Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 29. Péntek  Ma Auguszta napja van.  

Exkluzív interjú Gombos Károly sílövővel a Szocsi Téli Olimpiáról

Gombos Károly alias „Charlie” a Téli olimpoia sílövő (biatlon) számában indult és kiváló lövészettel mutatkozott be a számára kedvezőtlenebb távon (10 km sprint). Szerdán következik a 20 km-es verseny, ami számára sokkal jobban tervezhető és beosztható.

A sprint verseny után beszélgettünk vele, hiszen Charlie régi terepsportos, tereptriatlonban és terepfutásban is évek óta rendszeresen indul, ráadásul kifejezetten jó eredményeket ért el nemzetközi versenyeken is, a X2S TEAM színeiben.

11 febr. 2014
Kategória: X2S

Szocsi 2014: Gombos Károly mindent beleadott

Ole Einar Björndalen hetedik olimpiai aranyérmét is megszerezte (négy ezüst és egy bronz mellett) a szocsi játékokon szombaton, mi, magyarok azonban inkább Gombos Károlyra figyeltünk, aki első magyarként állt rajthoz Szocsiban, és a 79. helyen végzett a sílövők férfi 10 kilométeres sprintszámában.

Gombos tíz lövése során mindössze egyszer tévesztett célt, ráadásul a második, álló sorozatában, és noha helyezésével nem kvalifikálta magát a hétfői 12,5 km-es üldözéses versenyre, a lelkiismerete nyugodt lehet.

08 febr. 2014
Kategória: Multisport

Szocsi 2014: Björndalen 40 évesen nyert, Gombos nagyszerűen lőtt

A férfiak 10 km-es sprintversenyével megkezdődtek a sílövők versenyei is a téli olimpián.

A győzelmet némi meglepetésre a norvég Ole Einar Björndalen szerezte meg, aki így hetedik olimpiai bajnoki címét ünnepelhette.

Az ezüstérmes az osztrák Dominik Landertinger, a bronzérmes a cseh Jaroslav Soukup lett.

A magyar Gombos Károly mindössze egy lövőhibával a 79. helyen végzett.

08 febr. 2014
Kategória: Multisport

A sífutócipő és kötés

A sífutó cipő és kötés biztosítják, hogy a lábainkat a sífutósíhez rögzüljenek, méghozzá úgy, hogy sífutás közben érezzük a lábunk szabadságát, ugyanakkor a léccel való egységét. Erre szükségünk ahhoz, hogy a sível olyan biztosan mozogjunk a havon, mint futás közben a talajon.

24 jan. 2009
Kategória: Teszt

Szocsi készül: 1200 alkalmazott, 20 ezer önkéntes, 3 olimpiai falu

téli olimpia, Szocsi, sífutás, biatlon, bobMintegy 1200 főállású alkalmazott tevékenykedik a szocsi téli olimpia előkészületein, s jelenleg is zajlik csaknem 20 ezer önkéntes felkészítése, hogy egy év múlva minden olajozottan működjön.

Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi igazgatója a csapatvezetői értekezlet tapasztalatait összegezve helyszíni beszámolójában a közreműködők száma mellett azt is megemlítette, hogy a szervezők ígéretüket betartva és a helyi adottságokat kihasználva három olimpiai falut alkottak meg: a "tengerparti" falu tengerszinti magassággal és kellemes klímával a jeges sportokban versenyzőket várja majd, a "magaslati" az alpesi sí, a síugrás, az északi sí, a síakrobatika, a hódeszka, a bob és a szánkó sportágak képviselőinek ad majd otthont, míg az "állóképességi" faluban a sílövészet és a sífutás olimpikonjait fogják elszállásolni.

08 febr. 2013
Kategória: Archív

Öt pályán lehet döngetni Eplényben

Szerző: MTI

Eplény, sí, sífutás, NordicaAz eplényi sícentrumban öt pálya síelhető, de ajánlatos hólánccal megközelíteni a Nordica Síarénát.

