Újabb nemzetközi tereptriatlon siker, ezúttal a szlovák bajnokságon nyertek a magyarok

A X2S Haibike TEAM színeiben Mester Bálint a világbajnoki bronzérme után egy gyors és dinamikus pályán kerekedett a szlovák és cseh versenyzők fölé. A szlovák bajnokkal sokáig döntetlen volt az állás, de az utolsó számban, a terepfutásban Bálint meggyőző lendülettel hagyta maga mögött Peter Hertlt.
A gyorskorcsolya EB-n tizennyolc ország versenyzői indulnak Budapesten
Tizennyolc ország közel nyolcvan versenyzője érkezik Budapestre, a gyorskorcsolyázók e hét végi összetett Európa-bajnokságára, amelyet a Városligeti Műjégpályán rendeznek meg.
Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szervezők, akik 3000-3500 fős közönségre számítanak, szeretnék, ha minél több magyar néző is kilátogatna a századfordulós építészeti stílusát megtartott, ugyanakkor modern technológiával felújított színhelyre.
"Ennél régebben épült, ugyanakkor ennyire új pálya sehol máshol nincs a világon" - mondta Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) és a szervezőbizottság elnöke. "Keresve sem lehetne jobb alkalmat találni a megújult műjég felavatására, mint egy gyorskorcsolya Eb."
A Városligeti Műjégpálya ad otthont a Gyorskorcsolya Eb-nek
2012. január 6-8. között a századforduló stílusában felújított Városligeti Műjégpálya ad otthont a kontinens krémjét felvonultató 2012. évi Essent ISU Gyorskorcsolya Európa-bajnokságnak.
Budapesten rendezendő gyorskorcsolya Európa-bajnokság "nem titkolt szándékkal az országimázs építésében is szerepet kap". A MOKSZ csütörtöki közleményében Kósa Lajos úgy fogalmaz, hogy "a magyar korcsolyasport megérett a megújulásra, ezáltal a szövetség is elindul egy új úton, hosszú távra tervezünk a korcsolyázás minden területén". Az országgyűlési képviselő szerint a kontinens legjobb versenyzőit családtagjaik mellett a nemzetközi sajtó is elkíséri Magyarországra, így az országimázs területén is jó lehetőségeket rejt magában az Eb.
Rövidpályás úszó EB - arany a zárónapon is: Jakabos Zsuzsanna másodszor is nyert

A budapesti úszó Eb minden idők legnagyobb kontinensviadala lesz

A Duna TV adhatja az úszó Eb-t, de a triatlon vb-t nem
Elképzelhető, hogy a Duna Televízió közvetíti az MTV helyett az augusztus 4. és 15. között Magyarországon megrendezendő úszó Európa-bajnokságot. A triatlon-vb-t azonban biztosan nem vállalják.
Fogarasi Sándor atlétika edző elemzése a mezei futó eb-ről

A MASZ ÉS A MAGYAR VERSENYZŐK „FELKÉSZÜLÉSI EGYÜTTMÜKÖDÉSE”A MEZEI EB JEGYÉBEN
December 9-én került megrendezésre a 19. mezei futó Európa Bajnokság Szentendrén , magyar versenyzők – magyar csapatok részvételével. A magyar versenyzők a vártnak megfelelően szerepeltek. Középszerű eredményeket értek el csoda, csodák nem történtek, viszont az igazsághoz hozzátartozik hogy eredményesebbek, lehettünk volna ha a Magyar Atlétikai Szövetség /továbbiakban: MASZ / részéről nagyobb szakmai figyelem kísérte volna munkájukat!Ez nem történt meg!
Megérte-e Szentendrén mezeifutó Európa-bajnokságot rendezni? (+videó)
Idén hazánk rendezhette meg a mezeifutó Európa-bajnokságot. Egész pontosan a szentendrei Skanzen adott otthont az eseménynek. Mint tudjuk, az atlétika igen szerteágazó. A pálya, az utcai és a hegyi versenyszámok mellett az Európai Atlétikai Szövetség 1994-ben hívta életre ezt a fajta megmérettetést. Jelentőségét jól jelzi, hogy felvetődött a téli olimpia programjába való felvétele is.
Ezzel elérkeztünk egy fontos ponthoz. Igen, ezt nem véletlen decemberben rendezik meg minden évben. Az atlétáknak ráadásul a hideg időjárás mellett változó terepviszonyokkal, adott esetben különböző akadályokkal is meg kell küzdeniük a táv során.
A magyar terepfutó válogatott a mezei EB-n, Szentendrén
Minczér, Bene, Papp Krisztina vezetésével 23 tagú csapat indul Szentendrén. A MASZ vezetősége megtárgyalta a hétvégi országos bajnokság eredményei alapján kialakítandó magyar csapat helyzetét, és a szakmai és rendezői szempontok egyeztetése után 23 fős csapat nevezése mellett döntött.
A háromszoros aranyérmes Sergio Sánchez érmet remél a Skanzenben a mezei futó EB-n
A spanyolok csillaga, a 2000m és a 3000m fedettpályás Európa-csúcsát jegyző Sergio Sánchez nagy reményekkel várja a mezei futó Európa-bajnokságot.
Bár a nyári versenyszezon csalódást jelentett a számára, de a Skanzenbe éremért jön. "Atapuercában és Soriában is rajthoz állok, hogy kvalifikáljam magam az idei mezei futó Európa-bajnokságra. Ha ez sikerül, minden erőmmel azon leszek, hogy a három évvel ezelőtt elért 4. helyemnél jobb pozícióban végezzek decemberben"-jelentette ki Sánchez.
A szóban forgó két viadal november 13-án és 20-án kerül lebonyolításra Spanyolországban, és mindkettő a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Permit-sorozatának részét képezi.
Hatszáz futó készül Szentendrére, a mezei EB-re
A magyar atlétika számára december 9-én igen rangos feladat zárja az idei évet, Budapest/Szentendre a házigazdája az idei SPAR Mezeifutó Európa bajnokságnak. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén lebonyolításra kerülő kontinens viadalra lezárult az előnevezési időszak.
A hat versenyszámban/ férfi 10 km, U23 8 km, junior 6 km és női 8 km, U23 6 km, junior 4 km rajthoz szólító eseményre 33 ország küldte el előnevezését. A legnagyobb delegációt Nagy-Britannia jelezte/61 fő, utánuk Spanyolország/48, Portugália/45,Franciaország/43, Olaszország/45, Törökország/39 fő a további „létszám élvonal”. A magyar válogatott 32fővel található a listán.
Két magyar csapat indul Velenjében a mezeifutó EB-n
Nemcsak a versenyzőknek, de a szakembereknek is újdonság volt a szombati Mezei OB helyszíne. A MASZ szakvezetőinek a tereppel való ismerkedés, a jövő évi kontinens bajnokság várható körülményeinek feltérképezése mellett a két hét múlva lebonyolításra kerülő Mezei EB csapatait is véglegesíteni kellett. Ez, a négy válogató állomás leghangsúlyosabb versenye után megtörtént.
A szövetség felnőtt- és az utánpótlás szakmai vezetője így értékelte a Szentendrén látottakat.
Dornbach Ildikó szakmai igazgató: „- A november végével dacoló, erőlködő napsütés és az a tudat, hogy ismét atlétikai versenyen lehettünk, színesítette a szombati napot.
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 142 vendég és 0 tag böngészi