Tóth Viktor
London Olimpia 2012 - úszás: Risztov Éva aranyérmes 10 km-es távon
Risztov Éva aranyérmet szerzett női 10 kilométeres hosszútávúszásban a londoni olimpián. A magyar versenyző szenzációs úszással, szinte végig vezetve diadalmaskodott, a végén négy tizedmásodperccel megelőzve az amerikai Haley Andersont. A harmadik az olasz Martina Grimaldi lett.

„Zseniális, váratlan, megható, megérdemelte" – pár szó, ami az ember eszébe jut Risztov Éva teljesítményéről. Persze egyszerű szavakkal szinte lehetetlen leírni azt a csodát, amit a magyar versenyző véghez vitt – azaz megnyerte a londoni olimpia hosszútávúszó versenyét.
A Hyde Parkban megrendezett versenyen Risztov Éva már a rajtnál az élre állt, pontosabban a brit Keri-Anne Payne mellett úszva vezette a mezőnyt. Ez jó döntésnek bizonyult, mert így az adok-kapokból (a tavalyi vb-n kizárták Risztovot) kimaradt a magyar versenyző.
Járhatatlanok a kerékpárutak a Pilisben és a Visegrádi-hegységben
A vasárnapi vihar következtében járhatatlanná váltak, balesetveszélyesek a kerékpározásra kijelölt utak a Pilisi Parkerdő területén, a burkolt, aszfaltozott utakat sok helyütt sár- és kőfolyások borítják.
A Pilisi Parkerdő Zrt. arra kéri a kerékpározni indulókat, hogy kerüljék el a Pilis és a Visegrádi-hegység útjait, mert számos helyen bedőlt fák, letört ágak akadályozzák a közlekedést.
Sir Chris Hoy pályakerékpáros legenda a brit olimpiai zászlóvivő
A 2012-es londoni olimpiai játékok megnyitó ünnepségén a házigazda válogatott zászlóvivője a pályakerékpáros legenda, az érdemei elismeréseként lovaggá ütött Sir Chris Hoy lesz. A népes, 542 tagú válogatottból több ok miatt is választották a népszerű sportolót.

Ő vitte a pekingi olimpia zárónapján a brit zászlót, a londoni lesz a 4. olimpiája és eddig 4 olimpiai aranyat nyert. Elég nyomós érvek...
16 olimpiai érmet jósolnak Magyarországnak
Tizenhat éremmel a 18. legeredményesebb nemzet lehet a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián Magyarország - tűnik ki a USA Today internetes kiadásában elindított Olympic Medal Tracker-program előrejelzéséből.
A sportolók formáját és eddigi eredményeit összesítő "éremfigyelő" hetente változtatja a virtuális éremtáblázat állását és a versenyszámok első nyolc helyezettjének lajstromát annak függvényében, hogy ki hogyan szerepel a nemzetközi versenyeken.
London Olimpia 2012: lezárult az ötpróba programsorozat - kisorsolták az utazókat
Mintegy 50 ezer sportkedvelő felnőtt és gyermek ötpróbázott országszerte az elmúlt közel másfél évben az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 programsorozat keretében, a hamarosan kezdődő londoni nyári játékok jegyében.
A záró rendezvényen, a valamennyi próbanemet teljesítő közel 500 résztvevő közül, többek között Vajda Attila, olimpiai bajnok kenus és Varga Tamás világbajnok evezős sorsolta ki azt a nyolc amatőr sportolót, aki személyesen drukkolhat a magyar olimpikonoknak a világ legjelentősebb sporteseményén.
Bravúros hétpróba ezüst Krizsán Xéniának a junior VB-n
Végig az élmezőnyben versenyzett, a gerelyhajítás után már harmadik helyen várta a 800 métert Krizsán Xénia , aki a záró számban is a két nap alatt mutatott ragyogó formájával, megbízható teljesítményével a barcelonai Junior Világbajnokság második helyén fejezte be a hétpróbát.

