Sokak szerint az úszás volt a legkellemesebb szakasza a versenynek Kuah Bay-ben, mert ott a hőség és a páratartalom nem volt érezhető. A kezdeti tömegjeleneteket - amelyek egy Ironman rajtjának velejárói - pedig inkább visszakívánták az iszonyatos futás közben.
Az úszás után a férfi mezőnyben sokáig Bryan Rhodes, Andrew Jones, Stephen Bayliss, Mitch Dean alkották az élmezőnyt, de LeFloch közel egyenletes teljesitménnyel végig a mezőny elején vagy közvetlenül azután haladt a kerékpáros szakasz végéig.
Nicolenak azonban sokszor nagyon távolinak tűnt a két esélyes Bella Comerford és Nina Kraft, amikor elkezdte a maratont, hisyen akkor még nagy hátránnyal a 4. helyen futott. Kraftnak ez egy nagy lehetőség volt arra, hogy a 2005-ös pozitív EPO tesztje után visszatérjen De végül mindkét komoly Ironman múlttal rendelkező versenyzőnek fel kellett adnia a küzdelmet a futás felénél, így a 35 éves német hölgy megszerezhette 3. Iromnam győzelmét, miután behozta a közel 15 perces hátrányát a végül második helyen befutó Alison Fitchcsel szemben.
A pálya hihetetlenül nehéz volt, a sok meredek emelkedő mind a kerékpáros, mind a futópályán nagyon megnehezítette a sportolók életét. A hőmérséklet nem vészesen volt nagy (30-32 C), de a közel 100%-os páratartalom mellett 9-10 órát folyamatosan versenyezni a legjobbakból is kivett minden erőt.
A leggyorsabb korosztályos versenyző, az ausztrál Thomas Vonach a 9.-nek futott be. 33 országból 550 versenyző állt rajthoz, de a célba érkezők száma jóval kevesebb volt a 'Világ legkeményebb versenye'-n .
Férfiak
- Xavier Le Floch (FRA) 8:43:52
- Andrew Johns (GBR) 8:51:19
- Mitch Dean (AUS) 8:51:43
- Byunhoong Park (KOR) 8:55:35
- Gernot Seidl (GER) 8:55:57
Nők
- Nicole Leder (GER) 9:42:33
- Alison Fitch (AUS) 9:50:59
- Yoko Hori (JPN) 10:00:43
- Rebecca Preston (AUS) 10:00:08
- Belinda Harrison (AUS) 10:07:19


A francia 