Huszonöt centiméter friss porhó esett, ráadásul még ágyúztak is, így a pályákat 70-80 centis hóréteg borítja, állapotuk kiváló - tájékoztatta Ebele Bálint, a Veszprém megyei településen található sícentrum marketingvezetője hétfőn.

14 jan. 2013
Kategória: Archív

A Jeep és az X2S bemutatja - multisport stand a Hó-shown

Jeep, X2S, multisport, stand, Hó-show, xterra, terepfutás, sífutás, hegymászás

Az idei Hó-show különlegessége lesz a Jeep és az X2S közös multisport standja, ahol az outdoor sportolás számos fajtájával találkozhatnak a kiállítások látogatói. Érdekes játékok, bemutatók, értékes nyeremények, világbajnokok élménybeszámolói, közönségtalálkozó, kerékpár szerelési tippek és trükkök, sí, sífutó, terepfutó és XTERRA workshop! 

A Jeep bemutatja az új Grand Cherokee-t, kísérő programként pedig többek között a környezettudatos autóvezetésről, valamint a sport és az autóvezetés kapcsolatáról is sok mindent meg lehet tudni.

09 nov. 2011
Kategória: Archív

Téli triatlon versenyek a közeli országokban

téli, triatlon, extrém, mtb, sífutás, terepfutásAz idei télen sem kell hiányolni a téli triatlon versenyeket a naptárból. Igaz a 2010-2011 szezon nehezebben indult, mint szokott, de az évad második felében komoly kihívásokat lehet keresni. A legközelebb a szlovák versenyek lesznek, de Ausztriában és Csehországban is lehet majd indulni. A távolabbi országokról nem is beszélve. 
17 dec. 2010
Kategória: Archív

Biatlon meglepetés - Björndalen a hajrában elesett

biatlon, Björndalen, sífutás, olimpia, sprintA svédországi Östersundban a férfiak 10 kilométeres sprintversenyével folytatódott a sílövő-világkupa. A győzelmet a norvég Emil Hegle Svendsen (a képen) szerezte meg honfitársa, Ole Einar Björndalen és a francia Martin Fourcade előtt.
05 dec. 2010
Kategória: Archív

X2S Murau triatlon hétvége

x2s, téli, triatlon, murau, sífutás, terepA muraui téli triatlon verseny és OB idén elmarad. Ennek anyagi és szervezési okai vannak, de a X2S nem akart bizonytalan és versenyt vállalni. Az osztrák partnerek hozzáállása példeértékű, jövőre korábban és komolyabb háttér biztosításával készítjük elő a versenyt.

Azok számára viszont, akik már betervezték ezt a versenyt, vagy már rég tervezik, hogy kipróbálnák a sífutást, a hóban futást és a bringázást, azoknak egy edzőtábor szervezzük ugyanebben az időpontban 2010 március 19-21 Murauban.

01 márc. 2010
Kategória: Archív

Biatlon: Björndalen előtt az utódja Svendsen

biatlon, norvég, björndalen, gombosA németországi Ruhpoldingban a férfiak 10 km-es sprintversenyével folytatódott a sílövők világkupa sorozata. A győzelmet a háromszoros világbajnok norvég Emil Hegle Svendsen (a képen az élen) szerezte meg honfitársa, az ötszörös olimpiai bajnok Ole Einar Björndalen és a háromszoros olimpiai bajnok német Michael Greis előtt.
15 jan. 2010
Kategória: Archív

Helytálltak a magyar biatlonisták a téli előolimpián

Sprint a tetőnA magyar biatlonisták magyar szemmel kiválónak mondható eredménnyel zárták az előolimpiát Vancouverban. Mind a 10, mind a 20 km-es távon célbaértek, az elmúlt évekhez képest jelentős fejlődést mutatva  mind lövészetben, mind sífutásban. Gombos Károly a X2S-KOAN TEAM tagja a verseny után hamarosan már a nyári alapozást kezdi meg hegyikerékpár és tereptriatlon versenyeken.
16 márc. 2009
Kategória: Archív

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk