Crocodile Trophy - olimpikon kerékpárosokkal
A mindössze 25 éves svájci maraton specialista, Urs Huber győzelmével a záró időfutamon megszerezte sorozatban második elsőségét a Crocodile Trophyn.Huber mögött a korábban Olimpián aranyérmes Bart Brentjens lett a második. Több mint öt perces hátránnyal. Salzkammergut Trophy 2010 - helyzetjelentés a rajt előtt
A velo.hu helyzetjeletése a Salzkammergut Trophy rajtja előtt.
A rajtszám átvétel már teljes gőzzel zajlik és érdemes megjegyezni, hogy bár 4000 indulónál is többet várnak a rendezők, mégsem kell tömött sorokban várni a rajtcsomagunkért és nekünk nem tartott az egész procedúra tovább, mint 2 perc. A rajtszám átvételnél picit meglepődve álltunk, amikor csak felhívták figyelmünk az időmérő chip elhelyezésére, kauciót nem kell fizetni.
Az országúti bajnok helyt állt terepen
Akik ott voltak, általában megegyeztek abban, hogy az utóbbi évek egyik legjobb versenye volt a XI. Uniqa Duna Maraton, a magyar hegyikerékpáros maratonok klasszikusa. Illusztris résztvevője is volt a XI. Uniqa Duna Maratonnak idén, az országúti bajnokságokon duplázó Kusztor Péter személyében. A svájci Atlas Personal versenyzője így élte meg belülről első hegyikerékpáros versenyét.
Alpentour MTB Trophy - X2S siker Hasenfratz Péter révén
A négy napos nehéz alpesi megamaratonon a X2S-KONA TEAM színeiben induló Hasenfratz Péter a Master kategóriában 2 alkalommal nyerte a napi szakaszt, így végül nem meglepő módon az összetett verseny dobogójának is legfelső fokára állhatott! Túl a legnehezebb sivatagi napon, egyre biztosabb dobogós helyen a magyar–cseh csapat – Nissan Titan Desert kerékpár maraton
Az öt napos maraton legnehezebb napján is túlvannak a versenyzők Marokkóban. A magyar versenyzők a 135 km-es távot nemcsak becsülettel teljesítették, hanem ismét a legjobbak között értek célba, Hasenfratz Péter csapata továbbra is az összetett biztos második helyén áll – összesen 8 perc hátránnyal az elsőhöz képest! Fokozódnak a nehézségek a sivatagban, a magyarok mégis egyre jobbak – Nissan Titan Desert kerékpár maraton
A harmadik nap a verseny egyik döntő szakasza volt, a maga 103km-ével és 1800m szintemelkedésével. Ezen kívül még nehezítette a versenyt, hogy 73km-en keresztül kellett folyamatosan menni felfelé, egészen 2180m-ig, ahol már érződik az oxigénhiány hatása. Dobogós helyen a magyarok a sivatagban – Nissan Titan Desert kerékpár maraton
A Nissan Titan Desert verseny második napján, közel 94 km megtétele után stabilizálódott a magyar versenyzők pozíciója. Hasonlóan a nyitószakaszhoz, most is szinte sík volt a pálya, alig 500 m szintet kellett megmászni, de a terep nagyon nehéznek bizonyult.
Sikeresen kezdtek a sivatagban a magyar kerékpárosok – Nissan Titan Desert kerékpár maraton
Elindult az extrém sivatagi kerékpáros maraton, a Nissan Titan Desert – a kerékpársport számos világnagyságával a mezőnyben. Nemcsak a terepesek képviselik az élmezőnyt, hanem az országúti ászok közül is sokan indulnak a versenyen, hiszen viszonylag kevés a szintemelkedés és az igazán technikás szakasz. A magyar sportolók nagyon szépen mutatkoztak be már az első nap. Nissan Titan Desert - indulás Magyarországról
Hétfőn veszi kezdetét a bringás sivatagi show, a Nissan Titan Desert hegyikerékpáros maraton Marokkóban, ahol magyar versenyzők is indulnak. A maygar csapat sikersen vette az első akadályt: az indulás és a reptéri ellenőrzések próbáit. Innen nem állítja meg őket senki...
A világ elit kerekeseivel egy csapatban a magyar montisok a sivatagi maratonon
A május elején megrendezésre kerülő sivatagi terepkerékpár maratonon a magyar versenyzők felkérést kaptak, hogy alakítsanak csapatot a világ legismertebb extrém kerékpárosai közül kettővel. A választás végül Hasenfratz Péterre (X2S-KONA TEAM) esett, aki Martin Horakkal és Ondrej Fojtikkal együtt a NISSAN CEE csapatban indul az öt napos viadalon. Az első magyar a sivatag titánjai között – Nissan Titan Desert extrém maraton
Idén első alkalommal indulnak magyar versenyzők a Nissan Titan Desert kerékpármaratonon, amelyet Marokkóban rendeznek május első hetében, Erfoudtól Ouarzazateig. A rendezvény a hasonló versenyek között is kifejezetten extrémnek számít, hiszen nemcsak a napi átlag 100 km-es táv 5 napon keresztül, az időjárás és a terep nehezíti a versenyzők dolgát, hanem az is, hogy szokásoktól eltérően nem jelzett úton, hanem térképpel és GPS-szel kell teljesíteni a távot, megtalálni a célt. Élő közvetítés a 24 órás MTB vb-ről - X2S-KONA TEAM szereplésével
Február 13-14-én rendezik Ausztriában, Freistadtban az idei 24 órás fedett pályás MTB világbajnokságot, ahol több magyar csapat és képviselteti magát. A különítménynek közül mindegyiknek nagy esélye van jó helyezés elérésére, hiszen mindannyian keményen készültek a megmérettetésre.



