A virginiai verseny érdekessége, hogy a Bonyhádi versenyen elért helyezését mindenki megjavította eggyel. a szlovén és a német versenyző első és második helyen végeztek.
Bonyhádon második (23:09:35) Matej Markovic most nem elégedett meg a második pozicióval 24:03:28 idővel az első helyen végzett a Lake Anna Állami Parkban megrendezett versenyen. Második helyen MARCEL NIKO HEINIG 25:17:30 idővel míg a harmadik az élő legenda Guy Rossi 28:55.06 lett. Tamás Zsolt egyedül indult magyarként a versenyen és a 15 férfi indulóból a 7. helyen ért célba 31:03:30 idővel.
Idézet Tamás weboldaláról: "Zsolt az úszással a 10. helyen végzett, ezt követően szaladt átöltözni, mire én a szükséges holmikkal utolértem már félig át is volt öltözve a kerékpározáshoz. Tervezete szerint 12 óra alatt szeretne végezni a kerékpározással. Úszóruháját kimostam, mivel a tó vize rendkivül halszagú. Összeszedtem mindent és elindultam a frissítőpontra, alíg értem fel már meg is tette az első körét.
18 perces köröket tudott átlagban kerékpáron menni, egészen a 28. körig. Ekkor már beesteledett és a naplemente után szinte percenként esett 1 fokot a hőmérséklet. Nagyon nagyon fázott, így felvette legmegelebb kerékpáros felszerelését.
A 31. körbe kiállásra kényszerült, mivel rendkívül erős derékfájdalmat érzett. Guy Rossi csapatának gyógyterapeutája a segítségére volt és el tudta maszírozni az izomgörcsöt ami jelentkezett. Ez hatalmas segitség volt, mivel újból sikerült 22 perces körökre visszaállni.
A frissitők nagyon kihültek, ami nem is csoda, hiszen 4 fok volt a
párás nyírkos levegő. Melegvíz és mikrohullámú nélkül nem tudtam neki
melegiteni az ételeket, ami nagy gondot jelentett. "
A dupla táv végeredménye
| Name | Country | Total | Place | |
| 1 | Matej Markovic | Slovenia | 24 hr 03 min 28.6 sec |
1st |
| 2 | Marcel Heinig | Germany | 25 hr 17 min 30.7 sec |
2nd |
| 3 | Guy Rossi | France | 28 hr 55 min 06.9 sec |
3rd |
| 4 | Paul Grimm | USA | 29 hr 27 min 15.0 sec |
4th |
| 5 | Beto Villa | Mexico | 30 hr 07 min 04.3 sec |
5th |
| 6 | Claude Tudor | USA | 30 hr 20 min 13.4 sec |
|
| 7 | Tamas Zsolt | Hungary | 31 hr 03 min 30.4 sec |
|
| 8 | Wayne Kurtz | USA | 31 hr 15 min 07.9 sec |
|
| 9 | Adam Watkins | USA | 31 hr 25 min 59.9 sec |
|
| 10 | William Lane | USA | 33 hr 19 min 52.2 sec |
|
| 11 | Sam Pasceri | USA | 34 hr 48 min 39.5 sec |
|
| 12 | Harn Wei | Singapore | 35 hr 27 min 10.0 sec |
|
| 13 | Debbie Sidol | USA | 37 hr something sec | 1st Female |
| 14 | Ryan Ravinski | USA | DNF | |
| 15 | Christopher Raynal | USA | DNF | |
| 16 | Eileen Steil | USA | DNF |


Tamás ZsoltMagyar siker született a Virginia államban megrendezett dupla Ironman világkupa futamon: a jelenleg legaktívabb magyar ultratriatlonista, Tamás Zsolt 7. helyet szerzett a rangos versenyen - ami azért is elismerésre méltó eredmény, hiszen nem sokkal ezelőtt egy hasonló versenyt szervezett Bonyhádon. 
