Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. április 19. Péntek  Ma Emma napja van.  

Feladta a Dakar egyik legnagyobb esélyese

  • Állapot: Archív

Szerző: MTI

Műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt a 2010-ben győztes Carlos Sainz a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali csütörtöki, hatodik szakaszán.

A kétszeres rali-világbajnok spanyol pilóta és navigátora, a német Timo Gottschalk 181 kilométert tett meg a 454 kilométeres hatodik etapból, amikor feltehetően a Buggy motorhibája miatt meg kellett állnia.

Sainz, Dakar, rallye, Szalay

Sainzot és társát a szervezők helikopterrel szállították a csütörtöki szakasz célállomására, Calamába.

10 jan. 2013 Hozzászólás: Hozzászólás
(0 szavazat)
 

 

A múlt szombaton rajtoló idei Dakar első etapját Sainz nyerte, majd a második napon eltévedt, nagy hátrányt szedett össze, másnap azonban a szervezők a rali hivatalos műholdas berendezésének meghibásodására hivatkozva visszaadták neki az elveszített időt, így összetettben az élre került.

Egy nappal később aztán a rendezők jelezték, mégis Sainzék tehettek arról, hogy többször is áthaladtak ugyanazon az ellenőrző ponton, ennek megfelelően időeredményükhöz hozzáadták a vasárnap elvesztegetett több mint 21 percet. A spanyol pilóta így összetettben csak 23. volt a hatodik szakasz rajtja előtt.

 

Bővebben... https://hvg.hu/sport/20130110_Feladta_a_Dakart_az_egyik_legnagyobb_esel#rss

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk