. This is how I found a brand new Finnish company and its founder, Teemu Hartikainen. He brings an exciting and new color to the outdoor world, and his personal experiences and adventures may be interesting to all outdoor enthusiasts. How does Teemu see outdoor challenges, how does he prepare and why did he start a company? You can read about this in the interview!