Bakai József tanítványának egyéni csúcsot jelentő eredménye: 5957 pont / 14,25 -1,1w – 178 - 12,76 – 25,83 – 1,5w – 594 – 48,40 - 2:16,08 pb.
Elkezdődött az AMALIMPIA (+Képek, eredmények)
Elkezdődött az I. Kistérségi Nyílt Amatőr Olimpia. Július 7-én, öt településen keresztül futottak a vállalkozó kedvűek az Amalimpia lángjával. A piliscsabai megnyitót követően, vasárnap felmérhették erejüket és kitartásukat az első versenyszámokra nevezők.
Az AMALIMPIA lángja július 7-én, 14 órakor indult Perbálról és a Perbál-Tinnye-Piliscsaba-Pilisszentiván-Pilisvörösvár-Piliscsaba útvonalon érkezett az esti megnyitó ünnepélyre.
Az Amalimpia hivatalos médiatámogatója a Varkapu.info!
A londoni olimpián 158 fős a magyar csapat
A 2012.07.10-i sportágvezetők részére megrendezett értekezleten bejelentették, hogy a hétfőn elküldött sportolói nevezéseket a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői holnap véglegesítik a helyszínen (LOCOG, Londoni Szervezőbizottság).
A 159 fős olimpiai csapatból 158 olimpikon nevezését megerősítette a MOB. A szervezet főtitkára, Molnár Zoltán csapatvezető bejelentette, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének egyetértésével a MOB az egyik kvalifikációs A-szintet teljesítő sportolót - aki jelenleg doppingeljárás alatt van - nem nevezte a londoni olimpiára. A doppingeljárás jogerős lezárásáig a sportoló neve nem hozható nyilvánosságra.
Ezzel a Magyar Olimpiai Csapat végleges létszáma 158 fő. A Terepsport büszke arra, hogy triatlonban Kovács Zsófi és a maratonon Erdélyi Zsófia, Kálovics Anikó és Rakonczai Bea, hegyikerékpárban Benkó Barbara és Parti András is utazik Londonba - hiszen mindannyian híreink állandó szereplói. Gratulálunk!Tízezernél is többen úszták át a Balatont
A Balaton-átúszás történetében most fordult elő másodszor, hogy tízezernél is többen, egészen pontosan 10 187-en teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot.
A 30. Balaton-átúszáshoz minden ideálisnak bizonyult: ragyogó idő, enyhe szél, 27 fokos víz várta a vállalkozó kedvűeket, akik közül a leggyorsabbnak egy "főállású" hosszútávúszó, Kutasi Gergely bizonyult, ő 1:02:24 óra alatt ért célba. Sokadszor teljesítette a távot Erdei Zsolt profi ökölvívó-világbajnok; a mezőnyben számos külföldi is indult.
Doppingvádat emelnek Lance Armstrong ellen
Vádat emel a hétszeres Tour de France-győztes kerékpáros, Lance Armstrong ellen az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) - közölte pénteken a szervezet.
A döntés azután született meg, hogy egy háromtagú bizottság megvizsgálta a 40 éves sportemberrel kapcsolatban felmerült gyanút, és ellenőrizte a bizonyítékokat. Armstrongnak így bíróság előtt kell megvédenie magát.
Lance Armstrong ellen dopping bosszúhadjárat folyik – eltiltották a versenyzéstől a többszörös bajnokot
Az USADA, az Amerikai Doppingellenes Szövetség újabb vizsgálatot kezdeményezett a 7-szeres Tour de France bajnok Lance Armstrong ellen és a vizsgálat végégig eltiltotta mindenféle versenyzéstől.
Nem új mérések alapján tették mindezt, hanem a már többször vizsgált és negatív eredményt hozó 2009-2010 évi minták alapján, melyekkel kapcsolatban azt nyilatkozta a szervezet szóvivője, hogy „tele vannak EPO és más vérmanipulációs nyomokkal, gyanúnk az, hogy Lance Armstrong több más kerékpárossal együtt egy dopping összeesküvésben vett részt 1998 és 2011 között".
Helyzetjelentés a Tereptriatlon OB és az Energizer éjszakai futás helyszínéről
A X2S extrém 3 napos rendezvényének, valamint a Balaton Bike Fest 2012 és a BalatonMan rendezvények helyszíni beszámolója, június 11, hétfő
Kifejezetten kánikulai időt jeleznek a hétvégére, a Balaton várhatóan 21-23 fokos lesz! A terep előkészítése folyamatban van, a 3 rendezvény szervezői összehangolják az eseményeket.
Rövid összefoglaló az újdonságokról és a várható időjárásról, a terepről.
Monspart Saroltát választották az MSZSZ új alelnökévé
Monspart Sarolta lett a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) új alelnöke. A Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősportért felelős alelnökét az MSZSZ beszámoló közgyűlésén egyhangúlag választották meg.

A megváltozott sportigazgatási kihívásokra válaszul a szövetség a jelenleginél fogadókészebb szerkezet kialakítását, egy a hazai szabadidősport szereplői előtt nyitott szervezetet tűzött ki célul.
Hivatalos DH pálya a Mátrában
Megnyílt Magyarország leghosszabb downhill, vagyis lejtőpályája a Mátrában, Kékestető és Mátrafüred között. A 2-4 méter széles, 600 méter szintkülönbségű pályán 7 kilométer hosszan élhetik át a gurulás élményét a látogatók.
Az egzotikus kalandpályát háromféle különlegeses járművel lehet használni: akik ülő helyzetben akarnak lesiklani, azok számára a svájci fejlesztésű, gokarthoz hasonló, háromkerekű mountaincart ajánlják. Rendelkezésre áll még a vastag kerekeken gördülő monsterroller, az adrenalinvadászok pedig downhill kerékpárokat használhatnak.
Triatlon Szövetség alakult Erdélyben
Közel két éves jogi huzavona után a Román Kerékpár és Triatlon Szövetségből kivált a triatlon szakosztály. Az önálló Román Triatlon Szövetség létrehozásában tizenegy klub vette ki részét.
A szövetség főtitkára a marosvásárhelyi Klósz Péter lett.
A triatlon úszásból, kerékpározásból és szaladásból áll. 2000 óta olimpiai sportág, de Romániában mostanig gyerekcipőben járt.



