Az elmúlt években több márka 29-es bicaját próbáltam, 27,5-es kerékpárral azonban csak pár km-t tettem meg. Így nem is volt kérdés, hogy számomra a 29 a nyerő. Azonban most rábeszéltek, hogy tegyek még egy próbát. Ráálltam.
A Giant mindig is híres volt a kiforrott és jól átgondolt konstrukcióiról, az idei tesztbicajom is ékes bizonyítéka ennek. Az Advanced XTC egy felsőkategóriás, karbonvázas kerékpár, a saját szegmensében talán a belépő összeállítással kaptam kézhez, de így is azonnal megszerettem. Ez volt az az érzés, amikor ránézel valamire vagy valakire és ott látod benne a következő hetek, hónapok, évek közös élményeit.
Lássuk, mik voltak az első benyomások:
- elegáns és erőt sugárzó váz
- visszafogott festés és design
- nagyszerű felszereltség, nem a csúcs lakatrészek, de mindenből egy „azonnal bevethető” minőség
Az első közös edzésen azonnal megtaláltuk a közös hangot, – én 176 cm magas, az átlagnál rövidebb lábú sportoló vagyok, a Giant vázgeometriája nekem azonnal megfelelő volt – nyeregmagasság állítás után már indultam is.
Az első út után a nyerget kicseréltem a sajátomra. Nem mintha nem lett volna jó a gyári nyereg, de én megszoktam és megszerettem a keményebb, dinamikusabb nyergeket, a hosszabb edzések előtt nem volt kérdés, hogy cserélem.
Tapasztalatok terepen az első pár út után:
- dinamikus, agilis geometria
- remek gyorsíthatóság
- kiváló irányíthatóság
- a fékek (SLX), a váltók (SLX-XT) hiba nélkül dolgoztak – nekem a fék túl puha, de ezt majd később beállítjuk
- a FOX teló kiemelkedően jó, finoman hangolható a súlyhoz és a stílushoz
- a kerekek merevek, stabilak, elég könnyűek a versenyzéshez
- a gumikat (Schwalbe Racing Ralp) most sem szerettem meg, nálam ez úgy tűnik egyedi sajátosság, hamarosan beszerzem a kedvenc gumijaimat, hogy a versenyeken már azokkal induljak
Eddig kb. 600 km-t tettem meg a Giant Advenced XTC 27,5 bicajjal, főleg terepen. Sárban, esőben, sziklákon és erdei utakon. Néha szántóföldön és régi katonai nyomvonalakon.
Ha röviden összefoglalom a tapasztalatokat, akkor azt mondom, hogy a 27,5 geometria és méret nekem a stílusomhoz és elvárásaimhoz sokkal jobban bejön, mint a 29 vagy a 26 méret. Legalább olyan jól vagy jobban mászik, jobban irányítható, jobban gyorsítható, a hirtelen/váratlan akadályokat könnyebb leküzdeni, mint a többivel.
Ez a fajta terhelés tipikus XTERRA sajátosság: nem hosszú MX/maraton és nem kiszámíthatóan technikás OX/XCO – hanem váratlan, hirtelen és változatos akadályok, ahol a hosszú és rövid emelkedők és lejtők váltakoznak, néha technikás, néha erős a pálya, de leginkább ezek keveréke. Poór Brigi sokat tud erről mesélni…
Ahol eddig hátrányát láttam a 27,5 méretnek:
- homokban, főleg mély homokban a 29 érezhetően jobb, gyorsabb
- hosszú, meredek, nagy sebességű lejtőzéskor a 29 kerékpár alig érezhetően, de stabilabb
A 26 mérethez képest sehol nem találtam hátrányt.
Ahol előnyeit láttam a 27,5 méretnek:
- emelkedőkön, főleg technikás emelkedőkön jobban irányítható, könnyebben mászik és jobban viseli a változatos talajt
- technikás lejtőkön jobban irányítható
- könnyebben kezelhető váratlan terepakadályok esetén (gödör, ugrató, letörés…)
- sokkal könnyebben szállítható, mint a 29 méret, alig nagyobb, mint a 26-os
Egyenletes, vízszintes tekerés közben eddig nem éreztem igazán különbséget, a 29 méret a tehetetlenségénél fogva valószínűleg stabilabb ott is, de eddig ez nem volt érezhető (nem sokat mentem ilyen helyen).
Követeznek a versenyek itthon és külföldön, a második teszt ezekről, az ottani tapasztalatokról szól majd. Tereptriatlon és terepduatlon Országos Bajnokság, XTERRA világkupa futam, MTB maraton, illetve az ezekhez tartozó edzések, pályabejárások.
A GIANT Advanced XTC 27.7 MTB kerékpár elérhetősége:
https://www.alpinbike.hu/webshop-Giant-XTC-Advanced-275-2-2016-2-2800
Fotó: Giant, Alpinbike, Tóth Viktor
Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/teszt-hirek/item/8278-giant-advanced-xtc-27-5-hegyikerekpar-teszt-elmenyek-szerelem-elso-latasra#sigProIdb93a55f26e